Budapest, 1979. (17. évfolyam)

10. szám október - Szinai János: Magánerősök

sul veszünk, jóllehet az érvényes párt- és kormányhatározatok feladatává tették az illetékes állami, társadalmi és szakmai szervek a jelenlegi rossz gyakorlat javítását, szükség szerinti megváltoztatását az egyedi magánerős lakásépítés területén is. Az egyedi magánerős lakásépítési tevékenység fő jellemzőjét tehát maga az elnevezés jelenti. Az egyén egyedül, a saját erejéből és „szakértelmével" megpróbál lakást teremteni a maga számára, miután — és ezt már különböző felmérések is egyértelműen igazolták — másképpen nem tudna(vagy úgy véli, hogy nem tudna) önálló lakáshoz jutni. Az egész építési konstrukció lényegében erre a saját erőre, egyéni érdekre épül. Ez kétségtelenül hatalmas társadalmi mozgató erő. Sok mindent azonban — pér.zt, szakértelmet, kapacitást stb. — nem tud pótolni, vagy csak nagyon nehezen, illetve úgy, ahogy ma ezt a sokat kifogásolt épületek puszta megjelenésükkel is jól illusztrálják. Az építtető, az egyén szinte végig, az építési szándéktól a megvalósulásig valóban egyedül van, és ténylegesen csak a saját erejére, saját leleményességére szorítkozhat. Mielőbb szükség van tehát az egvedi magánerős lakásépítési tevekenység teljes és mindenre kiterjedő átértékelésére, szabályozására. A legfontosabb, hogy egyrészt megmaradjon a legfőbb mozgató erő, az egyéni kezdeményezés, másrészt viszont, hogy a megvalósítást társadal m i lag-gazdaságilag hatékonyabbá tegyük. Jelenleg az első és legégetőbb gond mind az állami, mind a magánerős lakásépítkezéseknél az építésre alkalmas telkek hiánya. Mindenekelőtt fel kellene mérni Budapesten — a közigazgatási határon belül — az ilyen jellegű építésre alkalmas, beépítetlen és beépíthető telkeket, annak ellenére, hogy a jelenlegi előrebecslések és a különböző felmérések szerint nem juthaunk így számottevő területhez. Szükség van központi kezdeményezésű, szervezett, magánerős lakásépítésre alkalmas telekparcellázásra. Ez természetesen nagyobb összefüggő területeket jelentene az ilyen építésre kijelöltépítési övezetekben, elsősorban a külső fekvésű lakótelepek közelében. Valószínűleg a mezőgazdasági hasznosítású területek jöhetnének szóba. Az eddigi ismereteink alapján már az első szakaszban szükséges lesz a parcellázás további kiterjesztése, először Budapest közigazgatási határának közelében, a későbbiek során pedig az agglomerációs övezet erre kijelölhető területein. Ép pen ezért hatékonyabb együttműködést kell keresni mindenekelőtt a Pest megyei Tanácscsal, mert a nagy területeket érintő parcellázásokra jelentősebb volumenben csak az agglomerációban kerülhet sor. A központilag szervezett parcellázás lehetőséget adna már a kezdetben egy új, szervezett magánépítési forma megvalósítására. Korszerű, szinte telepszerű családi házas beépítés körülményeit teremtené meg, amely így sokkal gazdaságosabb, hatékonyabb műszaki-gazdasági, technológiai, közművesítési és egyéb infrastrukturális megoldásokat tesz lehetővé. A telepszerű magánerős lakásépítési tevékenység a jelenleg ismert elképzelések, szándékok szerint hasonlóan történne, mint az áilami célcsoportos telepszerű lakásépítés. A jelenlegi munkás-lakásépítési forma fő problémáját tulajdonképpen az jelentette, illetve jelenti ma is, hogy csak a terület-előkészítés, az elő-, illetve az alapközművesítés és az ún. kapcsolódó jellegű járulékos beruházások megvalósítása központi — tanácsi — feladat. A lakásépítési akcióban részt vevő kijelölt vállalatok és szervezetek feladata — illetve a feladata lenne — az ún. felépítmény jellegű magasépítés, a lakás,-illetve házépítés beruházási feladatainak teljes körű ellátása, lényegében a tulajdonképpeni házépítés. Az V. ötéves