Budapest, 1978. (16. évfolyam)

12. szám december - Zolnay László: A budai képfaragók kisebb emlékei II.

Oszlopfő a Mátyás-templomban (Schopper Tibor felvételei) mert, markáns arcélére emlékeztet, mintsem néger típusokra. A szerecsenábrázolás szándékára csak az arc festése utal. Fehér királyfejünknek szőke-kékszemű tónusaival szemben szerecsenünknek még jól kivehető szembogara is koromfekete. (Ezek a szemfestések egyik-másik 1974-ben talált budai szobrunknál is megvannak.) A fejeket az Anjou-korhoz kapcsoltam. A XIV. századra emlékeztet a fehér királyalak pántos, bársonysapkás koronája is. Az a lágy elegancia, amely szobraink jellemzője, az Anjou-kor gótikája után egy keményebb plasztikának adott helyet. így ezeket a miniatűr műremekeket is XIV. század végi, XV. század eleji udvari művészetünk körébe sorolnám. Erre a XIV. századi datálásra a királyfejeknek a „lágy stílushoz" való tartozása bátorít. Jánuszarcú gótikus t

i

Jocus" A királyi palota északi előudvara alatt, 1972-ben feltártunk egy — a XIII. századi budai városfalhoz kapcsolódó, sziklába vájt — pincét. Ezt a pincét — egy korábbi, XII—XIII. századi lakóház tartozékát — a XIV század első felében Zsigmond király korának udvari luxusleleteivel temették be. Ennek a betöltésnek kitermelt anyagában jószemű munkatársaim fedezték fel a most leírt különös műtárgyat. Könnyen faragható kőzetből alakított, mindössze 7 cm hosszú, szabálytalan (1,2X1,5 cm) négyzet-átmetszetű kis rudacska ez. E.nlítettem: olyan művészi jocusnak nézem, mint amilyeneket egy-egy lakoma után kenyérbélből gyúrogatnak. Ilyen juxokat, jocusokat poharazgatáskor — legjobb esetben művészi melléktermékként — alkot valaki. Bármiként álljon is a dolog: ez a kis tárgy, ez a Jánusz, két végén karakterisztikus férfiarccal — miniatűr mivolta ellenére is — telivér szobrász telitalálata. A javából. A két arc közül az egyiket kis, 1,5X 1,4 cm méretű négyzetbe komponállták: széles orrú, macskaképű, ferde Vadember-fejes gyámkő, XV. század, Liptószentmária szemmetszésű, aziata jellegű emberré. Arcát, ajka felett nagy, vastag bajsza derékban szeli át; ajka alól szélesedő csíkban, sugarasan szétálló, kubusosan megformált szakáll indul el. Homlokának magasán fura, tán a keresztbefésült hajat jelző ráncok. A kerek arcot — akár egy lappét, vagy eszkimóét — vastag csuklya fogja körül. A másik arc élére állított — 1,4X 2,9 cm méretű — téglányban foglal helyet. A fej tetejéről kétoldalt lágy hullámokban esik elő a hajzat. A két szemet négyszegletes keretekbe faragta be a szobrász. A másik arcnak vastag, egybeszabott orrával ellentétben ennek a férfiarcnak keskenynyergű orra merev kúpban lefelé szélesedik. Szája nyitva. Szakálla két ágban, falevelekre emlékeztető mintázatban gomolyog alá. E különös tárgynak funkcióját kitalálnunk mindmáig nem sikerült. Másodjára jellemzett férfiarcunk fűzérszerű levélszakálla gótikus és reneszánsz nagyplasztikáinkban is viszszatér. Közeli példaként gondolnék a budai Nagyboldogasszony-templomnak a Schulek-féle átépítés után is meghagyott néhány figurálisára; afféle levelekből előbukkanó s levelekbe olvadó arcokra. A Vadember-mítoszt idézik ezek, de távolabbi társaik is. A csodálatos szépségű liptószentmáriai templom egyik reneszánsz pillérének maszkját hasonló falevél-hajzat díszíti. Ez a szobrászati jux utóbb érdekessé vált. Ugyanis 1974 februárjában, amikor a budai gótikus szobortemetőt megtaláltuk, világossá vált: a királyi képfaragóműhelyek hosszabb ideig munkálkodtak Budán. Mivel pedig mind a szobroknak lelőhelyén, mind pedig e juxnak lelőhelyén akadtak kisebb építészeti modell-töredékek is, lehet, hogy ez a Jánuszarcú jocus afféle vázlatos szobor-modell volt. Egy jókezű képfaragónak hevenyészett mustrája, mintája, ízelítője arról, valami effélét csinálna meg — mondjuk oszlopfőnek. Ha megrendelnék. Eszerint kétarcú juxunk a XV. században divatos s a magyarországi, de a budai anyagban is gazdagon képviselt Vademberek, Gorgó-fők, Medúzák számát szaporítja. Kicsiben. A gótikus ,,Jocus" két „vadember" fője (Bakos Ágnes felvételei)