Budapest, 1979. (17. évfolyam)

12. szám december - Czagány István — Gábor István: Dísz tér 3.

szet birtokolták. A szóban forgó épület alighanem a dunai oldalon, tehát a bástyafalnál állott, erre egy 1467. november 7-én kelt szerződés „a parte Danubii" kifejezése utal. Azonos lehetett a mai Dísz tér 3. keleti szárnyának helyén levő, 1687-ben 332-es sorszámot viselő házzal. Volt még egy ház ezen a területen, amelynek ismerjük a középkori tulajdonosait. Itt állott az a palota, amelyik 1435-ben már bizonyosan Albeni (Albisi) Henrik pécsi püspöknek a tulajdona, s később, 1481—1482 körül már Plos (Plab) Jánosé. Jogosan feltételezzük, hogy ez az épület az utcavonalon helyezkedett el — Gárdonyi Albert megállapítása szerint „a Szent János-kapu melletti sarokház közvetlen szomszédságában állott érsekség! ház északi szomszédja. . . másik oldalán" — 1687-ben a 334-es sorszámot viselte. Itt lehetett, Kanizsai érsek házától északra, 1391-ben Pausar Ulriké, amelyik talán az 1687-ben 333-as számú épülettel lehetett azonos. Ennek az északi szomszédságában kellett húzódnia annak a sikátornak, amely az utcavonaltól a Tausentmark-Zenchei házig terjedt. Itt az 1687-ben 329—331. sorszámmal jelölt ingatlanok között kell keresni a pécsi püspökség 1520—1523-ban említett épületét is. E négy házon kívül a többinek a középkori tulajdonosait már nem ismerjük. Budavára 1686. évi ostroma után ez a négy ház és a többinek a maradványai is Werlein István kamarai inspektor birtokába jutottak, és 1696-ban együttesen már a No. 247. számot viselték. A telekkönyv szerint: „hat ein gueten Theill guets gemeür gwölber und Keller. H.: Báron Stephanus Von Werlein". Tehát a középkori épületeknek csak pincéi, földszinti boltozatai és jó falai állottak. Werlein ezeket részben helyreállíttatta. 1695-ben bekövetkezett halála után hagyatékképpen Kolbacher kamarai kormányzósági tanácsos kezébe került az egész. Tőle mostohafia, Fuchs kapitány szerezte meg az ingatlant per útján, aki 1737. április 12-én (vagy 1741-ben ?) Löffler Antal András kapitánynak adta el. Dr. Czagány István Az épület újabb története A Batthyány-család 1718-ban határozta el, hogy palotát vásárol magának Budán. Erről Vámosi Ferenc budavári jegyző 1718. július 16-i levele tanúskodik, amelyet föltehetően Batthyány Károly Frigyeshez írt. Batthyány Károly és Lajos gróf 1743. június 8-án vásárolta meg Löffler kapitánytól és feleségétől a Dísz tér 3. szám alatti egyemeletes palotát. A vételár 2 000 forint és 100 arany volt. Egy év múlva Batthyány Lajos nádor kétemeletes barokk épületté alakíttatta át a házat. A tervezésre Joseph Giessl, a gróf udvari mérnöke kapott megbízást, a kivitelezést Martin Sigl építőmester vállalta. A források szerint az építkezés csak 1746 után kezdődhetett, mert a felső-sziléziai származású, Neisse-ben született építőmester korábban még Pesten működött pallérként Mayerhoffer András mellett. 1746-ban telepedett le Budán, és 1748-ban szerezte meg a polgárjogot. A gróf házát egyes források szerint öt év alatt hozta tető alá. Gárdonyi Albert leírása szerint (Régi budavári házak. Tanulmányok Budapest múltjából, 1934) a háznak 1751-ben már állnia kellett, mert Batthyány Lajos gróf 1751. augusztus 8-án itt fogadta a Budára látogató Mária Teréziát. A palota későbbi történetéről fennmaradt egy érdekes beszámoló a Bécsben kiadott Magyar Kurir 1791-es évfolyamában. Innen megtudhatjuk, hogy a „herceg Palatínus" 1791. augusztus 7-én érkezett a Várba. Azt írja erről a Magyar Kurir: ,,A' mi szeretetre méltó és maga vidám ábrázattyát mindenhol mindenekkel kívántató, különös jóságú Korona Ferentz fő Hertzegünk, maga Hertzeg Testvérével minden előre való hír-adás nélkül a' Fejérvári Kapun a' Várba bejöttenek, és ottan az előre számokra elkészítetett G. Batyániak Palotájokbau, hogy egész kísérő pompát láthassák, be szállottanak." 1873-ból van forrásunk arról, hogy Wilsch Márton építőmester bérházá alakította át az épületet, a kornak megfelelő stílusban: az udvari homlokzat elé függőfolyosókat építtetett. Néhány év múlva, 1883-ban ebben a házban gyilkolják meg Majláth György országbírót. 