Budapest, 1980. (18. évfolyam)

3. szám március - Pro Urbe

PRO URBE BUDAPEST, 1980 Jogosítvány tízezer voltra Budapest Főváros Tanácsa kitüntette: MEZŐ IMRÉT (1905—1956), aki 1956. október 30-án, amikor a fegyveres ellenforradalmárok megtámadták a Budapesti Pártbizottság székházát, mint a Budapesti Pártbizottság vezetője maga is fegyvert fogott, és a munkáshatalom védelmében hősi halált halt. ARATÓ JÓZSEFET, a Budapesti Elektromos Művek villanyszerelőjét három évtizedes kiemelkedő munkájáért. BÁN TIVADARNÉT, a Kvassay Jenő Ipari Szakközépiskola mérnöktanárát kiváló oktató-nevelő munkájáért. KÁLLAI FERENCET, a Nemzeti Színház tagját kiemelkedő alakításaiért. DR. LACZKÓ EDÉT, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház főigazgató főorvosát áldozatkész gyógyító-szervező munkájáért. ^ letében, sorsának alakulásában nincs semmi különleges. Nem is érti, miért éppen vele esett meg ez a tisztesség. Szereti a munkáját, s azzal kész. Ott van például egy nyers trafóállomás — laikusnak négy üres fal. Aztán lefestik, feszültség alá kerül, s az ember szive megtelik gyönyörűséggel. Pedig papíron az egész nem mutat semmit. Ez volt a leghosszabb mondandó s egyben a legköltőibb kép, amit majd kétórás beszélgetésünk során egyszuszra kihúztam belőle. A többi úgy állt össze: élet-sejtekből. Arató József villanyszerelő csoportvezető. És akkor mi van, ez is karrier már? — mondhatnák a mindenre legyintők. Ki figyel oda manapság egy csoportvezetőre! Afféle névtelen tiszthelyettese a népgazdaságnak, aki két tűz, vagy ha úgy jobban tetszik, két malom között pörkölődve-őrlödve teljesíti kötelességét. A mi emberünk ilyen is, meg nem is. Hiszen sarzsiját tekintve „csopvez", ugyanúgy, mint holmi üzem-legvégén-dekkoló-tmk-műhelynek elképzeléseiben félúton megakadt kis nacsalnyikia. aki egyre csak ugyanazokat az ihlettelen, a megújulásra véletlenül sem inspiráló utasításokat osztogatja. Arató József azonban teljességre törekvő ember, az a fajta, aki a lazsálok, hangulatkeltők, bulisták szemében is előbb-utóbb tiszteletet ébreszt. 1950-ben szegődött a Budapest Fővárosi Elektromos Művekhez ipari tanulónak. Iskolája javasolta ugyan a Kandóba, de a tanulás nem fért bele a családi költségvetésbe. Édesapja még a háború elején eltűnt a fronton, nevét csak a sporttörténelem őrzi: sokáig volt rettegett hátvédje Auerbach néven a Vasasnak. Onnan igazolták át kábelesnek az elektromosokhoz. Az iskolában nem volt probléma, a ma már történelminek számitó, első MTH-évjárattal szabadult. Mindjárt a kábelosztályra került állomásszerelőnek. Számos új trafóállomást szerelt készre, s legalább annyi régit épített át, korszerűsített. Közben elektrikusi képesítést szerzett, elvégezte az ív-, láng- és alumíniumhegesztő tanfolyamot, a polietilén kábelszerelői stúdiumot, s letette a hálózati primer vizsgát, ami feljogosítja nagyfeszültségű berendezések ónálló kapcsolására. Minderre szüksége volt a mindennapi munkájához. Csak úgy, mint a teherautó-vezetői jogosítványra. Ha szimpla villanyszerelő marad, fusizhatna esti kisiparosként kedvére, de a szakmájában egy tapodtat sem lépett volna előbbre. Ahogy egy Kandó végzettségű technikusnak is el kell sajátítania mindezt, ha meg akarja állni a helyét az ELMÜ valamelyik kirendeltségén. A Közép-Pesti Igazgatóság belvárosi kirendeltsége tavaly szeptember elsején alakult. Felségvize az ötödik, hatodik és hetedik kerület. Mondhatni, az ország legfrekventáltabb területe, hiszen itt található valamennyi minisztérium, a Parlament, a Pártközpont, csaknem valamennyi színház, számos főhivatal, vállalat, forgalmas útvonal, a Szabadság-, az Erzsébet- és a Lánchíd, valamint a legmagasabb kandelláberek. A térség villamosenergia szükséglete nagyobb, mint jó néhány teljes üzemigazgatóságé vidéken. Nem kevesebb, mint százötvenezer fogyasztót tartanak számon. Eifert János felvételei Arató József ily módon a legnépesebb kirendeltség fizikai üzemviteli csoportjának a vezetője. Hogy miért éppen rá esett a választás? Hát mert a tűzvonalban olyan összetetten jelentkeznek a feladatok, s