Budapest, 1979. (17. évfolyam)

12. szám december - Kertész Péter: Sólyatéri hegesztők

Ahogy a darus látja. Eifert János felvételei KERTÉSZ PÉTER Sólyatéri hegesztők Sziderózis: az ívhegesztésnél keletkező finom vaspor lerakódása a tüdőben. Ez a foglalkozási ártalom a hagyományos lánghegesztésnél még nem okozott gondot Hegesztők és kész. Akár a többiek. Rekedtek, féldecizők. Gerincfektetéstől vízre bocsátásig nélkülözhetetlenek. Meg nem mondom, szívemnek miért kedvesebbek, mint a monstre szekciókat építő csarnokbeliek vagy a professzorokként emlegetett „héjasok". Talán mert ők viszik a legvidámabban nap mint nap vásárra a bőrüket, s mert a tekintetükben akaratlanul is mindig sírás bujkál, valahányszor a fullasztó hajófenékről a napfényre kijönnek. „Engedély alkalomszerű tűzveszélyes ipari munkavégzéshez". Ez az a micsoda, amely valamennyiük zsebében ott lapul. A gondosan kitöltött dokumentum mindenre rákérdez. Ki, melyik műhely dolgozója? Mettől meddig, melyik objektumon, s azon belül hol hegeszt autogénnel vagy villanynyal? „A tűzvédelmi előírások haladéktalan betartásával engedélyezem" — s az ilyenkor szokásos olvashatatlan aláírás. És hát a túlsó oldalon az előírások. Magyar módra: tizenként pontban. — Tudja, hogy sztrájkolnak a munkások Londonban? — kérdezi értetlenségemet látva a „Colos", Putterer Tamás csoportvezető. — Hát nem úgy, hogy leállnak. Éppen ellenkezőleg: betartanak minden előírást. Ha mi is mindenhez ragaszkodnánk, ami azon a papíron van, az felérne egy sztrájkkal. Mayer Sándor TEK (termelés előkészítés) vezető, aki nem régen maga is hegesztő volt, hozzáteszi: — Legalább tíz nappal a vízre eresztés előtt kelléne elkészülni mindennel cakkpakk, hogy a mázolok időben végezhessenek. Még álomnak is szép lenne, annyira nincs már hegesztő a sólyatéren. Vagyis polgárjogot nyert, hogy egyszerre hegesztenek és mázolnak a Szibériáin. Micsoda látvány lenne egy kérlelhetetlen tűzoltónak. Csak hát tűzoltók a legritkább esetben bóklásznak a sólyatéren. így eshetett meg néhány éve, igaz, nem itt Óbudán, hanem a túlsó parton, Angyalföldön, hogy belepottyant egy eltévedt szikra a mázolmányba, s a bekövetkezett robbanás két ember halálát okozta. Két emberét, akik ha valamilyen csoda folytán mégis életben maradtak volna, egészen biztos, hogy rájuk bizonyítják: „nem tartották be a biztonságtechnikai előírásokat". Ülünk a melegedőben. Jobbfajta bakter egymagának nem fogadná el, pedig a rozoga kulipintyó legalább húsz ember menedékhelye. Tart a reggeli szünet, van idő a beszélgetésre. Meg aztán így elterelődik a figyelem fáradtságról, kapacitáshiányról, a hajófenék pokláról, ahol cellányi helyen nemritkán egy időben sikolt a köszörű, döngeti a hallójáratokat az egyengető kalapács, s rója a varratokat a hegesztőgép. Közben az imbolygó lámpa fénye mind nehezebben hatol át a füstből, gőzből, kicseréletlen levegőből, verejtékből sűrűsödő éltető elemen. Hajnalonként már csak huszonnyolc hegesztő „öltözik rongyosba", év elején negyvenketten voltak. Tegnap felmondtak négyen, köztük olyan is, aki húsz éve viaskodik a sólyával, s ha rajta múlna, egyedül készre hegesztene egy egész hajót. Kevés a pénz, mondják valamennyien, a 43-as a szomszédban, Békásmegyeren jóval többet ígér, s mennyivel könnyebb a munka! Az elmúlt évben levettek 29 százalékot a normából, az óra-7