Budapest, 1980. (18. évfolyam)

3. szám március - A Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum

Fiókos szekrényke. Japán, 19. század. Vas, ezüst és arany berakással A burmai ezüstváza részlete páni festményeket, értékes japáni szobrászati alkotásokat és japán fametszeteket tartalmazó gyűjteményét. Aztán átkerült az Iparművészeti Múzeum keleti tárgyainak tetemes része. Ezek közül a legértékesebb Schwaiger Imre ajándéka: a hellenisztikus hatást tükröző gandharai szobrok, India, Kasmír, Nepál és Tibet művészetének remekei. Ugyancsak az Iparművészeti Múzeumból került át a Hopp-múzeumba a Szemere Attila-féle, hires japáni fésűgyűjtemény. Ezenkívül néhány Xantus János által vásárolt értékes, kisebb bronzszobor. (A múzeumok egy része azonban nagyon nehezen vált meg keleti tárgyaitól. A gyűjtőmunkát a felszabadulás után is folytatni kellett.) Előfordult magánadomány is szép számmal. A két világháború közötti években főként így gyarapodott a gyűjtemény. Az ázsiai művészeti múzeum jelentőségét nem kisebbíti, ha tudomásul vesszük, hogy a nagy és különösen a gyarmattartó nemzetek jóval gazdagabb keleti múzeumokat szerveztek. A magyarországi keleti művészeti múzeum szerényebb volta sem feledtetheti velünk, hogy a két világháború közötti sanyarú időkben is a keleti művészetek sokoldalú megismertetésének bázisa volt. Az alapító szervezés nagyon nehéz munkáját végző Felvinczi Takács Zolrátmak az anyagi és személyzeti gondok mellett, főként az 1920-as és 1930-as években, a múzeumot lejáratni kész kijelentésekkel is meg kellett küzdenie. A Horthy-rendszer képviselői — bár köszönetet mondtak annak idején Hopp Ferencnek, a lelkes fővárosi polgárnak és adományozónak — nem lelkesedtek a múzeumért, s az anyagi nehézségek miatt készek lettek volna megszüntetni. Petrovics Elek főigazgató vállalta — a Szépművészeti Múzeum súlyos gondjai mellé — az újabb intézmény terheit is. Ennek a személyes kiállásnak nagy része volt abban, hogy a keleti művészeti múzeum a kezdeti nehézségeket és a gazdasági világválság súlyos éveit átvészelte. Felvinczi Takács Zoltán érzékelteti írásaiban a sivár helyzetben szellemi munkát végző embert körülvevő bizalmatlanságot, az újítót sértő közönyt, az áskálódást és cselszövéseket, az egyénekben és a környezetben meglevő konzervativizmust. A saját bőrén tapasztalhatta az elégtelen bérezés és múzeumi felszerelés, a szakkönyvek és a rendszeres külföldi tanulmányutak hiányának hátrányos következményeit. Felismerte azt is, hogy a mindennapi élet anyagi gondjai az apró és gyorsan kifizetődő munkák irányába hajtják a kutatókat, s ez végül megölheti a nagyszabású és koncepciózus tevékenységet. A múzeumi munkát leginkább akadályozó bajok közül a kiállítási tér és a raktárhelyiségek szűkösségét és korszerűtlenségét, a munkaszobák és a tudományos-közművelődési feladatokat elősegítő segédszemélyzet hiányát (egyedül dolgozott, csak egy altiszt volt segítségére) emeli ki. Felvinczi 1919 áprilisától 1948. augusztus i-ig volt az intézmény igazgatója. Budapest felszabadítása idején, szerencsére, a múzeum nem szenvedett nagyobb károkat. Munkatársainak létszáma az 1948. évi hatról (ebből négy muzeológus) tizenötre emelkedik, közülük kilenc folytat tudományos és közművelődési tevékenységet. 1950 óta tartozik az intézményhez a Kína Múzeum. A raktározási nehézségeken az anyaintézet, az Iparművészeti Múzeum segített. A keleti művészetek múzeuma ugyanis 1935-ig a Szépművészeti Múzeum, majd 1935-től a Nemzeti Múzeum társintézménye volt, 1947-től az Iparművészeti Múzeumé. A tudományos munkát tizenkétezer kötetes szakkönyvtár, adat- és fényképtár segíti. Műtárgyállománya meghaladja a húszezret, ennek azonban a helyhiány miatt legfeljebb öt-hat százalékát lehet állandóan bemutatni, ezért rendszeresen időszaki kiállításokat szerveznek. A gyűjtemény összetétele lassan változik. Ma is a hét-hét ezer darabból álló kínai és japáni gyűjtemény a legjelentősebb. A vietnami, a koreai, a mongóliai műtárgyak száma jóval kisebb, akárcsak az indiai és a kultúrkörébe tartozó anyag, de tetemes része nagyon értékes. Közelkeleti műtárgyakat főleg a közelmúltban kezdett gyűjteni a múzeum, ennek ellenére a meglevő állomány is lehetőséget nyújt Ázsia művészetének átfogó bemutatására. A keleti művészetek múzeuma hatvan esztendő alatt hetven kiállítást rendezett, s az utóbbi években látogatóinak száma elérte az évi 30—35 ezret. Az Iparművészeti Múzeum könyvtárában évente, a TIT által gondozott, keleti előadássorozatot tartanak. Horváth Tibor huszonnégy éven át vezette nagy szakértelemmel a múzeumot. Igazgatása alatt az állomány jelentősen gyarapodott (maga is több műtárgyat ajándékozott), s legalább harminc különböző keleti kiállítást szerveztek, nemcsak a múzeum falai között, hanem vidéken is. Kelet majdnem minden nagyobb országában megfordult. Több tucatnyi cikke, tanulmánya, kisebb és nagyobb írása tanúsítja szakértelmét, de egyben azt is, hogy ez a nagy tudású ember szétszórta szellemi kincseit a múzeumi munka taposómalmában, s nem maradt ereje a nagyobb lélegzetű munkák megírására. „Ázsia művészete a budapesti Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményeiben" címmel 1954-ben kitűnő albumot állított össze a múzeum legszebb műtárgyairól. Felvinczi Takács Zoltán és Horváth Tibor halálával nagy veszteség érte az intézményt. Élete utolsó éveit Baktay Ervin is a múzeumban töltötte, amelynek Tóth Edit indológus is kiemelkedően tehetséges munkatársa volt. 26