olyan gyors döntést igényel a zavartalan üzemvitel biztosítása és a zavarok gyors elhárítása, hogy szinte magától értetődően teremtődnek meg a kiválasztódás feltételei. Elképzelhetetlen, hogy engedelmeskedjenek az emberek olyan társuknak, akinek nem ismerik el a tudását, rátermettségét s (még leírni is rizikó), aki valamilyen összeköttetés révén került pozíciójába. Tízezer volt közelében dolgoznak nap mint nap, nem éppen a legkedvezőbb körülmények között. A csoportvezetőn súlyos felelősség van, ha nem elég felkészült, határozott, könnyen kockára teheti az emberei egészségét, életét. Itt vérre megy a játék, nem úgy, mint abban a bizonyos tmk-ban. A csoportvezetőnek adott esetben a törvény előtt is felelnie kellene intézkedéseiért. Elvégre nem pusztán egy számtalanszor ismételt munkadarab elkészítéséről van szó. Akadnak olyan vezetőszerelők, akik, ha kimennek egy munkára, s valamit öt méterrel odébb találnak az elképzeltnél, máris elbizonytalanodnak. Arató Józsefnél— a főnöke, Bódi Ottó mondta ezt, aki húsz éve dolgozik együtt vele — elképzelhetetlen az ilyesmi. Legfeljebb utólag jegyzi meg, hogy azért egy kicsit másképpen alakult a dolog. Számára nincs megoldhatatlan feladat, bármikor hadrafogható, s nem csak irányít, meg is mutatja: mit, hogyan kell csinálni. Senkinek nincs kétsége afelől, hogy ismeri az időközben jócskán megváltozott szakma minden csínját-bínját. Általában tizennyolc-húsz embere van, nagyobb üzemzavarnál azonban az egész kirendeltség az ő utasításait követi. Anyagot biztosít, irányít, szervez, eiienőriz. Része van abban, hogy a belvárosi kirendeltség folyamatos üzem: fogyasztói hibaelhárítást két műszakban, a közvilágítási hálózat javítását pedig non-stop felvállalják. Az utóbbi különösen azért jelentős, mert a hidraulikus kosaras munkagépek, amelyekkel a nagyranőtt kandelábereket javítják, megbénítanák nappal a forgalmat. Harminc év alatt alaposan megismerte a hálózatot. Budapesten nemigen lehetne őt eladni — még a föld alatt sem! Ismeri az újabb technikákat, berendezéseket, szerelési és természetesen, a javításielhárítási módozatokat is. Nemrégiben a Közép-Pesti Igazgatóság a Jászai Mari tér alatt egy tanpályát létesített, ahol a hálózatban előforduló valamennyi berendezéssel működés közben lehet megismerkedni. A tanpályának óriási jelentősége van az oktatásban és a munkavédelemben egyaránt. A kivitelezés „népbiztosa" csoportvezető létére Arató József volt, s ki is tüntette érte a Magyar Villamos Művek Tröszt. Angyalföldön született, aztán Kelenföldön élt a felszabadulásig, 1962-ben nősült — vissza Angyalföldre. Rá egy évre született a kislányuk, aki most utolsó éves tanuló a Kállai Éva Egészségügyi Szakközépiskolában. Kőbányán, az Újhegyi úti lakótelepen élnek, két szoba összkomfortos lakásban. Az asszony a közlekedésrendészetnél dolgozik Zuglóban. Az ő fizetése 4300 forint, ehhez jön a csoportvezetői és a műszakpótlék, a gépkocsivezetés után járó pénz, valamint a túlóra s az ügyeleti díj. Ez az utóbbi időben felér másfél műszakkal, mégiscsak 170 forint érte a fizetség. Hólapátolásért többet fizetnek egy éjszaka. De nem a pénzért csinálja, hanem mert tudja, hogy szükség van rá. Emellett építkezik a Kilián-telepen. Közel a vízhez vásárolt egy nadrágszíj-parcellát, már áll is rajta az Erdért-faház. Arató József most negyvenöt éves. Gyűjtené a pénzt, de elviszi a „birtok" — a legjobb spórkaszsza. Meg a 110-es Skoda. Azelőtt Trabantja volt, el is ment vele, ahová csak lehetett: bejárta a szocialista szomszédságot. Pártvezetőségi tag alapszervezetében, három éve munkásőr, s az MHSZ lövészcsoportját vezeti. Kétszer volt kiváló dolgozó. Félelem nélkül él, az olyan ember biztonságával, aki tudja, hogy nem hibázhat. Kétszer is meggondolja, mielőtt bármibe belekezd. Megkérdeztem: elköltözne-e máshová! Tőle szokatlan indulattal és szóbőséggel válaszolt: — Ha Budapestet áttennék valahová, oda elköltöznék. Ezt a várost nem lehet itt hagyni. Meg aztán öt évig az ember mindenütt csak mazsola. Ugyanúgy, mintha más munkahelyre kerülne. (K. P.) 7