Budapest, 1980. (18. évfolyam)

3. szám március - Gondozottak és gondozók az Erzsébetvárosban

Eifert János felvételei „Mariska 84, Márika 82 éves. Irénke nyolc éve gondozza őket, nyeli le sértegetéseiket, gyanüsítgatásaikat. Takarít, bevásárol, fürdet, gyógyszerért rohan, s mindenekelőtt híreket hoz a világból." ciálpolitikai csoportban. Meg nem mondom, mennyi időt töltöttem a társaságában, de az biztos, hogy nem volt abban egyetlen másodpercnyi üresjárat sem. Jól ismerem a szociálpolitikai rutintevékenységet, az „addig nyújtózkodhatunk csak, amíg a takarónk ér" indíttatású, langyos szövegeket, amelyeket majdnem mindenhol az öregek sínylenek meg. Vagy azért, mert „kimerült a keret", vagy mert „nem szóltak idejében, s az ifjúsági szervezetnek már elkészült az „akcióprogramja", vagy egyszerűen csak azért, mert másutt is „szűk a kapacitás" anyagiakból, emberségből, társadalmi érzékenységből. A tenyérnyi „főnöki szobában" ezzel szemben, ahol még a földön is akták magasodnak, egyszerre nyilvánvaló lett: hogyan lehetséges ennek a sokáig meglehetősen ímmel-ámmal kezelt, majd minden mögé sorolt, már-már a lelkiismeretünket kikezdő idősvédelemnek a társadalmasításába fogni. Nem ám egy hétig vagy egy hónapig, hanem az esztendő minden napján. Farkasné az átlagos, jóravaló szociálpolitikus mércével mérve nyilván nem válogató az eszközökben. A legkisebb esélyt is megjátssza, s az események rendre őt igazolják. Például. Ki ne emlékezne a Szivárvány Áruház Vállalatnak arra az agyonreklámozott akciójára, melynek során minden rangú-rendű férfiöltönyt felvásároltak. Cserébe lehetett venni egy új öltönyt 300 forinttal olcsóbban. Százból százan csak azt mérlegelték, hogy kell-e nekik új ruha vagy sem. Farkasnénak a régiek kellettek, hogy szétoszthassa őket a kisöregek között. Nosza, szocialista szerződést kötött az ilyen módon jóponthoz jutott vállalattal, s már eddig 235 a-kutyának-sem-kell öltöny jutott új gazdához. Méghozzá a Patyolat által kitisztítva — megfelelő szerződés ellenében. Megtudtam, hogy a raktárban dohosodó öltönyöket felajánlották korábban másoknak, ugyancsak szociálpolitikai hasznosításra, de azok nem tartottak rájuk igényt, mert pluszmunkával járt volna, s különben sincs benne a munkaköri leírásban. Abban csakugyan nincs benne, ám ettől függetlenül tény az, hogy a Minisztertanács 2015/1972. (VII. 4.) számú határozata kimondja: a felnőttvédelmi szociális gondozásba, az idősek, csökkent munkaképességűek támogatásába be kell vonni a társadalmi erőket. így került kapcsolatba a VII. kerületi Tanács szociálpolitikai csoportja a Metropol Szállodával. Kiselejtezett kis- és nagyméretű tollpárnák ügyében. Eleinte kilónkénti eszmei díjról folyt a hoci-nesze, de hát ilyesmire aztán igazán nem futja a költségvetésből. Akkor jött a mentő ötlet: kössünk szocialista szerződést! — s ez persze, lényegesen többet hoz a patinás hotel erkölcsi számlájára, mintha kaszszírozott volna pár száz forintot az uraságoktól levetett tollpárnák ellenében. — Egymásba szerettünk — summázza Farkasné, a szerződést bizonyságul kezembe nyomva — olyannyira, hogy már a kiselejtezett ágyneműt is megkapjuk. Ami, ha másra nem, mindenképpen jó lesz az öregeket pelenkázni. S mert a jó példa is ragadós: éppen most jelentkezett a Palace-szálló — mehetek száz kiselejtezett párnáért. — Komoly feladat az időskorúak szociális lakáscseréje. Eddig 57 magasan fekvő lakás helyett tudtunk kedvezőbbet szerezni a mozgásukban korlátozott időseknek. Többek között ezért is jó ezen a poszton, hogy jogi doktorátusom van. Másként nemigen boldogulnék. Nyilván nem válogat az eszközökben — vagyis nem tekinti változtathatatlan sorscsapásnak a lift nélküli házak felső emeletén magányukba zárkózott öregek röghöz kötöttségét. — Nem tudom, mi lenne velünk a pártkörzetisek nélkül, ha ők nem mozgósítanák a KISZ-eseket. A fiatalok fáradhatatlanul felhordják a tüzelőt ott, ahol az öregek igénylik. Évente átlagosan 1—12 lakást tataroznak, festenek ki az IKV által biztosított anyagból. És még egy páratlan idősvédelmi kezdeményezés: a partner a Gépipari Jogi Iroda „Jogász" szocialista brigádja. A HVDSZ jogsegélyszolgálata névre szóló felhatalmazást adott a hat jogtanácsosnak, hogy az öregek ügyeit minden ellenszolgáltatás nélkül elláthassák. Az egyezséget természetesen szocialista szerződés szentesíti. Márika nincs valami jókedvében, fejére húzza a dunyhát, s úgy kiabál: — Minek kellett ide férfivendéget hozni! Mariska viszont restelkedik, hogy még mindig ágyban vannak, de hát fürödtek ma reggel, pontosabban Irénke megfürdette őket, s ilyenkor egy kicsit tovább lustálkodnak. Délelőtt tizenegy óra van, de mintha állna az idő az egyszobás, komfortos lakásban. A rekamié mellett televízió, az ablak alatt jobb napokat látott varrógép dacol leginkább az elmúlással. A cserépkályhát gáz fűti, de csak ha nagyon hideg van. Be kell osztani a pénzt, kettejük nyugdíja alig valamivel több háromezer forintnál. „Igaz" — mondja nevetve Mariska, aki közben megfésülködött, hogy szép legyen a fényképen, most jó ideig „ingyen élnek", mert annyi a túlfizetésük. De azért nem könnyelműsködhetnek. Szemmel láthatóan ő viseli a nadrágot a megcsappant családban. Márikát másfél évtizede autóbaleset érte, sokáig élet és halál között lebegett, s mióta úgy-ahogy jól van, együtt laknak. „Szegény még a folyosón se volt kint azóta." Eleinte Mariska viselte gondját, de amióta hályog ül a szemén, neki is elkel a segítség. Sógornők. Özvegyek. — A férjemet agyonütötték a nyilasok — kiabálja Márika, aki ezzel azt is jelzi, hogy ő azért figyel. Mondom neki, hogy az én apámat is. Erre hirtelen kidugja a fejét a dunyha alól. Bizalma jeléül? Meglehet. így aztán hármasban beszélgetünk. Mariska viszi a szót, Márika néha közbeszól valamit. Hirtelen, szinte észrevétlenül félénk derű lengi be a szobát. Szóba kerülnek a rég elhalt testvérek, a szigorú édesapák, a vidéki gyerekkor, no meg a munka. Mert Mariska csodálatos szakácsnő volt, hét végén most is csirkét vásárol, s azt akár öt napra beosztja. Varrni meg úgy tudott fehérneműt, hogy a grófok csak vele dolgoztattak. — Hogy is emlegettek annak idején, Márikám? Márika erre felemelkedik kicsit fektéből, megkínzott arcát valósággal szétfeszíti 13