tervben eredetileg 20—22 ezer telepszerű magánerős lakásépítését irányozták elő, a felülvizsgált tervben ezt 17,5 ezerre csökkentették, de a realitásokat figyelembe véve csak mintegy 12—14 ezer lakás felépítésére lehet számítani, ugyanis a feladatokból az építtetőkre háruló munkák elvégzése ténylegesen meghaladja a főváros által kijelölt és számításba vett vállalatok, illetve a kijelölt ún. patronáló résztvevők (OTP, BFLESZ, KISZÖV, SZOT, KISZ stb.) kapacitását és erejét. Ezért is szándékoznak e konstrukciót az állami célcsoportos lakásépítéshez kapcsolni úgy, hogy az egyéni és a különböző vállalati tartalék erőket, az ún. hulladék kapacitást, amelyet az eredeti elképzelések szerint is számításba vettek, olyan formában használják fel, hogy a központi társadalmi lakáselosztás után, amikor az érintett és érdekelt vállalatok és dolgozóik már pontosan tudják, hogy házuk, lakásuk hol és mikor épül fel, akkor kezdenek a megvalósítás folyamataiba bekapcsolódni. Érdemes megjegyezni, hogy közel hasonló módon építkeznek a munkások maguk számára több szocialista országban is, például a Szovjetunióban, az NDK-ban, Csehszlovákiában stb. Az eddigiek logikus folytatásakent tehát azt javasoljuk, hogy az előzőekhez hasonlóan, a jelenlegi egyedi magánerős lakásépítési konstrukciót is úgy kell átalakítani, hogy szervezetten ezt is állami központi feladattá kell tenni, kezdve a parcellázástól a terület előkészítésen, az előközművesítésen, a típustervezésen, az építési engedélyezésen át egészen a beruházói feladatokig és a ennek megfelelő háttérszsrvezet kiépítéséig. A családi házak felépítését az igénylők, építeni szándékozók jelentkezése után alakult szervezetek látnák el, amelyeket talán magánlakás-építő szövetkezeti munkaközösségnek nevezhetnénk. Ezek a munkaközösségek — a továbbiakban MSZM — vállalnák át szakszerűen az építtetőktől mindazokat a feladatokat, jogokat és kötelezettségeket, amelyeket ma alkalomszerűen, esetenként és esetlegesen az egyes építtetők maguk külön-külön szakszerűtlenül, igen lassan és nehezen, szinte kiszolgáltatottan kénytelenek saját házuk megépítésének érdekében vállalni. További komoly segítséget jelentene, illetve kaphatna ez az új építési szervezett forma a tanácsoknál az építési engedélyezési eljárás során, hiszen a már említett központilag szervezett parcellázás többek között lehetőséget ad nagyszámú egyedi családi ház, de egységes beépítésű típusházak egyidejű egyszerűsített és így igen meggyorsított építésére. Előzetes számítások szerint az engedélyezéshez szükséges időt mintegy harmadára, negyedére lehetne csökkenteni. Az új konstrukcióban továbbra is igen komoly, sőt, nagyobb feladatai lennének az eddig tanácsadói, illetve kereskedelmi feladatokat ellátó szervezeteknek(ÉTK,TÜZÉP, ÉRDÉRT stb.). Ezek a különböző profilú vállalatok egy újonnan kialakítandó központi társulásban, amelyet talán magánlakás-építési szolgáltató vállalatnak (MSZV) nevezhetnénk el, úgy végeznék kijelölt feladataikat, hogy egyúttal felügyelnének a hozzájuk tartozó, ugyancsak országosan kiépítendő hálózat felett, amely hangsúlyozottan és kiemelten szolgáltatásokat nyújtana a hozzájuk fordulóknak, tehát mind az egyéniek, mind pedig az új MSZM-ek részére, akár a felépítendő családi házak teljes befejezéséig is. E folyamatban az MSZM-ek tulajdonképpen egy jogi szervezetbe tömörítenék egyrészt magukat, az egyes építtetőket, másrészt azokat a különböző képesítésű szakembereket, akik a munkaközösségeket létrehoznák, ahová az építeni szándékozók tagként maguk is belépnek, és így aktívan és hatékonyan tudnak részt venni saját házuk felépítésében. Az új munkaközösségek elsősorban műszaki jellegű, szövetkezeti jogállású komplex (kivitelező, beruházó. 90