Budapest, 1979. (17. évfolyam)

6. szám június - Dr. Szaniszló József: Hogyan tervezték meg Nagy-Budapestet?

11 «tu BUOACISI «OZIGWGMASI KERUIETI BEOSHASA, «kl «Mim A BUOAPESTHU CSATOLANDÓ MEBYEI VAROSOK ÉS KOZStGEK POLITIKAI HATARAI — Bud«?*») hatAra ————kof <tiai|;ati*s> ktrÜMrk I it j'n Magyary Zoltán javaslata, 1942 feldolgozás, elsősorban az ábrázolási és értékelési módszerek kidolgozása. Ezután következett a helyszíni felvétel kéziratai alapján a térképek tisztázati példányainak megrajzolása, majd kiértékelése és külön térképen való ábrázolása. A harmadik munkafázis a nyomdai sokszorosításra alkalmas rajz elkészítése volt. A feldolgozás oroszlánrészét Valentiny Károly — akkor még építészmérnök hallgató —• végezte. A több száz alaptérképről valamennyi nyomdai rajzot ő készítette. A legnehezebb feladat a Budapest és környéke alaptérkép anyagának'összeállítása és színekre bontása volt. A 2X2,1 méteres térképet csak 6 külön szelvényből lehetett összeállítani. Ma e térkép egyetlen, muzeális értékű példányát, néhány egyedi szelvénnyel együtt, az ELTE Államigazgatási Jogi Tanszéke őrzi. F. térképen egyértelműen az a városkép bontakozik ki, amely az 1949. évi XXVI. törvény rendelkezése értelmében a mai (Nagy) Budapestet jelenti. Mindössze annyi az eltérés, hogy a műszaki városkép alapján Magyary Budakeszit és Vecse'st is Budapesthez csatolandónak ítéltet Mivel Magyary a felvételt Budapest és környéke után kiterjesztette valamennyi városra és 10 000 felüli lélekszámmal rendelkező községre is, a feldolgozás roppant hoszszú időt vett igénybe, s nyomdába csak a háború vége felé került A magyar városok morfológiájának első kötete, Nagy-Budapest címen. A második kötet, mely a vidéki települések anyagát ismertette volna, nem került sajtó alá. Kézirata, térképanyaga a háború alatt megsemmisült. A munkából mindössze egyetlen szöveges kefelenyomat maradt. Ez is az ELTE Államigazgatási Jogi Tanszékének birtokában van. Magyary Zoltán anyagának egy kisebb, talán legértékesebb része szerencsés véletlen folytán mégis nyilvánosságra került. Szendy Károlyt, a főváros akkori polgármesterét ugyanis éppen úgy foglalkoztatta Nagy-Budapest megvalósításának gondolata, mint Magyaryt. Tanulmány Nagy-Budapestről, megvalósításának előfeltételeiről és lehetőségeiről című, 1942-ben megjelent hatalmas munkájában történelmi és közigazgatási vonatkozásban fejtette ki a peremtelepülések Budapesthez történő csatolásának szükségességét, s — igen nagy optimizmussal — teljes programot is adott a megnagyobbodó főváros majdani tennivalóiról. Mikor Szendy tudomást szerzett a Közigazgatástudományi Intézet párhuzamosan folyó városmorfológiai munkálatairól, felkérte Magyaryt, hogy „tegye tanulmány tárgyává Nagy-Budapest megszervezésének kérdését". Magyary az akkor már birtokában levő — feldolgozás alatt álló — anyagból Emlékiratot készített Szendy számára, s azt, 18 színes térképpel együtt, rendelkezésére bocsátotta. Az Emlékirat Szendy említett munkájának függelékét alkotja. Az Emlékiratban foglaltak szerint „Budapest székesfővárosba közigazgatásilag be kell kebelezni azt a területet, amelyre a Fővárosi Közmunkák Tanácsa hatáskörét a 33/1938. B. M. számú rendelet kiterjesztette, hozzávéve Budakeszit, Nagykovácsiból Remetekertvárost és a Szentendrei-sziget déli csúcsát; a Fővárosi Közmunkák Tanácsának hatáskörét pedig ki kell terjeszteni az így kialalítandó Nagy-Budapest területén felül a főváros védőövezetére, 88 további községre." Magyary javaslatából egyértelműen kitűnik, hogy a leendő Nagy-Budapest vonzáskörzete igen nagy mértékben kitágul majd, s ezért a körötte meghúzódó, 88 településből álló, az egész Duna-kanyart felölelő „védőövet", legalább is építészeti, fejlesztési és városképi szempontból, úgy kell védelmezni, mint Nagy-Budapestet. A Közmunkák Tanácsának hatáskörét ezekre a területekre is ki kell terjeszteni. Mint a bevezető sorokban olvasható, az 1949. évi XXVI. törvény ezt a javaslatot valósította meg két eltéréssel: Vecsést, amelyre pedig kiterjedt a Fővárosi Közmunkák Tanácsának hatásköre, nem csatolta Budapesthez és mellőzte Budakeszi község csatolását is. Nem valósult meg akkor a védőöv sem. Ez utóbbi csak 1971-ben következett be Budapest és környéke rendezési tervének kormányszintű jóváhagyásával. A Magyary Emlékiratából idézett javaslatot Szendy teljes egészében elfogadta. Tanulmányában Magyary javaslatának ismertetését „a magam részéről Ligyanezt az álláspontot vallom" megjegyzéssel zárta, s a leendő Nagy-Budapest tennivalóit ennek szellemében fogalmazta meg. Szendy azzal viszonozta Magyary munkásságát, hogy a főváros részéről munkaerőt bocsátott a Közigazgatástudományi Intézet rendelkezésére, közöttük Matula István mérnököt és dr. Vecseklőy József tanácsjegyzőt. Az előbbi a már említett kecskeméti kísérleti felvétellel járult hozzá a városmorfológia módszertani alapvetéséhez, míg Vecseklőy József, aki később Rockefeller-ösztöndíjat kapott, a világvárosok (London, New York, Páris) közigazgatásáról írt tanulmányaival segítette Szendy munkáját. Magyary intézetének munkáját Szendy anyagilag támogatta. „Mind a felvételnek, mind a nyomdai előállításnak költségeit dr. Szendy Károly Budapest székesfővárosának a tudományos munka támogatásában nagyérdemű polgármestere, úgy is mint a Magyar Városok Országos Szövetségének elnöke, a székesfőváros költségvetése terhére volt szíves biztosítani" — nyugtázza Magyary hátrahagyott kéziratában. Magyary városkutatási módszertana a várostudomány mai képviselői számára talán már elavultnak tűnhet. Fáradozása azonban mégsem volt hiábavaló: Nagy-Budapest gondolata az ő alapvetése nyomán vált valóra. 37