Budapest, 1979. (17. évfolyam)

8. szám augusztus - Vilt Tibor: Séta közben II.

Egy-egy idézet olyan, mint a bélyeg: levakarhatatlan — ráragad mindenre. Akár egy városra is. Amikor átnéztem a Kiskunhalasról napvilágot látott cikkek, riportok gyűjteményét, szinte kivétel nélkül mindegyikben beleütköztem Erdei Ferencnek a városról írott soraiba. A szociográfia azonban nem tehet időtlen megállapításokat, az egykori tanulságok megfakulnak, a valóság arca változik. Mégis: újra és újra felbukkannak a Futóhomokbó\ vett idézetek, s aki Kiskunhalas felfedezésébe fog, az Erdei-soroktól indul el. Pedig a tekintélyes társadalomtudós tanulmánya nem éppen hízelgő képet fest a településről. A harmincas évek székvárosát így mutatja be: „Halast mint a legrégibb mezővárost, legjobban is köti a múltja. Semmit sem mutat a többi mezővárosok buzgó és türelmetlen törekvéseiből. Halas nem siet." — Haragszanak Erdei Ferencre? — kérdem Tánczos Sándort, a város tanácsának elnökét. — Fiatal lakótelepünket róla neveztük el — hangzik a válasz. — Miért haragudnánk rá? Alapos ismerője volt ennek a tájnak, igazságokat fedezett fel, ezért csak hálával tartozunk. Talán művének is köszönhető, hogy az eltelt évtizedek rácáfoltak megállapításaira. Legyen hát nekünk is kalauzunk a Futóhomok. Igazítson el a település múltjában, s próbáljuk meg benne felfedezni azokat a részeket, melyeket a jelen — a mai Kiskunhalason — már érvénytelenített. („Halas nem parvenü város és polgárai nem parvenü polgárok, régóta kísérlik már itt a polgárosult életet. De mint az árnyék, úgy húzódik egészen a templom alá a legrégibb társ és ellenség: a szikes tó és a mocsár. Kétszáz lépésre a város közepétől már kun pusztaság van: szik és nádas, békák és szúnyogok. Mintha valami zabolátlan elem mindig fenyegetné ennek az ízes régi városnak az életét") Fényképet tesznek elém. Rajta a szamárkenyér és a bárány pirosító küzdelme a homokkal. Régi felvétel a két ősi homoki növényről, amelynek a pusztán még megered a gyökere. A magyar csenkesz, a sikárfű, a királydinnye és megannyi száraz, érdes vagy szőrös, keményszárú társa sárgásbarnára vált a hőségben, s kétségbeesetten kapaszkodik a homokba. Talán csak a juhok képesek lelegelni. Szélcsend alig-alig van ezen a vidéken, szélvihar annál több. Emlékezetes az 1942-es, amely fasorokat döntött ki, tetőket tépett le. A homokot még napjainkban is fölkapja a szél. A Kiskunhalas környéki tavak — ahogy a geológus tanulmányában olvasom — kivétel nélkül szélfújta mederben összegyűlő csapadékvizek. A talajból kioldott sziksó a vizeket sokszor annyira lúgossá tette, hogy a halak is elpusztultak benne. A várost övező mocsarak gyékényt, nádat adtak. A századforduló táján még húsznál több halászcsalád élt Kiskunhalason. „Ma már csak a város címerébe zárt három hal, a református templom ajtajának csíkot formáló kilincse meg a múzeum néprajzi anyagként őrzött halászszerszámok emlékeztetnek a hajdani halasi halászéletre" — írja tanulmányában Vorák József. A kunok hagyományos foglalkozása az állattenyésztés volt, a vidék szinte csak a szilaj állattartást tette lehetővé. Még 1899-ben is háromezer ló, hét és fél ezer szarvasmarha, huszonkilencezer birka s nyolcezernél több sertés legelt a halasi pusztákon. A jellegzetes kun település a sivár természeti viszonyok ellenére is testesedett, s tulajdonképpen az első volt a magyar mezővárosok sorában, hiszen már 1436-ban városi szabadságjogokat birtokol. „Kecskemét 1700-ban még puszta volt, 1800-ban már erdőt ültetett és szőlőt telepített. Halas 1800-ban is éppoly puszta még, mint 1700-ban, és csak 1900-ban mutatja a belterjesülésnek első jeleit. Hosszú mezővárosi története mindamellett kialakított egy termelési kultúrát és félig-meddig polgári életformát, amely több százados hagyomány volt már a 19. században is: állattenyésztő kultúra a tanyákon és a gazdák cívis-nyárspolgári élete a városban" — fest képet Halasról Erdei. A helytörténet foglalkozik a török pusztítással, a Rákóczi-szabadságharccal — itt avatták az ország első kurucszobrát, amely napjainkban is eredeti helyén áll —, a 48-as eseményekkel, megemlítik, hogy Garbai Sándor, a 19-es direktórium elnöke Kiskunhalason született, s néhány sort szentel annak is, hogy bemutassa a hajdani belvárost: . .zeg-zugos utcácskáiban szinte egymást követik a szűk sikátorok, halasi néven sutlikok. Az épületek elhelyezkedését a terep szintje, a talaj vizenyőssége, a város, az utca védhetősége s nem utolsó sorban az atyafisághoz való tartozás szabta meg. A török időkben kétszer is elpusztult város újjászületése nagyjából az alföldi városokra általánosságban jellemző módon ment végbe." Azaz: „jött-mentek" érkeztek az ősi településre, főként dunántúliak, Tisza mentiek. Ez csak növelte azt a kun — s egyben jellegzetesen parasztpolgári — öntudatot, amelyik ragaszkodott az ősök által kialakított életrendhez. Az újabb, korszerűbb gazdálkodási módok — melyekre éppen ezen a sivár vidéken lett volna leginkább szükség — alig érdekelték az itteni népet, pedig a halasi irattárban őrzött egykori felhívás tanúsítja, hogy még a „felsőbbség" is féltette a kunokat a régi életmódban gyökerező tétlenségtől: „Törüljék el hát Kegyelmetek valahára azt a mocskot és gyalázatot..., hogy ti. Halast a legrestebb és maga javát nem akaró dologtalan nép lakja..." A homok ádáz ellenfelei azonban azok a tanyasiak lettek, akik idegenből szakadtak erre a vidékre. Az őslakók? „Rátartó és dekoratív fajta. »A magyar földnek egyik legékesebb művelője«, ahogy egyik reprezentatív egyéniségünk mondja, az ékesség azonban nem a földművelésre, hanem az emberre vonatkozik. Nem szeret tanyán lakni — bérbe adja, hacsak teheti —, nem szereti a robotos földmunkát, urai, pórjai egyformán szeretnek jól élni: enni inni, mulatozni" — jellemzi őket Erdei Ferenc. A „szőröstalpúak", a „tahók" pedig lassan meghódítják a halasi pusztákat. A harc nehezebb, mint a török vagy a labanc elleni — a homok- és mocsártenger erős, kitartó ellen.él. A város 54 ezer holdas, hatalmas határából még az ötvenes évek végén is 20 ezer hold egy aranykoronánál kisebb értékű, s a mezőgazdasági művelésre alkalmas területből is alig 14 ezer URBAHIZALODO A Park Áruház A Csipkeház