1884-ben ismét renoválták a házat, homlokzatát ekkor eklektikus stílusban alakították át. Ezután valószínűleg hosszabb ideig nem történt különösebb változtatás az épületen egészen 1920-ig. Ekkor Wälder Gyula műegyetemi tanár részletes tervet készített a homlokzat barokk állapotban való visszaállítására — amely abban az időben a klasszicizmus jegyeit is magán viselte —, de ez a terv nem valósult meg. Egy Marischka nevű bécsi építész kapott újabb megbízatást a homlokzat átalakítására. Munkáját a Magyar Mérnök és Építészegylet Közlönyének 1926-os évfolyamában Vámos Ferenc élesen megbírálta. Az építész úgy vélte, hogy a bécsi mester félreértette feladatát, jobbára a XIX. század végének neoklasszicista irányzatát folytatta: „a művész hozzáértése nélkül". Vámos hibáztatta Marischkát, mert: „A középrizalitot indokolatlanul lapos architektúrába keretezte, az ablakok régi kőkereteit száraz olaszossággal alakította át, az erkélyt határoló posztamenseket lelógatta az erkélyt hordó oszlopról, a főpárkánnyal ugyanúgy cselekedett. Végül, sajnos, a Wälder Gyula művészi barokkja helyébe kaptunk egy hűvös, művészietlen és semmitmondó homlokzatot." Alig néhány évvel később, 1925-ben Dávid János végzett kívül és belül újabb átalakítást az épületen, amely ebben az időben a Batthyány hercegek hitbizományához tartozott. Maga a Dísz tér a középkorban Szent György nevét viselte, amint azt Albert királynak egy 1438. január 28-án kelt oklevele is igazolja. Nevét föltehetően onnan kapta, hogy a téren állt a középkorban a Szent Györgylovagrend temploma. Ez a templom Buda visszafoglalásakor elpusztult, a romokat a várfalak kijavítására használták föl. A barokk kor kezdetén ez a terület a Várnegyed központja volt. Jelentőségét egyebek között az itt levő főőrség adta, amint erről De urbe Budensis című munkájában 1737-ben Bél Mátyás is beszámolt. Ekkor neve már Haubtplatz, vagy — egy 1728-as följegyzés szerint — Paradi oder Haubt platz, 1797-től kezdve pedig Parade platz. A Haubtplatz elnevezést az is indokolja, hogy itt zajlottak le a városi élet nevezetesebb eseményei, — olykor a kivégzések is. Itt épültek föl a város legtekintélyesebb polgárainak házai, ahogyan ez Pogány Frigyes és Horler Miklós könyvében (Budapest műemlékei, I. 1955) olvasható. A XIX. sz. derekán az irodalom Pompa térként is emlegeti, és ilyen néven számol be róla 1875. február 16-i tudósításában a Hölgyfutár is: „Budán a tavasszal sokat fognak szépíteni. A szép Városmajort például szabályozni fogják, a zugligeti utakat egészen kijavítják, s fönn, a Várban, a pompatéren lévő két Esterházy-kastélyt egy-egy szép stylü emelettel magasabbá teszik, hogy legyenek a pompatér pompái." 1944-ben ezt a házat is súlyos háborús károk érték. Elpusztult a tetőzete, valamint a dunai szárny második emeletének tekintélyes része, és súlyosan megsérült a lépcsőház előcsarnoka is. A romokban heverő épület helyreállítását 1951 és 1953 között végezték el az eredeti Giesslféle tervrajzok alapján. Ezeket a leírásokat a körmendi Batthyány-levéltárban sikerült föllelni, kivéve a homlokzat rajzát, amelyet az eredeti állapot pontosabb ismerete nélkül rekonstruáltak. A munkálatokat Riedlmayer Gyula és Mecztier Lajos építészek irányították. Az egykori Batthyány-palota mai élete aligha különbözik más fővárosi lakóházak élefétől. 14 lakás és az I. kerületi Tanács napközi otthonos óvodája található az épületben. Ez utóbbi elfoglalja a bal oldali szárny első emeletének tekintélyes részét, azt az oldalt, amely a Hunyadi János út felé néz. Sem az egykori tervrajzok áttanulmányozása, sem mostani szemlénk alapján nem lehetett biztosan megállapítani, hogy pontosan hol helyezkedtek el a már említett fényes termek, de föltételezhető, hogy éppen ezen a Dunára tekintő szakaszon és ezen az emeleten. 1959-ben erőteljesen átalakították a helyiségeket íz óvoda számára. Előzőleg az első kerületi házkezelőség, még korábban a várgondnokság, illetve az Országos Műemléki Felügyelőség egy részlege volt benne. Az óvoda egyik ablakából a Várpalota felé látni. Lefelé tekintve pedig palotához támaszkodó, tágas kertet pillanthatjuk meg, amely az egyik nagy nyugati állam külképviseletének tulajdona. A szülők fáradozásának eredményeként e füves telek az óvoda használatába került. Gábor István 38