Budapest, 1979. (17. évfolyam)

5. szám május - Vértesy Miklós: A Fehérvári út

A Budapest postája 1014 Országház utca 20. Dr. Járy Péter (Budapest). A Liszt Ferenc tér 2. sz. alatt nemrég leleplezett emléktábla kapcsán írt levelét köszönjük. Közérdekű mondanivalójának szívesen adunk helyet: „Vázsonyi Jánosról az utókor megkérdezheti, ki volt ő: parlamenti debatter? ellenzéki antifasiszta szervező? színműíró? jogász? újságírószerkesztő? — Mert mindegyik volt egy személyben ! . . ." Az emléktábla névadója méltó személy a megemlékezésre. Jóllehet nézetei, a kor bonyolult viszonyai közötti tájékozódása nem volt — részben kispolgári miliője folytán — mindig töretlen vonalú, de demokratikus, az ellenforradalmi rendszerrel szembeni bátor alapállása, végül a magyar „résistance"-ban való hathatós részvétele — amelyért végül Dachauval fizetett —, értékessé teszik életművét. 1900. május 19-én született, atyja Vázsonyi Vilmos, volt igazságügyminiszter, akinek irányzatát most nem kívánjuk értékelni; Vázsonyi Vilmos részben demokratikus elveket, de részben maradi nézeteket is táplált. Az ifjú Vázsonyiban azonban a haladó vonások, a demokratikus átalakulás igénye és a fasizmus elleni kérlelhetetlen álláspont szilárdult meg. 1930-ban Terézváros közgyűlése az ifjú jogászt törvényhatósági taggá választotta. Ezzel ö lett a legfiatalabb „városatya". Egyúttal vezette a budapesti Ifjúdemokraták Szövetségét. Mindezért nem jó szemmel nézték a főváros reakciós vezetői. De Vázsonyi János nemcsak a fővárosi közgyűlési terembe jutott be, hanem 1931-től demokrata párti parlamenti képviselőként is ténykedett 1940-ig, mivel két választást sikeresen nyert meg az akkori budapesti északi választókerületben. Lapozzuk fel az egykori képviselőházi naplókat, és könnyen rábukkanhatunk Vázsonyi János beszédeire, interpellációira, amelyek egyúttal igen érdekes és jellemző kortörténeti dokumentumok az ellenforradalmi rendszer belső viszonyairól, egyre nagyobb mérvű fasizálódásáról, amelynek ellenében Vázsonyi János hangja volt az egyik, legális keretek között megnyilvánuló akadályozó erő, míg később Vázsonyi már az igazi ellenállás táborában tevékenykedik. Alig kapta kézhez mandátumát, máris szópárbajba keveredik a mindenható Gömbös Gyulával és Károlyi Viktor gróffal, akik úgy akarják kicsavarni felszólalásait, hogy hazafiatlanság vádját rásütve, seprűzhessék ki a Duna-parti palotából; de Vázsonyi János megvédte magát „személyes megtámadtatás" címén az országgyűlésben, és a fasizmus, úgy látszik, nem érezte magát oly erősnek, hogy könnyűszerrel eltávolítsa. 1935. évi interpellációiban hangoztatta, hogy „sokan már csak a leesett hóban látják egyetlen kenyérkereseti lehetőségüket" .. . Egy későbbi beszédében hangsúlyozta: „nem azokkal vagyok szolidáris, akik munka nélkül élveznek jogot . . . Azok ellenfele vagyok, akik ellenfelei minden demokratikus átalakulásnak, az egyszerű emberek, a munkások mellett állok." E beszéde közben a szélsőjobboldalról felkiáltások hangzottak felé: „Igen? Ossza szét a vagyonát, ha olyan nagy demokrata". Mire Vázsonyi János válasza: „E felszólításnak nem tehetek eleget! Sem szerzett, sem örökölt vagyonom nincs! Munkából élek!" . . . Nem félt a náci hatalmasságok nimbuszát megtörni. 1936-ban külpolitikai beszédében el merte mondani, hogy „Átmenetileg Németország egyik legnagyobb személyisége Göring, de Goethe örökre megmarad a világ egyik legnagyobb egyéniségének, Heine könyveit pedig elégethették, de Heine szelleme, költészete is örökkévaló". Nem tévesztette el szem elől a sport jelentőségét sem. Ő kezdeményezte az egészséges ifjúság érdekében az országgyűlésen, hogy „szükség van fedett uszodára, fedett sportcsarnokra, nemzeti stadionra, célszerűtlen kiadások helyett", s azt is hangoztatta, hogy nevetséges a sportolók között vallásfelekezeti alapokon különbséget tenni, csak a rátermettséget és tehetséget lehet méltányolni. Mint jogász is tüzes beszédekben szállt szembe a törvénytelenséggel a jogfosztó javaslatok tárgyalásain . . . Természetesen az idézett szónoklatain kívül Vázsonyi János hasonló hangnemben és témákkal foglalkozott egyéb beszédeiben és írásaiban, s amint L. Nagy Zsuzsa „A budapesti liberális ellenzék 1919—44" című monográfiájában (1972. Akadémiai Kiadó) említi, Gömböst ,,Führer"-nek minősítette, és ezen összehasonlítás folytán nem kis kockátatot vállalt, nemkülönben városházi beszédeiben, védve a fővárosi autonomiát a fasizálódás ellen. Közéleti majd ellenállási tevékenysége végén a tragikus út állt, ahonnan már nem térhetett vissza." Kádár István építészmérnök (San Francisco). Folyóiratunk összefoglaló tárgymutatóját sok olvasónk reklamálja. Mi, belső használatra, néhány évenként elkészíttetjük a „Budapest" repertóriumát, egyelőre azonban kinyomtatására nem volt anyagi fedezetünk. A sokoldalú reklamáció mégis arra késztet, hogy nem nagyon távoli időben előteremtsük egy ilyen kiadvány költségfedezetét. (Esetleg lapunk hamarosan esedékes 15. évfordulójára?) Javaslatát, hogy a magyar közgyűjtemények éremtárait ismertessük, köszönjük, nekünk való téma, foglalkozni fogunk vele. Sajnos, szerkesztőségünkben a numizmatikának nincs szakembere. Ajánljuk azonban figyelmébe a Magyar Numizmatikai Társulatot (Bp. VIII., Csepreghy u. 4.), ahol bizonyára megkap minden felvilágosítást; a Kultú Külkereskedelmi Vállalat útján pedig (H-13L Budapest pf. 149.) minden e tárgyban kaphati magyar kiadványt megrendelhet. Lapunkról alkotott jó véleményét igyekszünk a jövőben is megérdemelni. Várkerthy Ibolya tanítónő (Pest megye). Megkaptuk hozzászólását Rády Péter „Autók és emberek" c. cikkéhez. Egyetértünk abban, hogy a személyautók számának robbanásszerű növekedése előbbutóbb (sőt, máris) sajátságos paradoxonként a közlekedés eszközét a közlekedés akadályává teszi. Bárki megpróbálhatja: a József Attila utcából a Lánchídon és Alagúton át a Krisztina térre gyalog gyorsabban megteheti az utat, mint autón. A „park and ride" tehát nyilván hamarosan általánossá válik majd. Amit viszont az autópályákról írt, abban egy kis félreértést vélünk fölfedezni. Ezek a valóban költséges és nagy helyigényű létesítmények nem elsősorban a személyautó-forgalmat szolgálják. „Átmenő ország" lévén, útjainkkal az európai forgalomból ránk háruló nem csekély feladatot kell teljesítenünk, s mindenekelőtt az óriási kamionforgalom lebonyolítását segítenünk. Lehet vitatkozni, vitatkoznak is róla: gazdaságos-e az országúti teherszállítás? Minden jel szerint gazdaságos, hiszen hallatlan tempóban fejlődik világszerte. Talán a megépülő Duna-Rajna-Majna-csatorna és a kialakítandó egyéb belső víziutak a gazdaságossági arányokon valamit majd változtatnak; bár egyelőre még Franciaországban is, ahol pedig évszázadok alatt kiváló belső víziút-hálózat épült ki, egyre növekszik a kamionforgalom. A gyors háztól-házig szállítás egyes cikkek esetében nélkülözhetetlen, az egyszeri fel- és lerakodás pedig, úgy látszik, sok esetben a más irányú többletköltségeket amortizálja. Napjainkban egyébként a közlekedés és szállítás minden ágazata nagy tempóban fejlődik, minthogy azonban nincs olyan alapvetően új találmány, sem pedig olyan döntő változás a tényezőkben, amely az egész probléma újraátgondolását ránk kényszerítené, nagyon nehéz megjósolni a jövőt. De akár csupán javaslatot tenni, miként levelében Ön, a vasutak nagyarányú fejlesztésére. Hiszen mostanában a vasút „ellen" is igen érdekes kísérletek folynak. (Ám azok közt sincs ma még olyan, amelyik megszabná a fejlődés irányát) Bízhatunk benne, hogy a személyautók túltengését maga a gyakorlat — és nemcsak a gyalogosok, hanem az autósok érdeke is — pár éven belül korlátozza. Egy dologban Önnek igaza van: az emberiség egyszer majd szégyellni fogja magát a XX. század miatt, amikoris egy korlátoltan rendelkezésünkre álló, fontos vegyi alapanyagot, a kőolajat és annak származékait, egyszerűen elégetük. Ez azonban nem autó- és pláne nem személyutó-kérdés! CONTENTS: Obituary on the late editor of Budapest, (Lajos Mesterházi) 1 Sofia, the capital of Bulgaria is 100 years N old (Magda Sebők) 2-3 Ignác Pióker remembers the homes he has lived in 4 — 7 Balassagyarmat — this month's town in our series on the urbanization of country towns (Ervin Tamás) 8—11 Csepel Island —a new base for the watersupplies of the capital (György Hajdú) 12—13 Forgottén buildings —on the villa of the painter Fülöp László in City Park (Dr Péter Buza) 14-17 On school headmístress Adrienne Fiam and baker László Györké — awarded by the Municipal Council this year (Gabriella Szabó) 18 On 'Beautifu! Hungárián Towns' by Pál Granasztói (Dr Dezső Dercsényi) 19 — 21 Writer Gábor Thurzó and the city of Budapest; Part I. (Balázs Vargha) 22 23 On painter Ignác Kokas (Julianna P. Szűcs) 24 27 Possibilities of public education on the housing estates (Pál Beke) 28 On Fehérvári Street in Buda (Miklós Vértesy) 29 33 The explosion of a Turkish gun-powder tower in Buda in 1S87 (Gábor Kelecsényi). 36 — 37 The first depiction of the Hungárián Crown in 1470 (László Zolnay) 38-41 Front cover: March 15 Square Photo: Károly Hemző Back cover: 'War' by Ignác Kokas Reproduction: Alfréd Schiller 34