Budapest, 1980. (18. évfolyam)

3. szám március - Farkasinszky Lajos: Megemlékezésa magyar Tanácsköztársaságról

mellett. A Váci úton ünneplőbe öltözött munkások, munkásasszonyok vonultak zászlók alatt, hogy—először a magyar történelemben — éljenek az egyenlő és titkos választójoggal. Róluk mondta korábban Bokányi Dezső: „Megjelentünk azoknak a képviseletében, akiket eddig száműztek a főváros közigazgatásából. Mi voltunk azok, akik a falakon kívül állottunk már ezer esztendő óta." Két héttel a forradalom győzelme után Budapesten titkos szavazáson — elsöprő többséggel — választották meg a kerületi tanácsnHt és a Budapesti Központi Forradalmai Munkás és Katona Tanácsot, amelyet a népnyelv — résztvevőinek számából — az ötszázak Tanácsának nevezett. Az Ötszázak Tanácsa a főváros életének intézésén túl sok nagy jelentőségű országos ügyben is döntött. Korszerűsítették az államigazgatást, és a mai tanácsrendszer — az eltérések ellenére — joggal vallja közvetlen elődjének az 1919-ben megválasztott tanácsokat, köztük a Budapesti Munkástanácsot, hiszen az alapvető célkitűzéseik azonosak. A főváros új vezetősége hozzáfogott a város életének újjászervezéséhez, a szocialista várospolitika megalapozásához. Különös gondot fordított a termelésben résztvevők ellátására. A Munkástanács kellően hangsúlyozta azt a ma is érvényes közgazdasági szabályt: „.. .azt esszük meg — elvtársaink —, amit termelünk... Ezért elsőrendű kötelességünk, hogy felvilágosítsuk a termelésben dolgozókat... hogy állítsák helyre a munkafegyelmet, hogy a legnagyobb intenzitással, minden erő megfeszítésével dolgozzanak és termeljenek, mert csak abból élhetünk meg, amit a munkások a budapesti gyárakban megtermelnek." Varga Jenő pedig ezt írta a Vörös Újságba: „Vigyázzunk a proletárállam vagyonára, egy darabka szén, egy csepp olaj kárba ne vesszen!" A társadalmi igazságosság úgy kívánta, hogy a tanács különösen szorgalmazza a lakáskérdés megoldását. Az arányos elosztás, az indokolt igények kielégítése igen nagy gond volt, hiszen Budapest lakáshelyzete az első világháborút megelőző években majdnem a legrosszabb volt az európai fővárosok között. Ennek súlyát még ma is érezzük. Hogyne érezték volna elődeink 1919-ben! E vázlatos felsorolásból is kitűnik, hogy a Budapesti Munkástanács komolyan vette feladatát: hosszú távra tervezett. A szocialista Magyarország fővárosát álmodta meg. Megrendelte „Budapest városépítési és -rendezési programjának tanulmánytervét", amely többek között az agglomerációval, a tervszerű beépítéssel, az ipartelepítéssel és ezzel egyidejűleg — már akkor! — a környezetvédelemmel foglalkozott. Napirendre tűzte a közlekedés szabályozását, beleértve a Duna jobb nemzetközi kihasználását is. Szinte megelőzve korát már tervezett egy „Építési-, anyag- és energiagazdálkodási hivatalt" is. Mindez a forradalmi lendület nem öncél volt, hanem eszköz. Az intézkedések, törekvések mind az embert szolgálták mégpedig humánus eszközökkel. Ez a humánum mutatkozott meg a Tanácsköztársaság gyermekpolitikájában. A legnehezebb körülmények közt is eredményesen szervezték az óvodákat, iskolákat, s gondoskodtak a legkisebb állampolgárokról. Igaz, akadozott a kenyérellátás, de a gyermekeknek jutott még ingyenszappan meg fogkefe is. Minden ololdalról megindultak az intervenciós hadak, de a proletárgyerekeket a balatoni nyaralásra szállító vonat az utolsó pillanatig közlekedett. Ez a humánum ragadta meg többek között az értelmiség jelentős részét is, amikor kiállt a Tanácsköztársaság ügye mellett, mert az új távlatokat nyitott meg az alkotók előtt. Elismerte és nagyvonalúan támogatta a tehetséget, akár Bartók Béláról, Kodály Zoltánról, akár Dohnányi Ernőről volt szó. Egyetemi katedrát adott Babits Mihálynak, Rudas Lászlónak, Túróczi-Trostler Józsefnek, hogy csak néhány nevet említsek. Megnyitotta a színházak kapuit a dolgozók előtt, munkásegyetemet szervezett, megtette az első lépéseket az általános szellemi felemelkedés felé. Amikor pedig 1919 nyarán a diktatúrára esett a hangsúly, az is a humánum védelmében történt, azok ellenében, akik az intervenciós seregek árnyékában szabotálással, terrorakciókkal igyekeztek aláásni, megdönteni a nép hatalmát. A Magyar Tanácsköztársaság elveiből és helyzetéből adódóan internacionalista. A nemzetközi munkásmozgalom nevelte a Tanácsköztársaság sok vezetőjét. A legszorosabb kapcsolata Szovjet-Oroszországgal volt. Nem véletlen, hogy milyen nagy tömegben álltak az egykori magyar hadifoglyok