Budapest, 1978. (16. évfolyam)

1. szám január - Granasztói Pál: Legkedvesebb tereim

Granasztói Pál Legkedvesebb tereim Aterek — arcok, a város arcai. Akár a színészeké, akik különféle arcokat ölte­nek. Ezek az arcok tudatnak, érez­tetnek valamit, ami mögöttük rej­lik, sokszor úgyszólván megnevez­hetetlenül. Sezt korántsem csakaz építészeti kiképzésükkel teszik, — bár gyakran elsősorban azzal, — hanem sokféle mással is. Alakza­tukkal, arányaikkal, fákkal, szob­rokkal és még sok mindennel. Néha olyasmivel is, amit nem veszünk észre, sőt nem is látha­tunk, de belőlük árad. így hoz­zájuk fűződő emlékekből. S mind­ez, úgy is mondhatnánk, valami­féle atmoszféra, hangulat. Most néhány ilyen terünkről szeretnénk szólni, s ezek különös módon nem a legigényesebb, legreprezentatívabb tereink. Per­sze ez szubjektív megítélésen alapszik, lehet, hogy másra más­ként hatnak. Nem éreztem soha atmoszférát, hangulatot például a Kossuth téren, bármilyen nagy­hatású, megtervezett és fontos tér, meghatározott szereppel. Ta­lán kissé széteső alakzata miatt, s azért is, mert az Országháza elő­tere lévén, e döbbenetes méretű épület eluralkodik rajta, sőt fő­bejárati szárnya előrenyúlásával szinte belehasít. Hasonlóképpen nem éreztem a Hősök terén, holott ez is megkomponált, igé­nyes, de — főként a szembeállí­tott két kulisszaszerű neoklasszi­cista múzeumépület miatt — kissé rideg. A Szabadság téren sem, annak ellenére, hogy a leg­inkább megalkotott. Jó arányú északi félkörös lezáródása, az ott álló épületek egységes, jó minő­ségű kiképzése, és az itt sugár­irányban elágazó utcák kellemes látványt adnak. De a tér két hosszoldalán talmi, pöffeszkedő középületek állnak, déli, záró oldalán túlságosan heterogének, így hát az egész kevéssé vonzó, s az igényesség is csak félig-med­dig érvényesül. A Roosevelt tér — az egykori Rakpiac — gyönyö­rű lehetett valaha, csupa nagy értékű klasszicista épületével, a A Mikszáth Kálmán tér

Next

/
Thumbnails
Contents