Budapest, 1979. (17. évfolyam)

5. szám május - Dr. Buza Péter: Lovagvár a Ligetben

dalán már majdnem készen áll a Tiszti Klub márvány-üveg kockája. Ablakainak tükrében a rongyos falak egykori szépségük kísérteteiként fénylenek, ágaskodnak. Lehet, hogy kényszertatarozás lesz a dolog vége ? Hogy akkor mit csinálunk . . . sóhajtanak az íróasztal mögött. Tessék, csak tessék nyugodtan feljönni! — Köszönöm, de hogy lehet odáig, már majdnem a felhők közé feljutni ? — Ott a jobb oldali torony mellett van az a faragott kapu. Onnan egyenesen a műteremhez vezet a csigalépcső. Mindig jobbra tartson! — Nem is volt olyan veszélyes . . . — Tessék beljebb jönni. Szegvári Károly festőművész vagyok. Véletlenül éppen Pesten tartózkodom, mostanában Párizsban dolgozom. A ház érdekli ? Hát kérem, igen érdekes ház ez. A műterem László Fülöpé volt. Ő építtette a házat is, 1898-ban. Persze ma már kevesen tudják, ki volt László Fülöp. Pedig nem volt akárki: az angol királyi udvar hivatalos portréfestője, ragyogó technikájú művész. Munkácsy után a legismertebb magyar festő a világban. Persze főleg főrangúak ültek neki modellt. Hallatlanul népszerű és gazdag volt. Manapság már ritkán kerül szóba a neve. Művészek, írók, más neves emberek is megfordultak a műtermében. Például, akiről szerintem az egyik legjobb portréját készítette, Kiss József a költő. Megfestette Görgeyt, XIII. Leo pápát, Fadrusz Jánost, Rákosi Jenőt, Lord Rothemert, Rampolla bíborost, Horthy Miklóst, Ferenc Józsefet is. Ez a képe jól sikerülhetett, akkor kapott magyar nemességet, Lombosi előnevet, címert, 1912-ben. a napokban meghalt Hohenlohe herczeg, német birodalmi kanczellár arcképével már a legbecsültebb arczképfestők sorába emelkedett. Mikor a kép elkészült a herczeg születésnapját ünnepelte, melyen megjelent II. Vilmos német császár is. A császárt annyira meglepte a herczegnek László által festett új képe, hogy így szólott: A művészt, ki ezt festette, még ma akarom látni, küldjenek el érte. Rögtön kocsiba kellett ülnie, úgy ahogy volt, egyszerű fekete kabátban vitték be a császárhoz. Alig nyitottak be a terembe, a császár kezet nyújtott neki: Látni akartam, hogy mielőtt a világ ezt a jeles művét megbámulja, én lehessek az első, aki önnek gratulál ..." (Részlet a Vasárnapi Üjság 1901. évi 28. számában megjelent cikkből.) , ... az 1899-iki párisi kiállításon Az Anna Frank Gimnáziumban Laub Gyuláné igazgatóhelyettessel beszélgetek. — Igen, rokona vagyok László Fülöpnek, a férjem révén. Az apósom, aki a festő nagybátyja volt, sokat mesélt róla. Apósomnak jól menő keleti szőnyeg üzlete volt a Veres Pálné utcában. És, hogy a Fülöp édesapja korán meghalt, magához vette a gyereket. Oda az üzletbe.' De nem sok hasznát látta. Aztán egy Strelitzky nevű udvari fényképészhez ajánlotta be, hogy ott inaskodjon. Egyszer aztán szólt a telefon a Poldi bácsinál. Az apósom megijedt, mert azt mondta neki az udvari fényképész: ez a gyerek nem idevaló. Találkoztak, és elmesélte, hogy amíg ő a megrendelőt fényképezte, elrendezte — akkor ez nem néhány másodpercig tartott — a gyerek a sarkán guggolva, azon melegében egy skiccet rajzolt a kuncsaftról. De eldugta, mert félt, hogy kikap. Strelitzky azonban megtalálta a rajzot. Ez a gyerek zseniális, ezt taníttatni kell — győzködte apósomat. Akkor aztán elvitték egy művész-stúdióba. Valahol az Andrássy úton. Rajzoltatták, és látták, hogy érdemes foglalkozni vele. Szegény apósomnak mindig az volt a vágya, hogy egyszer őt is lefesse. De erre nem került sor. Az anyjáról, arról festett egy csodálatos képet. — Csak portrékat készített? — Nem tudott mást. Néha tájképet, meg zsánerképeket festett, de csak ritkán. Leopold bácsi, boldogult apósom, mindig mesélte, hogy mondta neki — tizenegy élő gyereke volt, László Fülöp meg majdnem a testvérük — fesd le fiam a péntek esti vacsorát. Együtt a család az ünnepen, az olyan szép . . . De nem, nem állt kötélnek. Csoportképet nem tudok, mondta mindig. — Tetszett személyesen is találkozni vele? — Nem, amikor én a családba Faragott ajtó a Szegvári műteremben Szegvári Károly műtermének részlete