Budapest, 1979. (17. évfolyam)

5. szám május - P. Szűcs Julianna: Kokas Ignác

Néma ház. 1967. Horvai József és Schiller Alfréd felvételei P. SZŰCS JULIANNA J*Cokas <Jgtíác A tékozló fiú. 1968. „Minden kép eljut olyan állapotba, amikor lelőtt madárra hasonlít csupán, amely már nem emlékeztet repülésre. Ekkor kell a megérintés pontját megtalálni: talán csak egy zöld vonalat, egy fűcsomó odakenését, máskor egy picinyke kaparást a felületen." — mondta egyszer Kokas Ignác. Műtörténész írógépéből csak végszükség esetén kanyarodik elő ilyenféle hasonlat. Akkor, amikor sem adatokkal, sem analógiákkal, sem eseménytörténettel nem jut ötről hatra; és még akkor sincs e költőiségnek túl sok hitele. Másképpen hat a mondat, ha mindezt festő mondja, aki már hivatalból sem a szavak embere. Akik figyelik jelenkori festészetünk alakulását, tudják: ez az alkotáslélektani önelemzés korántsem magánügy, és legkevésbé sem tartozik a „szép beszéd" műfajába. Enélkül a megállapítás nélkül érthetetlen lenne bizonyosfajta festészet megértése-megérzése, követhetetlen lenne az a művészi szándék, amely életrehívta ezeket a képeket. De ne szaladjunk előre, adjunk némi fogódzót azoknak, akik hiányoztak Kokas revelációt jelentő tíz évvel ezelőtti, műcsarnoki kiállításáról, véletlenül elmulasztották a négy évvel későbbi tárlatot a Helikon Galériában, és nem olvasták sem Rózsa Gyula láttató-elemző tanulmányait, sem Horváth György adatgazdag pályaképét. Azaz: kezdők a Kokas-féle piktúrában. Számukra talán nem is az a leglényegesebb, hogy az ötvenes években diplomázott festő akkor is élményanyagát festette le, amikor „tematikus" képeket alkotott, és akkor is, amikor a téma egyre bizonytalanabb lett vásznain. Hogy Bernáth Aurél tanítványának vallotta magát akkor is, amikor Bernáth Aurél modorában festett, és furcsa módon akkor is, amikor Bernáth tanításaiból már csak a „képegész" tiszteletben tartása maradt meg. Hogy akkor is a természetet járta csökönyös megszállottsággal, amikor ragaszkodott a látványhoz, és akkor is, amikor csak annak „égi másához", a hangulati átirathoz. Az „égi másnál", a hangulati átiratnál érdemes megállni egy pillanatra, mert elérkeztünk a hetvenes évekhez. Miről is van szó ezeken a képeken? Elhagyom a falum. 1968.