Budapest, 1979. (17. évfolyam)

11. szám november - Feuer Mária: Muzsikusok — pódium nélkül

Villamosközlekedés az első világháború előtt rezni a két nagy vállalat részvénytöbbségét. hogy így befolyást gyakorolhassanak a közlekedés irányítására. A BKVT csak kevés részvényt volt hajlandó átengedni, a BVVV részvényeinek viszont valamivel több, mint a felét, 81 300 darabot 1911 novemberében megvásárolt a főváros, aránylag magas áron, darabonkint 420 koronáért. Gyakorlatilag a közönség semmi hasznot nem húzott ebből a vételből (Bárczy igen, mert négy évvel később a BVVV igazgatóságának elnökévé választották, az alelnök pedig Body Tivadar alpolgármester lett). Az egységes fővárosi villamosközlekedés 1918. november 25-én valósult meg, amikor a közlekedési vállalatok szakszervezeti vezetői átvették a Budapesti Egyesített Városi Vasutak irányítását. Századunk első évtizedében állandóan és jelentősen emelkedtek az élelmiszerárak, köztük a legfontosabb népélelmezési cikké, a kenyéré is. A drágulás elleni védekezés — bár nem nagy jelentőségű — alkotása a Százados úti községi kenyérgyár. Építését a következő három ok miatt határozták el: a) egészséges verseny alakuljon ki a pékek között, b) a piaci ár mérséklése, c) éhínség vagy más rendkívüli viszonyok közt a főváros ingyenes vagy olcsó kenyeret adhasson a rászorulóknak. Budapest napi szükséglete akkor 4500— 5000 mázsa kenyér volt. A gyár, amely 1909. augusztus 23-án kezdte meg a sütést, kezdetben 250 mázsát készített, s ezt saját üzleteiben és a vásárcsarnokokban árulta. Hamarosan tömegestül jelentkeztek vevőnek a magánkereskedők. Ezért már egy hónappal később elhatározták, hogy a termelést megkétszerezik. Két esztendővel később már 800 mázsa kenyeret sütöttek naponta. A pékek eleinte sztrájkkal fenyegetőztek, de ez csak fenyegetés maradt, sőt, rövidesen a kenyér kilónkénti árát 4— 8 fillérrel csökkentették. Ugyancsak árszabályozás és a szegényebb néprétegek olcsóbb ellátása céljából alapították a Budapest Székesfővárosi Községi Élelmiszerárusító Üzemet. Ez Bárczynak jóformán személyes érdeme. A szervezést és az árusítóbódék építését felhatalmazás nélkül rendelte el, és ezáltal — mint azt az egyik városatya, Szelényi Jenő szemére is vetette — „a közgyűlést egyszerűen a statiszta szerepére szorította." Sokan felháborítónak minősitették az eljárást, mert „adópénzen nem szabad az adófizető polgároknak konkurrenciát csinálni". Hoszszabb vita után nagy nehezen mégis megadták a hozzájárulást. Az üzem kolbász- és hentesárugyárral, zsírolvasztóval rendelkezett, ezek termékein kívül tejtermékeket, kenyeret és zöldséget is árusított. Az üzem a kenyérgyárral együtt nagyon hasznosnak bizonyult az első világháború idején, amikor az áruhiányt kihasználó magánkereskedők a hatóságilag megállapított árnál drágábban hozták forgalomba a jegyre és enélkül kapható árukat. A kezdetben létesített 14 árusítóhely kevésnek bizonyult, mert nagyon hamar közkedveltté és fogalommá vált a „községi" bolt. A hirdetési jogot 1888-ban egy magáncég nyerte el. A város azonban rendkívül kevés pénzt kapott ellenértékként, kevesebbet, mint amennyit saját hirdetményeiért kellett fizetnie. A közgyűlés ezért 1909-ben elhatározta, hogy a hirdetési vállalkozást saját kezébe veszi, és 1911-ben megkezdte működését a Budapest Székesfőváros Hirdető Vállalata. Bárczy tervezte a legnagyobb temetkezési intézet, az Entreprise des pompes funébres részvénytöbbségének megvételét is, de csak a Tanácsköztársaság idején került valamennyi vállalat községi kezelésbe. A polgármesternek voltak egyéb elgondolásai is, például községi tégla- és aszfaltgyár felállítása, de ezt és a további községesítést megakadályozta az első világháború. Bárczyt egyébként 1918 áprilisában főpolgármesterré választották, ezt a tisztséget azonban 1919 elején a XVI. néptörvény megszüntette. A Városházán ezzel véget ért a Bárczy-korszak. Igaz, Bárczy mindig alkalmazkodott a rendszerhez, de — a Népszava 1918. április 11-i számában megjelent cikk szerint — „talán igazságosabb, ha így mondjuk: alkalmazkodnia kellett a rendszerhez, ez az ő tragikuma". Amit az adott körülmények közt megtehetett a fővárosért, megtette, a nagyarányú községesítés főleg az ő érdeme. 37