Budapest, 1979. (17. évfolyam)
10. szám október - Rév Pál: AEORO Rt.
Ezen belül 32 százalék ismét balesetet okozott, 44 százalék súlyos, 10 százalék enyhébb fegyelmi vétséget követett el, 14 százalék pedig önkényesen kilépett. Az a tény, hogy a vizsgálatok számának növelésével párhuzamosan a Volán-vállalatoknál évek óta folyamatosan csökken a 10 millió kilométerre jutó balesetek száma, jelzi a munkalélektani tevékenység megelőző hatását. A „feltételesen javasolt" gépkocsivezetőknek a vállalatoknál működő ún. gondozótisztek segítenek hiányosságaik leküzdésében. A vizsgálati eredményekhez igazodva szorgalmazzák rendszeres orvosi kezelésűiét; ha szükséges, javasoljak szolgálati Vezetőiknek, hogy könnyebb beosztásba helyezzék őket, hogy fokozottabban törődjenek velük, ha pedig szakismereteik hiányosak, gondoskodjanak oktatásukról. A gondozói tevékenység hatékonyságát az ellenőrző vizsgálatok eredményei igazolják. Az ergonómiai vizsgálatok az ember-gép-környezet egymásra hatásának feltárásával a gépkocsivezetők munkakörülményeit akarják kedvezőbbé alakítani, s ez szintén a gépkocsivezetés biztonságának feltételeit javítja. Ennek érdekében vizsgálják: — a gépjárművezetésnek mint munkatevékenységnek a szervezetre gyakorolt hatását (a terhelés mértékét, egyenletességét, Koncentrációvizsgálat a fáradtság tüneteit jelző pulzus, vérnyomás és aktivációs szintet stb ), — a közlekedési környezet hatását az út tulajdonságait, közlekedési sűrűséget, forgalomszervezési adottságokat), — a vezetőfülke komfortkövetelményeit (visszapillantó tükrök helyzetét, berendezések kezelhetőségét, zaj- és rezgésártalmakat), — végül a munka- és üzemszociológiai körülményeket. Az ergonómiai vizsgálatok célja — az utasszállítás fokozott biztonsági követelményei miatt — elsősorban a nagyobb terheléssel járó nagyvárosi forgalomban részt vevő autóbuszvezetők munkakörülményeinek javítása. A vizsgálatok tanulságai alapján kidolgozott javaslatokat olyan intézkedések követték a vállalatoknál — eddig Debrecenben, Győrött, Szegeden és Pécsett —, amelyek csökkentették a dolgozók fizikai és pszichikai terhelését, javították a vezetési biztonságot. A Volán-vállalatok telephelyein kifüggesztett jelzőberendezések folyamatosan tájékoztatják a gépjárművezetőket a várható időjárási hatásokról. Ezzel összefüggésben 32 000 gépkocsivezető frontérzékenységét állapították meg. Erről a 1978. év statisztikája tői engedélyben elhelyezhető értesítő lapjuk van. Az időjárásról tájékozódva felkészülhetnek a fronthatásokra. A veszély ismeretében többségük óvatosabban vezet. A Volán Tröszt vállalatainál a nagyüzemi módszerekkel végzett forgalombiztonsági tevékenység jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a Volán baleseti helyzetképe lényegesen jobb legyen, mint az országos átlag. A Volángépjárművezetők többsége jó példát mutatva hozzájárul az általános közlekedési morál javításához. (X) Gépjármű neme Teljesítmény 10 millió km Balesetek száma Ebből ittasság miatti baleset Mutatószám 10 millió km-re Gépjármű neme Orsz. VOLÁN Orsz. VOLÁN Orsz. VOLÁN Baleset Ittasság Gépjármű neme Orsz. VOLÁN Orsz. VOLÁN Orsz. VOLÁN Orsz. VOLÁN Orsz. VOLÁN Tehergépkocsi 4116 815 1 744 317 129 12 4,2 3,9 0,31 0,14 Autóbusz 560 525 393 93 9 ' 1 7,0 1,7 0,16 0,02 Személygépkocsi 12 332 99 8185 26 875 — 6,6 2,6 0,71 0,00 Összesen 17 008 1 439 10 322 436 1 013 13 6,1 3,0 0,59 0,09 A cselekvés ósszerendezettségének vizsgálata 45