Budapest, 1978. (16. évfolyam)

11. szám november - Vadas József: Pór Bertalan

lágra valló izgatott ecsetkezelés váltja fel. Nem ritka dolog a művészet történetében, hogy egy-egy alkotó ugyanazt a motívumot festi éveken vagy évtizedeken át. A cél azonban ezúttal más. Míg a régi művész az egyre tökéletesebb megoldást keresi, addig a modern művész — a világ sokféleségét, a végtelen univerzum és a lehatárolt vászon ellentétét érzékelve — a változatokkal próbálja megragadni a látványt is folytonosan átalakító időt. Ezt teszi Pór Bertalan is. Az egyszer komoran elernyedő, máskor dühödten mozduló, megint máskor szépségükkel hivalkodó bikák a művész összetett érzelemvilágáról tudósítanak. Hasonlót mondhatunk önarcképeiről is. Az önarckép ugyanis Ady (1939) a szembenézés műfaja, szembenézésre pedig nagy szüksége volt a forradalmár — és végzetes módon forradalmat vesztett — nemzedék minden egyes tagjának, ahhoz, hogy hitét megőrizhesse. Pórnak így sikerült átvészelnie a nehéz éveket. Az Anschluss után, 1939-ben Párizsba megy (korábban is ott töltötte már a teleket), majd a felszabadulás után hazatér. Bekapcsolódik a művészeti életbe, főiskolai katedrát kap. Egész sor nagy méretű kompozíciója és reprezentatív poxtréja készül. A korai művek e kései utódai azt jelzik: Pór Bertalan — ereje lankadtán — sem hagyta cserben egykori eszményeit. Vadas József 27