Budapest, 1979. (17. évfolyam)

2. szám február - Tamás Ervin: Várpalota

nitrogénművekben, a technológiai osztályt vezettem, átéltem ott két nagyberuházást és egy rekonstrukciót — mondja a tanácselnöknő. — Nagyon szerettem a gyárat. Az üzem mindennapi gondjai minduntalan a városra fordítottákfigyelmemet, nem kerültem tehát idegen helyre. 1971 óta vagyok tanácstag, így a munka sem ért ismeretlenül. Az ipar teremtett mindent ezen a vidéken, a vállalatok presztízsversenyét is, a bányászok, kohósok, vegyészek szakmai sovinizmusát is. Nem volt nehéz a városlakókat mesterség szerint osztályozni, hiszen a lakcím választ adott a munkahelyre is. A gyárak városteremtő érdemei negatívumokat is hordoznak. Azon vagyok, hogy kialakuljon az egészséges és egységes lokálpatriotizmus. Tovább fejlődni csak úgy tudunk, ha elfogadjuk az „egy város — négy nagyüzem" szellemet. Vállalatához, szorosan vett településéhez vagy a városhoz kötődik-e a várpalotai polgár? Lassan megy végbe a változás: az alapítás éveiben csak a munkahelyhez kötődhetett, hiszen az intézett, teremtett mindent; később a városrészhez, mert nem volt városközpont, amely többet nyújtott volna, mint lakhelye néhány szűk boltja; talán napjainkban, amikor a péti, az inotai is gyakran a palotai tési dombon kap lakást, gyökeresednek várpalotaivá az emberek. A településrészek konok elkülönülését fölőrli a lakótelepi építkezés: új közösségek alakulnak, oldódnak a felszín alatt lappangó ellentétek, hogy ki melyik városrészből érkezett. Itt kaptak lakást, idetartoznak. — Ma már a szociálpolitikai terveket is közösen csináljuk a vállalatokkal — mondja a vbtitkár —, együtt üzemeltetjük a gyermekintézményeket, az orvosi rendelőket, és a sportpályák is nyitott kapukkal várnak minden várpalotait, tekintet nélkül arra, hol dolgozik. Közös beruházások segítik az együttműködést: a távfűtés, a szennyvízderítés, az egészségügyi létesítmények. — A minap 21 kisebb-nagyobb vállalat vezetőjével ültünk le beszélgetni egy óvoda létesítéséről, s nemsokára indulhat is az építkezés — teszi hozzá elgondolkodva a tanácselnöknő. — Ha elsősorban várpalotai polgároknak tekintünk mindenkit, aki városunkban él és dolgozik, nem vegyésznek, kohásznak vagy bányásznak, jobban megértjük egymást. Ebben az ötéves tervben a Veszprém megyei pártbizottság és tanács kiemelt fejlesztést biztosított Várpalotának, hogy behozza infrastrukturális lemaradását. A városi tanács fejlesztési alapja az elmúlt ötéves tervhez képest szép summával nőtt, megközelíti a 600 millió forintot, s ehhez jön még, vállalati koordinációból, több mint 100 millió. Jelentős összeg fölött rendelkeznek. De jelentős az elmaradás is. Hat évvel ezelőtt mindössze 17 ezer négyzetméternyi volt a város kereskedelmi egységeinek alapterülete, 1976-ra több mint egyötödével lett nagyobb. Többi között fölépült a Palota Áruház és a tési dombon egy korszerű ABC. Várat még magára a szolgáltatóház, néhány kisebb üzlet és egy nagy iparcikk-bolt. És várni kell még az új városközpont felépülésére is. Tovább tart, ki tudja meddig, a vár rekonstrukciója. Talán mire az készen lesz, a háta mögött kialakul a modern, de azért a dunántúli kisvárosok hangulatát idéző — centrum is. A várpalotaiak nem ringatják magukat illúziókban: jól tudják, hogy akad elég jellegtelen épület, sok helyütt csak javítani lehet az utcaképen, széppé változtatni nem. Óvakodnak tőle, hogy minden roszszat a múltra hárítsanak, mert belátják, hogy hajdanán — akárcsak ma — az elsőrendű cél a munkások mielőbbi letelepítése volt, s ezt modern építőipari technológia nélkül, gyorsan kellett elérni. — Jó érzés, hogy itt a leggépesítettebb bánya, a legnagyobb műtrágyagyár, itt az ország egyetlen vegyipari múzeuma, s ritka arány, hogy a középiskolákban végzettek 26 százaléka továbbtanul. Várpalotán kezdődött és itt halad legjobban a munkáslakásépítő-akció. Három uszodánk van! — sorolja-sorolja a legeket dr. Czeidli István. Védik amijük van. A Zichykastélyt, ahol a tüzérmúzeum kapott helyet, a ritka képzőművészeti gyűjteményt, amelyet korunk festői, szobrászai ajánlottak fel Várpalotának és a fákat is, melyek alig-alig akartak gyökeret verni a lakótelepi dombon. Az elhagyott bányák területét rekultiválják, visszaadják a természetnek. Környezetvédelmi berendezések egész sora óvja a várost az ipari szennyeződésektől. Mit is írt 1955-ben a Szabad Nép? ,,Milyen lesz a holnap Várpalotája? Szebb és nagyobb, mint valaha. Azok a kis palotai lakosok, akik ma kezdték meg „polgári létüket" az anyakönyv lapjain, még csak próbálgatják majd az iskolatáskát, amikor a mostani vájártanulók már sztahanovista bányászok lesznek, amikor az új város utcáin trolibusz suhan és a gombamódra kinőtt új lakóházakban telefon csilingel." Azok a kis palotai lakosok közben felnőttek, de a városban nincs troli s annyi telefon sem, amennyi kellene, azt azonban ma már joggal hihetik, hogy a holnap városa — ha nem is fejlődik hétmérföldes léptekkel — szebb és nagyobb lesz, mint valaha. 15