Budapest, 1978. (16. évfolyam)

12. szám december - Ságvári Agnes: Brüsszel

33. IV Köztudomású, hogy nemcsak maguk az épületek adják meg a városok sajátos arculatát. Az utak elhelyezkedése és állapota is elsőrendűen városképi jelentőségű. Brüsszelben két korai határozat bizonyitotta a városatyák gondoskodását e területen. Egy XIV. századi rendelet szabályozza a város útjainak karbantartására szolgáló közterheket, 1394-ben pedig egy sárlerakóhelyet létesítettek a rue de la Fiancée-n (a Menyasszony útja). 1407-ben a városi közigazgatás szorgalmazta a vízszolgáltatást, s a XVI. századtól kezdve foglalkozott a közvilágítással. A modern városiasodás területrendezést, a közúti forgalom módosítását, sugárutak építését, s ezzel együtt bizonyos szanálást is maga után vont. A XIX. századi rendezés volt az első olyan „sebészeti" beavatkozás, amelyben az esztétikai tényezők már nagyon fontos szerepet játszottak. A belső körutak és a Mont des Arts tervezésére pályázatot hirdettek. 1914-ben keletkezett az a törvénycikk, amely kiköti, hogy a városi tanács általános vagy különleges szabályrendeleteket hozhat a fejlesztésre és az építkezésekre vonatkozólag „a közutak használhatósága és a szépség megőrzése céljából". Hasonló célt szolgált a műemlékek és szép tájak védelméről szóló 1931. évi törvény is, amely az archeológiai, történelmi vagy esztétikai szempontból érdekes épületek sorsa fölötti döntés jogát elvette a helyi hatóságoktól. Brüsszelben ezek után is mindössze 61 hatóságilag nyilvántartott műemlék van intra muros (közülük 16 csak 1971 óta). De idézhetnénk bizonyos királyi rendeleteket a falragaszok elhelyezésének szabályozásáról, ami nem maradt hatástalan a város képére. S hogy a mai értelemben vett urbanizmus a XX. század hajnala óta fejlődött ki, dokumentálja az, hogy az 1872-ben Brüsszelben alapított Belgiumi Központi Építészeti Társaság 1910-ben külön várostervezési bizottságot hozott létre. A Brüsszeli Szabad Egyetem pedig 1936-ban megalapította az első „urbanizmus intézetet". 1945 májusa óta a Közmunkaügyi Minisztérium keretében „Urbanizmus Igazgatása" néven országos hatáskörű szerv működik. Hogy olvasóink betekinthessenek a levéltári források sokféleségébe, részletes ismertetésük helyett legalább soroljuk fel őket. A Brüsszel városépítésére vonatkozó legfontosabb források: a Belga Állami Építészeti Levéltári, az Általános Királyi Levéltári és a Vállalatok Levéltári jegyzéke. A városi levéltárból legértékesebbek az 1335-től működő Közmunka Hivatal iratai, amelyek négy periódus szerint tagolódnak: az alapítás; az önállóság; a francia-uralom 1695-től és a modern kor. Ezek építészeti, urbanizációs és közutakra vonatkozó irat-szektorokra oszlanak. Jelentős adalékot nyújtanak még a városi tulajdon ügyosztályainak, például a pénzügyi osztálynak az iratai, valamint a városi hatóságok, vezető testületek üléseinek jegyzőkönyvei és elfogadott határozatai. A régi hivatalok, mint a múltszázadbeli képzőművészeti Hivatal, a templomok újjáépítését szervező ún. Kultuszhivatal, valamint a Nemzeti javak Nyilvántartásának iratanyagai egy-egy összefüggő rendelet-sorozatról, vagy városkomplexum sorsáról tanúskodnak. Megtudjuk, hol vannak és mit ábrázolnak a térképek — köztük a katonaiak is —, milyen a városképek nyilvántartásának rendszere. Mindezen iratok alapján felvázolhatok a belga főváros regionális és funkcionális fejlődésének, történetének, épitésének, fővárossá válásának törvényszerűségei. Brüsszel fejlődése különbözött a többi európai fővárosétól: egységesebb volt a városi fejlődés, a kontinuitást őrző hivatali szervezet és a centralizált várostervezői, építési tevékenység. Egy fejedelmi székhelyből kibontakozott, folytonosságát megőrzött tipikus varos fejlődési periódusait idéztük fel, olyan városét, amelynek még dokumentumai is tulajdonképpen egységesek.