Budapest, 1979. (17. évfolyam)

8. szám augusztus - Barkoczi Péter: Régi kirándulóhelyek krónikája

vezte gloriettje valaha a Hősök terén, a mostani millenniumi szoborcsoportozat helyén állott. Ekkoriban még kertes kiskocsmák várták szerte a hegyen a kifáradott és megszomjazott kirándulókat, s húzta a sramlizenekar: Nincsen illen, csag az etty. Gyönyörű hety a Sváphety Oda szépen felmehecc, Görülnézhecc, lemehecc. AGellérthegyet részint kopársága miatt, másrészt pedig mert északi lejtőjére magasan húzódtak fel a Tabán zegzugos utcái, csak húsvét hétfőjén látogatták tömegesen. Ilyenkor, mint azt a reformkor lapjai megírták, a kirándulók számát negyvenezerre becsülték, amihez tudni kell, hogy az 1840-es évek elején a két város lakossága csupán 122 000. „Hosszú karavánok vonultak át Pestről a hídon (a hajóhídon) — olvassuk az egyik beszámolóban —, és a budaiakkal egyesülve fekete sújtásként lepték el a hegy oldalát." A szertelenség elkerülésére a városi tanács már 1787-ben megtiltotta a mulatságban a lövöldözést és a tűzijátékot, sőt, a Tabán utcáin még a dohányzást is. Ha valakit rajtakaptak, fizethetett 6 forintot, hacsak le nem ülte inkább a büntetést. A hegy déli oldalát szőlők lepték el, és gyümölcsöt érleltek a török ültette fügefák. A kelenföldi lapályon a szegény emberek Sáros-fürdője — a mai Gellért — után már csak mezőt szelt át a Fehérvári országút. A hegytetőn állt, mig 1849-ben a vár ágyúi romba nem döntötték, az egyetem csillagvizsgálója, ahol ha a távolban feltűnt a bécsi hajó, a Mária Carola füstje, egy póznára színes kosarat húztak fel, jelezve, hogy lehet már gyülekezni a gőzös érkezésére. A hegytetőre fenyegető fellegvárat, Citadellát épített az abszolutizmus. Haditechnikai szempontból az erőd már építésekor is elavult volt. A múlt század végén megszűnt katonai objektum lenni. Addig azonban a kirándulóknak csak bizonyos távolságig volt szabad megközelíteni. E határon túl állottak a kálvária stációi, amely körül zajlott a húsvéthétfői mulatság. Ide tódult a tengernyi nép, zenéltek, táncoltak, tolongtak a mutatványosbódék és körhinták körül; főztek, söröshordókat csapoltak a lacikonyhákban. Ám kialakult egy kellemetlen, agresszív szokás is az itt tartott mulatságokon, amiről évről évre sok beszámolót közöltek. Rakoncátlan fiatalemberek a magasabb helyekről kővel töltött narancshéjakat, homokkal töltött tojáshéjakat dobáltak a lejjebb tartózkodókra, évente sokakat megsebesítve. Az első világháború szomorú húsvétjai vetettek véget a gellérthegyi népmulatságoknak. A Sas-hegy termelte Buda nemes vörös borát, az adelsbergit (nemeshegyi). Az elnevezés arra mutat, hogy ez volt a hegy eredeti neve, s csak a kiejtés torzulása változtatta Adlersberggé, vagyis Sas-heggyé. A kirándulók a hegytető felé — ma természetvédelmi terület — kapaszkodva meg-megpihentek a hamisítatlan jó bort kínáló pincegádorokban, s még azt a közkeletű tréfát is elviselték, hogy a kopár kúpokat ők koptatták le, amikor kapatosan lelecsúsztak róluk. A legnagyobb szőlészet MayerfFyéké volt. Hatalmas szüretelő kádjaik sorát egykor Sándor Móric, az „Ördöglovas" ugratta át. De a keserűvizes Saxlehnerék gazdasága sem volt kisebb a maga 6 500 négyszögölével. Erre a telekre épült 1930-ban a hegy máig legnagyobb épülete, a hajdani Notre Dame de Sion, ma Arany János Általános Iskola és Gimnázium. A dél-budai keserűvizes területhez tartozott a mai Tétényi úti Kórház helyén volt Erzsébet sósfürdő. Nagy parkját, jó fogadóját, vendéglőjét nem csak betegek keresték fel. A Lánchíd pesti hídfőjétől indult a kényelmetlen, alacsony társaskocsi, amely 20 krajcárért háromnegyed óra alatt vitte odáig az utasokat. A Sós-fürdőtől a Római-fürdőig nagy hagyományú melegvizes és hidegvizes fürdők lánca vonzotta ide a pestieket, vidékieket, de a gyógyulni vagy pihenni vágyó külföldieket is. Valaha nemcsak a közkert, hanem kirándulóhely is volt a Városmajor. Mint park a legrégibb. A törökök kiűzése után a terület birtoklásáért állandó vita folyt Buda tanácsa és a várparancsnok között. Végül 1729-ben az akkori parancsnok, gróf Daun háromezer forintért átengedte Buda városának, a tanács pedig kertészeknek adta bérbe, ők meg azért panaszkodtak, hogy veteményeiket a továbbra is ott gyakorlatozó katonák letapossák. A vitáknak az vetett véget, hogy II. József alatt a Városmajort — a Stadtmayerhof-ot — népkertté nyilvánították. A területet — amely azóta lényegesen kisebb lett — francia kertté kívánták átalakí-A Fővárosi Dalegyesület kőbányai kirándulása 1900 körül tani, versailles-i módra. S úgy látszik, sikerrel, mert Gaal György képzelt alakja, Furkáts Tamás, a tudós palóc 1804-ben így ír róla egyik levelében: „Ha az embernek tizenkét szemei volnának, mégsem láthatna eleget, mert az ott sétáló díszes világ minden untalan más módival vakítja meg az ember szemét." Mikor aztán Wieser Ferenc, vendéglős 1828. évi folyamodványára a területen mutatványosok vertek sátrat, mind jobban pusztult a kert, megkezdődött beépítése. Északi felére pedig, az egykori Ecce Homo rétre A fogaskerekű 1890-ben — ahol valaha a város akasztófája állt — került a fogaskerekű alsó állomása. A jelenlegi sporttelep helyén — még az 1840-es években is —, ahogy Nagy Ignác írta: „ . . . számos kocsma között haladhatunk el, melyekben nagyszerű készületek történnek, s száz meg száz csirke leheli ki ártatlan páráját.'''' Apesti oldal kirándulóhelyeit a rég elfeledettekkel kezdjük. Emlékezzünk meg először a mai Szabadság tér helyén állott, szomorú emlékű Újépület, a Neugebäude mögötti mezőről. Alig