a szovjet rendszer mellé, majd a szovjet példa nyomán nálunk valósították meg a világon másodiknak a proletárdiktatúrát. A forradalom motorja, a Kommunisták Magyarországi Pártja és annak vezetői állandó kapcsolatban voltak a szovjet állam vezetőivel, személy szerint Leninnel, akit a Budapesti Munkástanács díszelnökévé is választott. „Szép üzenetét" azóta sem felejtettük el. Ahogy a nemzetközi munkásmozgalom fellendülése segítette a Magyar Tanácsköztársaság létrejöttét, a hanyatlással, a nemzetközi reakció támadásával függ össze legyőzetése, de nem emlékének megsemmisülése. Különösen azért nem, mert bár a nemzetközi méretekben szövetkezett ellenforradalom elbánt a „kicsiny magyar jaj-patakkal", de a „moszkvai nagy árral" már nem bírt. A világ egyhatodán megvalósult szocialista forradalom táplálta más népek, így a magyar nép felszabadulásba vetett reményét is egy negyed századon át. Sokat írtak, vitatkoztak azóta a Tanácsköztársaság hibáiról. Kétségtelenül voltak ilyenek is. De mai viszonyaink közt nem a hibák további kutatása, felderítése az elsődleges feladat, hanem az 1919-et jellemző értékek beépítése saját munkánkba, politikai életünkbe. Mert úgy él igazán a Magyar Tanácsköztársaság, ha híven magunkénak vállaljuk feladatait: a munkáshatalom megerősítését és megvédését, megvalósítjuk a nemzeti összefogást, a proletár internacionalizmus talaján állva képesek vagyunk világmércével mérni önmagunkat és munkánkat, végiggondolni tennivalóinkat és cselekedni a szocialista demokrácia és a humánum jegyében. A párt — miként tizenkilencben — most is bizton számít a munkásosztályra, a parasztságra, az értelmiségre, az egész dolgozó magyar népre, amely nehéz helyzetekben sokszor tanúságot tett már politikai érettségéről. Népünk — Budapesten és vidéken egyaránt —, ha kell, áldozatokat is vállalva kész támogatni minden olyan tervet, intézkedést, amelytől az eredmények megszilárdítása, az ország gondjainak a megoldása várható. Ezért mondhatjuk joggal: a szocializmus további sikeres építése Magyarországon milliók óhaja és személyes ügye. Pártunk a társadalom elismert vezetőjeként tartja meg XII. kongresszusát, mivel tömegkapcsolatai erősek és élők. Híven a munkásmozgalmi hagyományokhoz, mélységesen bízik a tömegekben. De a dolgozók is bíznak a pártban. Egyet akarnak, együtt építik és gyarapítják hazánkat. Pártunk mintegy negyed évszázados, megújult politikája ezért bizonyult egyértelműen jónak, mert a marxizmus—leninizmus tudományos elméletére támaszkodva, a XI. kongresszus által elfogadott programnyilatkozatban foglalt célkitűzéseket követve, az ország adottságaihoz, a változó kül- és belpolitikai körülményekhez igazodva, a dolgozó nép érdekeivel összhangban jelölte ki eddig is, és fogja kijelölni majd most is a szocializmus építésének soron lévő legfontosabb feladatait. A felszabadulás óta eltelt harmincöt esztendő alatt nagyot és maradandót alkottunk. Van mire építenünk, van mit védenünk. A kongresszusi irányelvek ezt így összegezik: „Fejlődésünk több mint két évtizede töretlen. Népünk a Magyar Szocialista Munkáspárt vezetésével történelmi jelentőségű vívmányokat hozott létre. A munkásosztály, a dolgozó nép hatalma szilárd. A mezőgazdaság szocialista átszervezésével uralkodóvá váltak a szocialista termelési viszonyok. Nagy eredmények születtek a gazdasági és kulturális építőmunkában, s jelentősen emelkedett az életszínvonal. Szélesedik és mélyül a szocialista demokrácia. Kibontakoztak a nemzet alkotó erői, a munkások, a termelőszövetkezeti parasztok, az értelmiségiek és más dolgozó rétegek nemzeti egységben építik hazánkat, a Magyar Népköztársaságot." S miként forradalmi elődeink, a jelenért, valamint a jövőért felelősséget érzők nagy tábora ma is jó szóval, tettekkel, munkával, szorgalommal próbálja meggyőzni a borúlátókat és ébresztgetni a közönyösöket. Mert a sikerhez hit kell, a hit pedig az összefogás erejéből, a célok és eszmék egységéből fakad. Gondnak, bajnak bővében van az egész világ. Sok hozzánk hasonló adottságú népet tenne boldoggá kiegyensúlyozott életünk, értelmes küzdelmünk számos eredménye. Ezért okoznak még mindig nyugtalanságot a kardcsörtetők békebontó fenyegetései, mert jól tudjuk, hogy mi mindenünk van, mennyi a vesztenivalónk, mennyi mindent kell megvédenünk. Erre a közös munkára, küzdelemre hív mindannyiunkat pártunk küszöbönálló kongresszusa, forradalmár elődeink példamutatása, meggyőződésünk és önbecsülésünk, a világban kivívott rangunk és becsületünk. 3