Budapest, 1979. (17. évfolyam)

10. szám október - Tamás Ervin: Orosháza

A Petőfi Művelődési Központ A kórház Öreg parasztház sabb polgárházzal, földszintes boltokkal „dicsekvő" falu. A változás még sokáig váratott magára. Előbb a beszolgáltatás, a kuláklista, az önkényeskedés bolygatta meg a település életét, s bár a sátorverők nemzetsége — úgy hírlett — kipróbált fajta, az elkeseredés rányomta a bélyegét Orosházára: porladtak a házak, zörgős maradt a kocsiút, s tetszhalottként szunnyadt a kezdeményező kedv. Fodor Gábor, a Magyar Hírlap riportere 1969-ben igy foglalta össze a közelmúlt hangulatát: „Soha senki, egyetlen pillanatig sem feledkezett meg arról, milyen forradalmi hagyomanyai vannak Orosházának. Katonatisztek, magas rangú politikai és állami vezetők kerültek el innét mindenfelé, de a felszabadulás után nagyon hosszú ideig nem tudta megérteni a sátorverők leszármazott nemzetsége, hogy miért lehet mindig csak kérni az itteniektől; s miért nem lehet egy kis ipart adni, több munkát a rászorulóknak, magasabb életszínvonalat az otthonmaradottaknak." — Mi változott? — töpreng Nagy Gyula, majd igy folytatja. — Régen, ha a parasztnak jó termése volt, megélt belőle az iparos, a kereskedő is. Aszályos időben viszont megállt az élet. Most a gyárak, az üzemek hatszor több forintot hoznak Orosháza konyhájára, mint a mezőgazdaság . . . Azonban mindennek ára van! A homogén falusi társadalom alapjai megroppantak, kialakult a nagyon is heterogén város — felemás arculattal. Néha még nekem is idegen. Az első lökést az ötvenes évek végén fellendülő olaj- és gázkutatás adta Orosháza iparosodásának. Eredményeire alapozva létesült a nagy üveggyár, s korszerűsödött megannyi, szinte manufaktúra jellegű üzem. Darvas József 1970-ben ismét írt a „legnagyobb magyar faluról", az akkori Orosházáról: ,.Soroljam fel újra az akkori képtelen nyomorúságot? A paraszti világon belüli éles határokat? Ki hiszi el? Lassan már én sem . . . Hihetetlen. Ne higgye senki ... Ez a mérhetetlenül megnőtt civilizatorikus és életszínvonal-emelkedés mikor és hogyan áll össze egy új, humánus paraszti kultúrává?! Új emberi centrumok alakulnak ebben a várossá lett faluban. De egy újfajta, kulturális emberi minőség nélkül semmit sem ér az egész. S ez nemcsak a rádió, a tévé — valami más összefogó erő is kell ehhez." Nagy Gyula ma ugyanazt hiányolja, amit Darvas 1970-ben: szerinte „fölhígult" Orosháza, szürke lett, s bár építkezik, gyarapodik, szellemi pezsgése alábbhagyott. A nyugalmazott múzeumigazgató „cseppfolyóssá" vált közösségről beszél, s egy másfajta bezárkózásról, mint amit kutatóútjain tapasztalt. Régebben az emberek úgy voltak maguknak valók, hogy közben érzelmük, értelmük kapuját nyitva hagyták: azaz a kemény munka kényszerűsége, a robot és a bizonytalanság keveredése növesztett tüskét, nem pedig az érdektelenség, a közömbösség. A panel — úgy tetszik — nemcsak a lakóházak fő alkatrésze, hanem egyben életmódot szimbolizál. Összkomfortot — sablonokkal. Természetesen igazságtalanság volna ezt a jelenséget Orosházára szűkíteni, ám itt sokkal föltűnőbb! A múlt itt még közelmúltat hordoz, a földmunka teremtette hétköznapokat csak nemrég alakította át az iparosodás, az urbanizálódás. S hogy nem mindenben szerencsésen? Belejátszott ebbe a történelmi örökség, a városvezetés néhány hibája, a fejlesztési összegek behatároltsága. Az anakronisztikussá vált falusi társadalom találkozott a jelennel: az iparosodó város munkásaival, a műszaki értelmiséggel. Varga Mihály, az Új Élet Termelőszövetkezet államidíjas elnöke, nem beszél nekem parasztokról, s amikor kimondom a szót, rám kérdez, hogy mit értek a szón. Mert régi értelemben vett parasztot már-már hiába keresek Orosházán. Ő inkább mezőgazdasági munkásnak nevezi a tszsereget, mert a hagyományos paraszti munkát elsöpörte a fejlődés. Az öregek reflexeit a fiatalok nem örökölték, s ha a termelőszövetkezetnek nem lennének modern gépei, hiába keresne dolgozókat, bottal üthetné nyomukat. Napjainkban már itt tart Orosháza. Tegnap azonban még a munka, az életmód, a műveltség éles demarkációs vonalat húzott az ipar és a mezőgazdaság közé, s kettejük találkozása korántsem volt oly felhőtlen és sima, hogysem barátkozásnak nevezhetnénk. Kétségtelen, hogy napjainkban a határ elmosódóban van, de a „felemásság", az „átmenetiség" rajzolta redők Orosháza arculatáról sem tüntethetők el olyan könynyen, s az emlékek túl frissek