Budapest, 1979. (17. évfolyam)

1. szám január - Vadas József: Ellentmondásokról, harmonikusan

Frázisként hat azt mondani valakiről, hogy ellentmondásos művész. Hiszen ellentmondásos korunkban ellentmondásoktól szenvedünk magunk is. Kiben ne vennénk — vagy ne vehetnénk — észre ugyanazt ? Ferenczy Noémi esetében — vállalva a semmitmondás kockázatát — mégis le kell szögeznünk, hogy művészete tele van ellentmondásokkal. Kezdjük talán a leglátványosabbal, a pszichikaival, amely persze csak a szellemi magatartást villantja fel. Ferenczy Béninek, a század talán legnagyobb magyar szobrászának ikertestvére, Ferenczy Károlynak, a modern magyar festészet egyik elindítójának leánya volt. Familiáris környezetet teremtő művészcsalád tagjaként nőtt föl, ő maga azonban a ridegségig kemény emberré vált. Nem létesített soha maga köré családi közösséget. De ez még csak kezdete az ellentmondások egymásba fonódó láncolatának. Mert ez a kemény ember művészetében nagyon is lírai alaphangot szólaltatott meg. A szó legnemesebb értelmében vett idill művésze volt, műveiben az emberi melegség játszotta a főszerepet. Hát persze, hiszen Nagybányáról (a nagybányai festőiskola neveltje), a szép tájak, a bensőséges emberi kapcsolatok világából érkezett — mondhatjuk magyarázatképpen. Csakhogy Ferenczy Noémi soha nem maradt meg a szép tájak és a bensőséges emberi kapcsolatok ábrázolásánál, ami oly felemelővé teszi a nagybányai impresszionizmus második nemzedékének — például Szőnyi Istvánnak az ő művészetével egyszerre kibontakozó — piktúráját. Ferenczy Noémi tudatos és harcos művész volt, kevesellte a szépség őrzésének abban a korban politikai állásfoglalással felérő programját. 1919-ben egyik szervezője annak a művésztelepnek, amelynek művészi hitvallását a társadalmi elkötelezettségű Nyolcak és aktivisták együtt hirdették meg. Nemcsak műveiben politizált: 1929-ben tagja lett a német kommunista pártnak. De, hogy újabb ellentmondást említsek, ez a tömegek oldalán álló, ez a közösség nevében szólásra emelkedő művész gobelineket készített, egy olyan műfajban alkotott maradandót, amelyet nevezhetünk pusztán kézműves technikának, de drága előállítása és funkciója alapján reprezentatív műfajnak is. A gobelin a kevesek számára fenntartott különtermek és a keveseknek megadatott magángyűjtemények művészete volt. A legnagyobb — s ezek után meglepő — ellentmondás mégis Szent Erzsébet, 1938. Petrás István felvételei az, hogy Ferenczy Noémi műveiben nyoma sincsen ellentmondásoknak. A század festészete — hogy a gobelinhez legközelebb álló műfajt említsem — igazán nem szűkölködik a feszültségek, a dinamika és a harc ábrázolásában. Elegendő az expresszionizmust felemlítenünk, amely szétrombolta a formákat, és nem riadt vissza a vizionálástól sem, hogy érzékeltethesse a nyugodt felszín alatt lejátszódó heves folyamatokat. Tudjuk, hogy emigrációja idején, a húszas években Ferenczy Noémi gyakran fordult meg Németországban, az expresszionizmus hazájában. De őt nem az expresszionizmus igézte meg. Művészete egyáltalán nem kötődik semmiféle izmushoz. Legfeljebb azt a fajta dekorativitást mondhatjuk huszadik századi vonásának, amelyet a szecessziós gobelinektől lesett el, és amelyet a szintetikus kubizmus módszerét felhasználva érvényesített a valóság optikai képét híven rögzítő műveiben. Akkor tehát a tartalommal kapcsolódik korunkhoz, korához ? Igen. Tudjuk, szorgalmasan tanulmányozta a régi emlékeket. Ez a kutatómunka segítette an-25 Teremtés, 1913.