Budapest, 1979. (17. évfolyam)

11. szám november - Timár György: A láthatatlan városért

VÁROSÉRT Itt volt elzárva Kossuth és Táncsics. Az épület alatt van elzárva a Magna Curia Regis; az Anjou-kor előtti királyi palota Vajon hány év alatt tudja két nyugdíjas bácsi feltárni a XI. századi falut és a XIII. századi városrészt a budai Várban A nyéki-kút, Buda egyik megmaradt középkori kútja. A fölébe épített budit sikerült eltávolíttatni (Ez is valami!) Ez rendjén is volna. Csak éppen az az ember érzése, hogy a jelen-múlt párviadalban a jelen pártján levők megfeledkeznek egy lényeges körülményről. Arról, hogy fővárosunkban alig-alig maradt például valamire való gótikus emlék. Épp ezért jelent olyan sokat egy-egy gótikus szoborlelet. Ha múltunkat jobban meg akarjuk ismerni — és ismertetni —, akkor a jelenleginél jóval többet kell belőle föltárnunk. Ez viszont pénzkérdés. Pénzt pedig nemigen csurrant-csöppent jelenünk erre a célra. Mondhatnám némi éllel így is: a pénz az elért eredmények arányában csökken. Például a várbeli régészek jóval kevesebbet kapnak ma az ásatások folytatására, mint amennyit a gótikus szobrok előkerülése idején kaptak. Pedig, amikor a pompás lelet kikerült a földből, a főváros vezetői örömükben több pénzt ígértek. Utóvégre a régészek egy XI. századi falu nyomaira bukkantak itt, meg egy későbbi, IV. Béla által építtetett városrészre. Az anyagi támogatás fokozásából az lett, hogy az ásatásokat csaknem felére csappant költségkerettel kell végezni, amióta a gótikus szobrok felszínre kerültek és az általános eufória szalmalánghetei ellobbantak. így aztán nem csoda, ha csak két nyugdíjas apóka és időnkint két-három fiatalember kapirgálja errefelé a földet. Egyes-egyedül a Budapesti Történeti Múzeum áldoz, mondhatni erején fölül, pénzt e munkára, holott ez nem is az ő, hanem a Kulturális Minisztérium feladata volna, mely egyelőre, sajnos, megfeledkezni látszik anyagi kötelezettségeiről. — Az ember azt kérdi magától — sóhajt Zolnay László régész, a nevezetes gótikus szobrok meglelője —, hogy ha ilyen ütemben haladunk, szinte araszolgatva a roppant területen, hány pemzedék éli le az életét, míg a XI. századi falu és a XIII. századi városrész valahára föltárul. — Ön 1962 és 1964 közt hallatlanul ériékés dolgokra bukkant, szintén a Várban. Egy egész csomó fehér foltot sikerült azokban az években eltüntetnie a láthatatlan város térképéről. Milyen kilátásaink vannak arra, hogy fölfedezései közkinccsé válnak? — Valóban érdekes dolgokat találtam. Az ötvenes évek eleje óta sejtettem, hogy a régi, az 1541-ben, Buda ostromakor elpusztult Magna Curia Regis, az a királyi palota, mely az Anjouk építtette déli palotánál jóval korábbi volt, ott lapul, ahol végül is rábukkantam: lényegében az ismert sárga épület alatt, melyben Kossuth és Táncsics raboskodott. Sajnos, csak rövid ideig dolgozhattam ezen a munkán; az 50-szer 10 méteres alapterületű palota kiásására nem volt pénz, s a dolog azóta sem került újra szóba. Azután hnegtaláltam — a Babits sétány egyik házának kertje alatt — Buda egyik legszebb gótikus épületét, a Mendel (Mátyás királyunk „pénzügyminisztere") által építtetett 27-szer 10 métres, kéthajós zsinagógát, a bennük elpusztítottak csontvázával együtt. Buda visszafoglalása után ugyanis pogrom tört ki, s a templomot rárobbantották a belé menekültekre, akiket csaknem három évszázad múltán temettek el tisztességgel; a zsinagógát, sajnos,