Budapest, 1978. (16. évfolyam)

1. szám január - Granasztói Pál: Legkedvesebb tereim

Granasztói Pál Legkedvesebb tereim Aterek — arcok, a város arcai. Akár a színészeké, akik különféle arcokat öltenek. Ezek az arcok tudatnak, éreztetnek valamit, ami mögöttük rejlik, sokszor úgyszólván megnevezhetetlenül. Sezt korántsem csakaz építészeti kiképzésükkel teszik, — bár gyakran elsősorban azzal, — hanem sokféle mással is. Alakzatukkal, arányaikkal, fákkal, szobrokkal és még sok mindennel. Néha olyasmivel is, amit nem veszünk észre, sőt nem is láthatunk, de belőlük árad. így hozzájuk fűződő emlékekből. S mindez, úgy is mondhatnánk, valamiféle atmoszféra, hangulat. Most néhány ilyen terünkről szeretnénk szólni, s ezek különös módon nem a legigényesebb, legreprezentatívabb tereink. Persze ez szubjektív megítélésen alapszik, lehet, hogy másra másként hatnak. Nem éreztem soha atmoszférát, hangulatot például a Kossuth téren, bármilyen nagyhatású, megtervezett és fontos tér, meghatározott szereppel. Talán kissé széteső alakzata miatt, s azért is, mert az Országháza előtere lévén, e döbbenetes méretű épület eluralkodik rajta, sőt főbejárati szárnya előrenyúlásával szinte belehasít. Hasonlóképpen nem éreztem a Hősök terén, holott ez is megkomponált, igényes, de — főként a szembeállított két kulisszaszerű neoklasszicista múzeumépület miatt — kissé rideg. A Szabadság téren sem, annak ellenére, hogy a leginkább megalkotott. Jó arányú északi félkörös lezáródása, az ott álló épületek egységes, jó minőségű kiképzése, és az itt sugárirányban elágazó utcák kellemes látványt adnak. De a tér két hosszoldalán talmi, pöffeszkedő középületek állnak, déli, záró oldalán túlságosan heterogének, így hát az egész kevéssé vonzó, s az igényesség is csak félig-meddig érvényesül. A Roosevelt tér — az egykori Rakpiac — gyönyörű lehetett valaha, csupa nagy értékű klasszicista épületével, a A Mikszáth Kálmán tér