Budapest, 1979. (17. évfolyam)

4. szám április - Bán András: Gyulai Líviusz műtermében

Laurence Sterne: Érzékeny utazások, tollrajz 1976. pedig mi sem egyszerűbb — közben végig önmaga marad, eltéveszthetetlenül. Gyulai Líviusz életrajzát előadni, ezek után belátható, fölösleges. Sajátja csak a gyerekkor Baróton, Sopronban. Aztán a főiskola révén magához ragadta a grafika, s innen az életrajz csaknem azonos a munkák sorával. Emellett maguk a főiskolai évek fontosak mindenképp, bizonyosan legalább duplán számítanak egy műközpontú életben; hirtelen forrott ki mindaz, ami ma már csak lassan-keservvel változik. Gyulai nem „száll be" a képzőművészet léte fölötti vitákba, számára a művészet léte, fontossága evidencia. A megoldás milyensége, a teljesítmény hatása — ez érdekli. Nem törekszik arra, hogy módszere általánosithatóvá váljék, munkássága valamiféle modell legyen — nem is az. Változékony stílusa gyakran talál érintkezési pontokat kortársi teljesítményekkel, jelenléte — egészében — azonban mégis magányos, sőt kissé különc, bizarr: akárcsak Szabó Vladimíré vagy Gróss Arnoldé. Ennyiben, egyediségében szellemi rokonuk is. Ahogy a most szárnyra kapó nemzedék(ek)ből sem fog hiányozni az ilyen, magának való, játékos és elmélyülő egyéniség. Mindannyiuk esetében egy hajszál választja el az élvezetes és tiszteletet kiváltó művészi bravúrt a vásáritól, a giccsestől, a közhelyestől, az édeskéstől. Bravúrjuk épp ez az alig megfogalmazható mozzanat, ez a határtalanul finom kis valami, amivel a köznapian üres, a banális egyénivé, varázslatossá válik a kezük alatt. És Gyulai Líviusz másik életrajza, a szakmai ? Nem a ritka kiállítások, díjak, nem az ilyesfajta események a a lényegesek abban sem, és nem az illusztrálni kapott könyvek szeszélyes egymásutánja. Az egyes műveket E. T. A. Hoffmann: Murr kandúr, tollrajz 1975. Bajnok, tollrajz 1975. Magányos lovas, tollrajz 1975