ahhoz, hogy az urbanizálódás betegségei ne fájjanak jobban ezen a vidéken, mint esetleg más múltú városokban. Móra Ferenc írta egykor az orosházi parasztról: olyan felvilágosult, hogy a héten tudja, mi volt a búza világpiaci ára a múlt héten Kanadában. Mit tud most az orosházi paraszt? Kezelni a gépet, gazdálkodni, autót vezetni — mondják. A fiatalok közül sok elhagyja a tanyát, a pusztát és családi házat épít a városban, vagy beköltözik a lakótelepi lakásba. Az információkra talán kevésbé éhes, mint elődei. Nincs akkora szüksége rá. Biztonságérzete nem labilis, élete nem függ közvetlenül a földtől, a közvetettség ok-okozatának lépcsőit pedig még nem járta meg, a világban való eligazodás pótszerei, a hírmorzsák nem elegendők ehhez. — Orosháza gazdaságföldrajzi fekvése szerencsés. Bár csak 37 ezer ember lakik a városban, százezren élnek, dolgoznak körzetében. Nem vagyunk „árnyékban", mint Gyula vagy Békés — tartja dr. Gonda József, az orosházi pártbizottság első titkára, arra célozva, hogy a Békés—Békéscsaba—Gyula városhármas húsz kilométeres sugarú körben fekszik. —Jók az életviszonyok, biztos az egzisztencia, és rendkívül nagy a társadalmi átrétegződés a családokon belül. Orosháza kikínlódja a munkássá válás folyamatát. Dr. Gonda József testes tanulmányt írt erről a témáról. Megállapítja benne, hogy Orosházának nem voltak munkáshagyományai, mint Ózdnak vagy Diósgyőrnek, ezért azonosulni sem tudott a munkásgondokkal. A^kapától, a főzőkanáltól a gépekig tartó út megtétele csak „papíron" volt könnyű. Ahogy az ipari munkássá válás, úgy a városlakóvá érés is hosszú folyamat. — A legtöbb orosházi még nem városlakó — véli a párttitkár. — Csak egy szűk réteg él igazi városlakó módjára, egyébként elnyúlt a mezőny, s még letapogatni is nehéz, hogy ebben a folyamatban ki hol tart. Sok orosházi, miután az üzemben leállította automatizált gépét, otthon libát töm.vagy kaszál a tehénnek. A jövedelmi viszonyokat nézve csak annyit: félmilliárdnál több a takarékbetét-állomány. A település külleme is magán viseli az átmenetiség jegyeit. Kevés műemlék, sok térdeplő parasztház, néhány modern középület, lakótelep, kacskaringós utak, elnyúlt településszerkezet, amolyan vegyes felvágott, kialakulatlan és zavaros építészeti egyveleg, stílustalanság. Sokan azért bírálják a tanácsi vezetőket, mert nem tarolták le az elnyűtt városközpontot, hogy újat, szépet építtessenek helyébe. Tény: földszintes bazársor „díszíti" a centrumot, s hiába előtte-mögötte a néhány új épület, a látvány nem éppen felemelő. Mégis: miért nem a bulldózerekkel kezdték a városteremtést? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk. Orosháza dinamikus iparfejlődése és településfejlesztési lehetőségei soha nem álltak arányban egymással. Salgótarjánban megtehették, hogy kézbe vegyék a radírt, Orosházán minden egyes szanálást kétszer is meg kellett fontolni. Hagyományos faluból büszke várost csak nagyon sok pénzből lehet csinálni. Prózaibbnál prózaibb gondok kötötték gúzsba a fantáziát: nem volt járda, vízhálózat, csatornarendszer. A közművek kiépítése nélkül még egy lakótelephez sem lehet hozzákezdeni, nemhogy új városmag kialakításához. S ma is vég nélkül sorolható a hiánylista: nincs tisztességes étterem, szálloda, kevés a bölcsőde, az óvodákban 142 százalékos a „telítettség", még mindig nincs jó ivóvíz, nyomortanyához hasonlít az SZTK-rendelő. Persze előbb-utóbb kipipálhatok a bajok, mivel épül a szálloda, az új szakrendelő, lesz étterem s jobb ivóvíz, de ha Orosházán csak a kirakatot szépítették volna, az ott élők életét bénították volna meg vele. — A szegénység úgy szép, ha semmi nincs — így a mondás. Hát nekünk aztán tényleg nem volt semmink. Nyugodtan kiírhatták volna Orosháza határába: „ez a falu város" — tárja szét karját dr. Gonda József. — Minden ujjunk fáj, sok még a borogatnivaló. Idén elkészül a rendezési terv. Mielőbb ki kell üríteni a pocokfészkeket. Megőrzésre méltó épület, sajnos, alig-alig van. Tudjuk, hiszen közhely, hogy megjelentek az új iparvárosok, s a régi mezőgazdasági települések közül sok vált jelentős ipari központtá. A termelőeszközök fejlődése átrajzolta az ország térképét. Csakhogy a fejlesztésre szánt pénz elosztásánál mintha a régebbi térképek lennének szem előtt! Orosházán az ipar kényszeríti a mezőgazdaságot a lépésváltásra. Egy rendkívüli béremelés az üveggyarban rögtön érezteti hatását a termelőszövetkezetekben is. A vezetők rá-12