Budapest, 1980. (18. évfolyam)

5. szám május - Halász Miklós: Bartók Béla utolsó interjúja

Csigó László reprodukciói Bartók Béla Hangsúlyozta, hogy az adóztatás terén sürgős intézkedésre van szükség, majd kiemelte: az acél­juk. hogy ebben az országban minden szellemi és fizikai mun­kás boldog és megelégedett le­gyen. Ebben a szellembfn kí­vánnak belekapcsolódni a nem­zetgyűlés munkájába. Budapest képviselőinek névsora Riss Károly rtnok felolvadta ez­után annak • nyolc közéleti térti. UAk a nevét, akiket Budapest népe pártra való tekintet nélkül hivott meg a nemzetgyfilésbe. Ezek a kö. vetkezők: Bartók Béla. Bölhni György. Illyés Gyula. Károlyi Mi­hály, Szekffl Gyula, Szent{-v6rjr\ i Albert, Vámbéri Kusztfm és Veres Féter. A FTlttretlen Ki*?a«lflpArt kép­»tseioinek a névsora a következő: utolsó interjúja 1945. május elsején a clevelandi Szabadság ezt a kettős interjút közölte: Bartók Béla és Vámbéry Rusztem Nyilatkozata A magyar nemzetgyűlés most megválasztott tagjai a magyar jövő problémáiról A Londoni Magyar Tanács távirat­ban értesítette Vámbéry Rusztemet, hogy Budapest népe a nemzetgyűlés tagjává választotta Gróf Károlyi Mi­hályt, Bartók Bélát, Bölöni Györgyöt és Vámbéry Rusztemet. Felkerestük a New Yorkban tar­tózkodó két új képviselőt, Bartók Bélát és Vámbéry Rusztemet, hogy mondják el véleményüket megválasz­tásukról és politikai terveiket a leg­közelebbi jövőre. Bartók Béla nekünk, amerikai ma­gyaroknak, nemcsak a világhírű kom­ponistát jelenti, nemcsak a makulátlan jellemet, aki egy nagy lélek magától értetődésével állt ki minden becsüle­tes ügy mellé és minden hatalom ellen, mely az emberi méltóságon akart végiggázolni. Nekünk ő elsősorban az úttörőt jelenti, aki az irodalmat évti­zedekkel megelőzve tört utat magának a néphez. A magyar néphez, mely ke­mény héjjal burkolta körül magát, hogy legalább a lelket óvja a megaláz­tatástól, hamisítástól és őrizte ős bá­natának nyers tisztaságát! Bartók Bélá­nak szólalt meg először a magyar nép. 1940 óta New Yorkban él a nagy művész, aki alighogy meghódította új formáinak a közönségét, máris új meg új próba elé állítja, csakúgy mint kri­tikusait. A modern zene legnagyobb mestere örült a hírnek, hogy Budapest népe első szabad megnyilvánulásában őt is megtisztelte bizalmával, bár még nem tudott megválasztása körülmé­nyeiről és részleteiről. — Örülök neki, és hazamegyek mihelyt lehet. Aminthogy úgyis haza­mentem volna. Tudom, hogy a külső viszonyok igen nehezek lesznek, de egy zongora csak akad és egy csendes szoba, ahol dolgozhatok — mondta. Nem mintha Bartók nem kívánna aktíve belekapcsolódni a demokrati­kus újjáépítés nagy munkájába. De az élet elsősorban zene s annak is alkotó folyamata Bartók számára, a politika pedig kultúrpolitika. — Kodály Zoltánnal együtt kezde­ményeztük, mondta, a magyar nép zenei művelését. Ez nem koncerteket jelent vidéki városokban, ami nem hatol mélyre, nem ölel át széles réte­geket és csak passzív művelődést je­lent legjobb esetben. A népet aktív részesévé kell tenni a zenekultúrának s ez elsősorban az énekkarokon át és főképp az iskolákban valósítható meg. A nép zenei megnevelése azonban fe­lülről kell hogy kiinduljon: elsősorban zenetanárokat kell nevelni. Ezek vi­szont vándor zenetanítókat képeznek ki, akik vidéki központokban székel­nek, s onnan járják be az iskolákat, s onnan irányítják az énekkarok kiépí­tését, programját. Az alapvető zenei kiképzés alatt kiválasztódnak aztán a tehetségesek, akik számára meg kell nyitni a magasabb zenei iskolákat. — Rendkívül boldog vagyok, mond­ta még, hogy Kodály Zoltán épségben van, a hír szerint élén áll a magyar— orosz kultúrbizottságnak. Nem lepett meg ezzel szemben, hogy Dohnányi Ernő kitartott a németek és nácik mellett; már elmenetelem előtt meg­figyeltem rajta, hogy hisz a németek csillagában. Bartók friss volt és élénk, nem lát­szott rajta, hogy betegeskedik, ő azon­ban erősködött, hogy igen. * Majd Vámbéry Rusztemet kerestük fel, az Új Demokratikus Magyarorszá­gért mozgalom elnökét.Vámbéry tudós és politikus, ami azt jelenti, hogy a politikai lehetőségeket gondosan le­méri a társadalmi előfeltételeken és történelmi előzményeken. Illúziók nem ragadják el, meggyőződését nem politikai vágyálmokra építi, de félel­mekre és előítéletekre