Budapest, 1979. (17. évfolyam)

12. szám december - Dr. Kaba Melinda: Műemlék az M11-esen

Aquincum egykori vízvezetékének megmaradt kőpillérei több évszázada ismeretesek. Az Óbudával sokat foglalkozó Anonymus megemlékezik arról, hogy Árpád vezér, amikor a Duna partjánál pihenőt tartott, megcsodálta „Attila király nagyszerű építményeit." Ezek a polgárváros és az aquaeductus maradványai lehettek. Nagy Lajos király 1355-ben kelt határjáró levelében találjuk az első okleveles említést a romokban heverő pillérekről és a határjelzőül szolgáló falrészletekről. Marsigli olasz hadmérnök, aki Buda ostromáról részletes jelentéseket és térképeket készített, egyik 1686 után rajzolt térképén ábrázolja a maradványokat. Bél Mátyás a XVIII. század elején még látta a vízvezeték romjait. Lényegében a törökök kiűzését követő idők nagy építkezéseihez használják fel Óbuda lakói a pillérek kiváló minőségű kvádereit, és tüntetik el nagy részüket a föld felszínéről. Az aquaeductus maradványainak megőrzését és fenntartását már a múlt század végén tervezték. A Műemlékek Országos Bizott. ága 1878-i ülésén határozta el, hogy bizottságot hoz létre az aquincumi ásatások rendszeres folytatása és a vízvezetékpillérek megóvása érdekében. Zsigmondy Gusztáv, fővárosunk gyógyforrásainak fáradhatatlan kutatója és feltárója, még ez évben megkezdte feltérképezésüket. Felmérése azonban csak a föld felszínén látható alaktalan kőtömbökre korlátozódott, amelyek úgy keletkeztek, hogy a víz által kioldott mészkő évszázadok során lerakódott — alaktalan konglomerátumokat képezve a pillérek tetején. A már említett nagyarányú építkezések alkalmával nemegyszer ezek alól bányászták ki a jó építőanyagot, kimozdítva eredeti helyükről a pillérek koronáját összefogó tömböket, így azok Zsigmondy korában már nem jelölhették pontosan a vízvezetékpillérek helyét. Az első pontos felmérést Foerk Ernő készítette el 1888-ban. Az akkori vasútépítés Vízvezetékpillér két ív indításával alkalmával a töltés építéséhez a Szentendrei út nyugati oldaláról szállították el a szükséges földet. A földkitermelő árkokban felszínre kerültek a pillérmaradványok. Ugyanebben az évben kezdték meg a Szentendrei vicinális, a jelenlegi HÉV őse sínpárjának fektetését. Itt az építkezéskor már tekintettel voltak arra, hogy a sínek — lehetőség szerint — kikerüljék a felszíni pillérmaradványokat. Ugyanez történt 1911-ben, a második sínpár fektetése alkalmával. Foerk Ernő a pillérek felméréséhez ásatásokat is végzett, amelyeknek során 57 pillért tárt fel (Budapest Régiségei X. 1923. 35). Mai ismereteink szerint a közel kétezer éves vízvezeték 4 km hosszú lehetett. Rómaifürdő forrásainak vizét vezette a Nagyszombat utcai amfiteátrumig. A vizet emelőszerkezet juttatta egy kővályúba, melyet háromméterenként boltívelésekkel összekötött pillérek tartottak. Egy-egy pillértest 1 mxi,6o m és a vállig 1,45 m magas; a pillérek ívmagassága 1,50 m volt. Több helyen megmaradt 2—2 pillér az eredeti, római kori állapotában. 1975-ben azt a megbízást kaptam, hogy az új Mn-es út tervezéséhez régészeti adatokat szolgáltassak. Szükség volt a római kori járószint és a pillérek nyomvonalának megállapítására. Az addigi adatok ugyanis sok bizonytalanságot tartalmaztak, amelyeket tisztázni kellett a tervek készítéséhez. Akkori kutatásaim során 510 m hosszúságban sikerült nyomon követnem a pilléreket, s néhány szakaszt kihagyva (az azóta lebontott „Aquincum" elnevezésű HÉV-állomás épülete, autóbuszmegálló a Záhony utcánál stb. akadályozta a munkát) 93 pillért kiszabadítani a földtakaró alól. Ez a kutatás csak műszaki adatszolgáltatásra szorítkozhatott, régészeti megfigyelésekre kis mértékben volt alkalmam. A földben számos közmű: víz, gáz és telefonkábelek, valamint elektromos vezetékek akadályozták a régészeti munkát. A feltárások adatainak birto-Útszakasz az eredeti kőborítással kában Topái József, a FŐMTERV főmérnöke olyan új úttervet készített, amely figyelembe veszi a felszínre került pilléreket, s mintegy 350 m hosszúságban módot ad bemutatásukra. E szerint a Duna-kanyar felé vezető kétszer háromsávos útpálya elválasztó sávjában, 9— 13 m szélességben megmaradnak a pillérek zöld pázsitos környezetben, illetve a keleti útpályánál betonfallal megerősítve. A pillérek bemutatásának és néhány pillér rekonstrukciójának terveit dr. Hajnóczi Gyula műegyetemi tanár készítette, a Fővárosi Műemléki Felügyelőség megbízásából. Ez év márciusától kerülhetett sor arra, hogy a pilléreknek addig ismeretlen részleteit is nagyobb szélességben feltárjuk. Az idei műemléki helyreállításokat megelőző ásatások több új eredményt hoztak már eddig is, bár még nem fejeződtek be. Több függőleges és vízszintes irányú ólomcső kivezetése vált szabaddá. Sikerült az aquincumi polgárváros különböző építkezési periódusait tisztázni. A pilléreknél víztornyok téglatörmelékes faltömbjei rajzolódtak ki. Meglepően jó állapotban maradtak fenn kőfalazású csatornák. Pontosabban meghatároztuk az aquaeductus pillérsorán is áthaladó déli városfal kerek bástyás részletét. A pillérek keleti oldalának kibontásakor több helyen teljesen érintetlen kövezetű utcarészletek kerültek felszínre. Talán az ókori város sétálóutcája volt itt; ez kötötte össze az aquaeductus monumentális pilléreit, a polgárvárosi épületek sorából már korábban megismert üzletek frontfalával. A legérdekesebb részlet az a három pillérmaradvány, amely a polgárvárost kelet—nyugati irányban átszelő egyik főutca tengelyében épült. Itt a pillérek szokványos szerkezete megváltozik. Az alapozás nem a jól ismert kis méretű kváderekből épült, hanem hatalmas monolitból faragták és simára csiszolták a lekerekített sarkú felületeket, a bázisok alapkőtömbjeit. A három pillér a pillérek kőtömbjeit megszakító díszkapu része lehetett. Ez a kapu a római városi vízvezetékekbe, az Aqua Claudia és Víztorony alapozásának faltömbje, alatta az utca kőburkolatának részlete 31