Budapest, 1978. (16. évfolyam)

12. szám december - Vargha Balázs: Ladányi Mihály versei L. M.-ről II.

Csigó László felvétele Irodalmi városképek VARGHA BALÁZS Ladányi Mihály versei L. M.-ről II. Külváros— belváros Az idegenvezetőknek az a dolguk, hogy szépnek, frissnek, nagyszerűnek láttassák a várost. Városnéző buszok útvonalát úgy jelölik ki, hogy széles panorámákat, tekintélyes középületeket, gondosan rendbe hozott régi épületegyütteseket mutathassanak. Azt is futtában, mert úgy liatásosabb. Valószínű, hogy akadna vevő — ha nem is sok — egy negatív várostúrára. Ladányi ilyen fölfedező út cicerónéjának ajánlkozik. Gyere velem! Megmutatom neked a gyárak zsúfolt szerszámládáit, s az ócskavastól vemhes grundokat, ahol a jövő kirakatait nyersvas-sugarakkal mossa a nap. S megmutatom az apád lábnyomát, hogy ne feledd, kik jártak itt, soha, akiket sem a baedeckerek nem említnek, se kőtáblák sora, mert elmosták nyomukat az esők, korom rakódott emlékükre rég, a bérüket elköltötték a nők, s akár elárvult fogaskerekek, örök murrkában ugy koptak el ők Külváros Nem baedekerrel fölszerelkezett turistákat akar idecsalogatni a külvárosba, hanem azokat a barátait, akik néhány kilométerrel odább, a belső fertályon laknak, s még véletlenül se tévednének ki a perifériákra. Ha innen származott el a családjuk, akkor legkevésbé. Neki, a faluról jött fiatalembernek József Attila volt az idegenvezetője. Az ő külvárosi verseit előbb ismerte L. M., mint magát a helyszínt. Nem csoda, hogy első külvárosi versein átüt még a meghatódott szónokiasság. Szeretek éjszaka sikátorokban járni, keskeny utcák során, sötét grundokon át, ahol bodzák között könnyű zajok követnek, szél hordja a boldog testek meleg szagát. Fényekkel megrakott, nagy álom-üzemek a házak. Valahol rádió szól szelíden. Komor éjjeliőr, viszem köztük a szivem. Térjetek nyugovóra — mondom — s örüljetek, hogy holnap új nap jön örömre, szerelemre, s majd újra éj borul szivárgó sebetekre. Sikátor Bár ennek a versnek kötött a formája — szonett, némi licenciával —, mégis jobban emlékeztet József Attila korai szabadverseire, mint a város peremének nagy politikai ódáira. A hajdani éjjeliőrök megnyugtató szavát (aludjatok nyugodtan, vigyázom az álmotokat) a lakosok többsége nem hallotta — mert aludt. De azért kellett az időközönkénti ének vagy kurjantás a nyugodt továbbalvásukhoz. S méginkább kellett azoknak, akik álmatlanul forgolódtak, mert például betörőtől vagy gyújtogatótól féltek. Az újmódi éjjeliőr nem kurjongatni akar. A közvetlen megnyugtatást (?) ráhagyja az éjszakai utca szirénázó kocsijaira. Ő maga tiszteli zajos korunkban a csendet, s néma nyomtatásban juttatja el üzenetét a virrasztóknak: „Térjetek nyugovóra". A város belső tájainak legintenzívebb tulajdonsága, hogy fényesek. Este-éjszaka fényreklámoktól villogók. Ragyog, ragyog ezeregyéj csodája, autók, suhogás, minden nő hárs-szagú. Szegényen kóborlok, szemem sarkig kitárva, én, Ladányi, a szigorú-szavú. A komor szenteket nem állhatja e kor, s valahogy nekem is idegen az oltár, ahogy isten neve kigyúl a házakon: Országos Takarék Pénztár. Ezeregyéj Ha nem szerkesztette volna beie nevét a versbe, akkor is eltéveszthetetlenül rá lehetne ismerni: ez az ő ötlete. Nem is olyan szigorü-szavú a vers, de éppen ezért hatásos. S milyen pontos a kidolgozása. Az autóból kiszálló, elérhetetien szép nőnek legalább az illatát be lehet szippantani. Bármilyen légies kapcsolat ez, mégis a testi érintkezésnek egy öncsaló módja. De a tizedik emelet OTP-reklámja hidegebb mint a Mont Blanc csúcsán a jég. (A pénznek még csak hársszaga sincs.) Nem OTP-isten káromlása, szelíd idill a fényreklám-téma másik változata: Nem láttak még ily ékes-fényeset se márkinők se főrészvényesek mint amikor Dunánkra hull a pír s az estben felragyog, hogy KERAVILL Kis éji zene A város harmadik dimenziója: aluljárók, várótermek, és a hontalanok, csövezők más bújó- és összebújó helyei. Egy régi lányra emlékezve látogatta végig egyszer ezeket a homályos helyeket. A lány már megtalálhatatlanul messzire sodródott, de keresni így is érdemes, a hangulatért. Ha eső csorog, hidak alatt, vasúti aluljárókban várakozom rád. Kiszellőztetem zsebeimet, csak címek voltak benne, ahol már sose várnak. Ha jön a tél, a várótermek melegek. Egyszer arra jöhetnél . . . A ködben-bolyongónak te maradtál csak, de turisták közt őgyelegsz már te is, festett kendőért riszálod derekad, nyomorod tőlem messze visz . . . De míg a homály 22