sem. Tudományon edzett kételkedését azonban csak gondolkodási módszer­nek tartogatja, cselekedeteiben áll­hatatos. A két világháború között ő képviselte Magyarországon a demok­ratikus gondolatot, ahogy azt itt, nyu­gaton értelmezik, és senki nálánál bátrabban ki nem állt a reakció ellen. Megkérdeztük, mit szól a megválasz­tásához. — Magától értetődik, felelte, hogy azt a bizalmat, mellyel Budapest népe megtisztelt, hálás köszönettel foga­dom. Éppoly természetes, hogy a ki­tüntetésben rejlő kötelességnek eleget fogok tenni, mihelyt annak lehetősége és szüksége felmerül. — Mit tart az új nemzetgyűlés leg­sürgősebb feladatának? - kérdeztük. — Minthogy az Ideiglenes Alkot­mányról szóló 1920. 1. t. cz. 25 évi ideiglenesség után megszűnt, termé­szetes, hogy a nemzetgyűlés első fel­adata új rendet kiépíteni. Még ennél is sürgősebb feladat azonban, hogy a szörnyű szenvedéseket, melyeket ez a maga nemében példátlan háború idé­zett elő, enyhítsük. Ez ugyan elsősor ban a kormány s nem a nemzetgyűlés feladata, de az utóbbi kötelessége, hogy a kormányt minden erejével tá­mogassa segítő munkájában. — Milyennek látja a demokrácia kilátásait Magyarországon? — Szintén remélem — feielte Vám­béry professzor —, hogy a demokrá­cia, amelynek útját most a földreform egyengeti, nem fog papíron maradni. Ez az új magyar demokrácia a társa­dalom olyan átalakulásán fog felépülni, mely lehetővé teszi, hogy Magyaror­szág demokratikus szomszédaival együtt jobb jövő felé törekedjék. A [két] új magyarországi képviselő tudatában van nemcsak feladatainak, hanem a nehézségeknek, melyek vára­koznak rájuk, és egyek abban, hogy bíznak a magyar jövőben és készek ál­dozatot hozni érte. Az interjú készítője, Halász Miklós ezt írta kiegészítésül: Bartók az 157-ik utca nyugati részén lakott, mely egyik keresztútja a Man­hattan sugárútjainak. Tágas dolgozó­szobájának ablakai az utcára nyíltak, az átlátszó fehér függönyök nem tom­pították a beözönlő napfényt, de a forgalom beszűrődő zaját sem. A ke­vés, finom bútorzat személytelennek, ideiglenesnek hatott. Egy széles kere­vet állt a szoba közepén keskeny asz­tal mögött. Jobbra hatalmas zongora uralta a termet, de méginkább az ön­kéntelen rend. Bartók a kereveten kínált helyet nekem, ő maga állva maradt, szemben velem. Súlyosan betegnek mondták, de arca enyhén napbarnítottnak lát­szott. Alacsonyabbnak tűnt, mint ami­lyennek vártam. Látásból, képekről s egy mellszobráról ismertem, de te­kintetét most először. Nyugalom áradt belőle átfutó viharok után, a komoly­ság nyugalma, a komoly dolgok ko­molyan vétele. Barátaitól hallottam, hogy a szabad természetben egyszerre fürge lett, mint egycsikó, szaladt egyik fától a másikig, mindegyiket gyorsan megvizsgálva és azonosítva. Egyik virágtól a másikhoz ment, szagolgatta, és megmondta mindegyiknek a nevét, kicsattanó jókedvvel és büszkén. Azt is mesélték, hogy egyszer vendégül látva őket, hirtelen a zongorához ült, túlzott ünnepélyességgel bejelentette nagy klasszikusok nevét, egyiket a másik után. Csakhamar kitűnt, hogy mindegyiknek a karikatúráját ját­szotta. Elragadóan mulatságos volt a különböző szerzők zenéjének meztele­nített, tiszteletet keltő, eltúlzott, ki­emelt lényege. Végül bejelentette az utolsót: Bartók Bélát. Feszült kíván­csiság, várakozás fogta el a kis intim vendégséget. De Bartók önmagát nem karikírozta, hűségesen, odaadó ko­molysággal játszotta önmagát. A komolysága jól megfért a humor­ral, nemes volt mindkettő. Közben itt-ott az üvegajtón női csevegés szüremlett át. Bartók kiváló zongorista feleségéhez jöttek látoga­gatók, vásárlás közben benéztek hoz­zá. — Tudok én itt dolgozni? — kérdez­te hangosan önmagától Bartók. Amíg beszélt, még azzal a kérdéssel sem zavartam, vajon jól vagy pontosan értettem-e egy-egy kijelentését, amit még ily formában ismételni is illetlen­nek éreztem. Hozzá kell még tennem, hogy az interjú megjelenése után Bartók til­takozott a szerkesztőségnél. Kijelen­tette, hogy nem tudta a vele folytatott beszélgetés célját, nem tudta, hogy amit mond, újságban meg fog jelenni. Nem a cikk egyes kitételei ellen tilta­kozott, hanem azt hangsúlyozta, hogy nem volt szándékában interjút adni. Ennek figyelembevételével kell számon tartani Bartók utolsó interjú­ját. 9

Next

/
Thumbnails
Contents