Budapest, 1979. (17. évfolyam)

3. szám március - Tamás Ervin: Leninváros

Balla Demeter felvételei A városközpont A Művelődési ház Nekem ez rokonszenves: tanúsítja, hogy a vezetők vannak a városért és nem fordítva. — Volt egy mozi, a Bolhás. Egyszeregyszer elmentünk oda. Akkoriban egyéves volt a fiam. Lefektettük, megvártuk, amíg elaludt, s úgy mentünk a moziba. Szünetben, amíg a gépész filmet cserélt, hazaszaladtunk megnézni a gyereket. Ha közben folytatódott a film, mire visszaértünk, csak szólni kellett, s akkor újra kezdték. Kiadós, több mint háromórás mozielőadások voltak akkoriban. — A város első bejelentett lakosa Közel jár már nyolcvanadik évéhez. Az erőmű művezetőjeként ment nyugdíjba, s nyugdíjasként érettségizett. Gombaszakértő, munkásőr, híres barkácsoló. Szenvedélye a csillagászat. Nem sajnálta a fáradságot, s addig szervezett, mozgósított, míg üzemi segítséggel össze nem eszkábált egy távcsövet, a gimnáziumban elhúzható tetejű kuckó épült számára — így kerültünk közel a csillagokhoz. * A város múltjáról nem lehetne vaskos köteteket írni, elég, ha a krónikás csak néhány sort jegyez fel: Az első írásos emlék 1268-ból származik, amelyben a régi falu — Tiszaszederkény — „villa Scederkyn" néven szerepel. A XV. században Ónod várának tartozéka volt, később többször cserélt gazdát, majd a Rákóczi család birtokához tartozott. A múlt század végén 1400 lakosának zöme földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozott, s noha ez a szám a felszabadulást megelőzően 1700-ra emelkedett, továbbra is falu maradt, ahol nem volt ipari üzem, vasút, orvos, gyógyszertár. Nógrádi Sándor így ír erről a vidékről: „Jól emlékszem a régi Tiszaszederkényre, a por és a sár falujára. És ha mostanában a Tiszai Vegyi Kombinát és a többi üzem munkájáról hallok, jól tudom, hogy az egykori kis falvakból nem lehetett még eltüntetni a por és a sár minden maradékát, de a legfontosabbat megtettük, oda is a nagyüzem modern, a haladás ütemét diktáló világa költözött." A Pártélet 1970. áprilisi számában Nagy Zoltán így fogalmaz a településről: „Tiszaszederkény születése, története nagyrészt megegyezik a többi szocialista város — Dunaújváros, Komló és főleg a másik borsodi vegyipari központ, Kazincbarcika — születésével és történetével. A Tisza-parti új városnak azonban van egy sajátossága: a legfiatalabb lévén a családban, itt jobban érzékelhető a fejlődés lendülete, mint az „idősebb testvéreknél". Szederkényben tömörebben együtt látjuk a gazdaság fejlődését, az életforma változását, a szocialista közösséggé formálódást és mindehhez a dinamikus fejlődést ígérő perspektívát, mint másutt." 1980-ra előreláthatóan a hazai etiléngyártás 90 százalékát, a kőolaj-feldolgozás 19 százalékát, a villamosenergia-szolgáltatás 13 százalékát Leninvárosban állítják elő. Az adatokkal itt mindig baj van: ahogy felépül egy új üzemrész, ahogy elkészül egy-egy lakóház, úgy változnak. Pontos statisztika mindig csak az előző esztendőről készül. * Lábas József 1977 januárjától tölti be a tanácselnöki tisztséget, addig Sárospatakon dolgozott mint tanácselnökhelyettes. Úgy kezd bele Leninváros közelmúltjának történelmébe, mintha a „hősi idők" már itt találták volna. Megértést remélve mondja: „Egy-két hónap múltán tősgyökeres leninvárosinak éreztem magam. Nemcsak azért, mert a gondok, bajok, intéznivalók engem, a kezdő tanácselnököt sem kerültek el, hanem azért is, mert egy új városban hamarabb lesz lokálpatriótává az ember, mint egy hagyományokkal bíró régiben. Könnyebb a kötődés." — 1952-ben született a kormány döntése vegyi kombinát és hőerőmű itten: létesítéséről — kezd a történetbe. — Mi szólt Tiszaszederkény mellett? A földgáz- és a barnaszén-telepek közelsége, valamint a Tisza. Vízi úton viszonylag olcsón szállítható idáig a hőerőmű eledele. A vidék jelentős munkaeröfeleslege is az idetelepítés mellett szólt. Akkoriban úgy gondolták, hogy a gyárakhoz elég egy lakótelep. Az első lakók 1957-ben költöztek a szántóföldeken épült új otthonokba. És az 1964-ben jóváhagyott rendezési terv távlatilag már 40 ezer lakosú várossal számolt! Két nevezetes dátum a település életében: 1966-ban avatják várossá Tiszaszederkényt, 1970-ben pedig Lenin születésének centenáriuma tiszteletére a Leninváros nevet kapja. Napjainkban kezd „felnőtté" válni Leninváros. Mutatja, hogy jelentkeznek a többi városéhoz hasonló gondok: egyre több lakásigénylőt tartanak nyilván, s idén először kellett elutasítani óvodába, bölcsődébe jelentkezőket. Az „egy generációs" település öregszik: bár az átlagéletkor még mindig csak harminc év körül van, ugrásszerűen nő a nyugdíjasok száma, az öregek napközi otthonában nincsen üres asztal. Érdemes azonban visszatérni néhány szó erejéig arra, hogy mit is takar a Leninvárosra oly jellemző fogalom: egy generációs. A település lélekszáma a bevándorlással duzzadt csaknc n 20 ezerre, a fiatalok maguk mögött hagyták szülőházukat, a munka, az új élet, a lakás vonzotta őket. Egyedül érkeztek, majd itt alapítottak családot. A nagypapák, nagymamák hiánya most szorítja csak igazán a város vezetőit, hiszen szükség volna a gyermekgondozási segélyről 11