Budapest, 1978. (16. évfolyam)

10. szám október - Zolnay László: Corvin János herceg képmása egy Vág menti templomban

A Budapest postája 1014 Országház utca 20. „Én terveztem fővárosi mérnök koromban..." Számomra különösképpen érdekes volt a folyóirat ez évi 7. számában Szombathy Viktor „Budai nyomozás a Toldi írójának emlékei után" című cikke. Ugyanis a szóban levő teret, mely később a Hollósy Simon utca illetve tér nevet kapta, a Németvölgyi út és a Böszörményi út felől odavezető utcákkal együtt, határozott emlékezetem szerint én terveztem fővárosi mérnök koromban, a főváros akkori Építésügyi és városrendezési ügyosztályán, becslésem szerint az 1935-öt követő években. (1934-től 1945-ig működtem ott.) Egyike volt az akkor szokásos, főként parcellázásokkal, útnyitásokkal kapcsolatos rutinmunkáknak, amelyeknek sorsát nem követhettem, nem is tudok róluk. Csak jóval később, arra járva fedeztem fel — s akkor jutott eszembe egykori tervem —, hogy e tér és a hozzávezető utcák a terv szerint egységesen beépültek, a fák megnőttek. Megítélésem szerint a harmincas évek vége és a negyvenes évek eleje körül, magánépítkezésekkel épülhetett be. Örömmel tudtam meg a cikkből az épületeket tervező építész és a kivitelező nevét. Az általam készített terv ugyanis csak a téralakra, utcavonalakra, fásításra s a telekosztásra, a beépítési módok, magasságok meghatározására irányult. Granasztói Pál Hogy jobban érezzük magunkat Említést érdemel, hogy ott, ahol látszik nyoma a helybeliek, a lakók nemcsak szavakban megnyilvánuló növényszeretetének, hanem az ismételt öntözéseknek, gyomlálásoknak, esetenkénti kapálásoknak és más hasznos, különösebb szakértelmet nem kívánó tevékenységének, csaknem hiánytalanul megmaradtak a tekintélyes mennyiségű közpénzen telepített parknövények. Közülük még azok is szépen virulnak, amelyek közismerten kényesek. Ahol viszont teljesen magukra, illetve a szűkös dolgozói létszámmal rendelkező parkfenntartókra maradtak a növények, ott kevés kivétellel kipusztultak. A lakások közvetlen környezetében levő növénövények gondozásba vétele tehát, ha kevéssé látványos is, de sok haszonnal járó környezetformáló tevékenység lehet. Igaz, ez nem mentes az árnyoldalaktól sem. Ezek oka legtöbbször az alapjában jóindulatú, de végül rosszul végződő egyénieskedés. Nem is egy helyen a lakók azzal kezdik a kertészeti dolgozók által szakszerűen és tervszerűen elültetett növények istápolását, hogy a saját, rendszerint feladni kényszerült kiskertjükben megszokott mintájára átültetik a növényeket. Visszatérő látvány, hogy a lakótelepi parkok többé-kevésbé harmonikusra sikerült összképét egyre-másra megbontják a mesterkéltségükkel kirívó sövények, a kisebb-nagyobb térrészeket keretező bokorsorok, szabályos rendben ültetett facsemeték, sírhantszerűen felmagasított virágágyások mélyen kitaposott utakkal övezve. Hasonlóan kiábrándító hatású a kiskertekből átmentett, de közparkba nem illő krizantém, dália s hasonló kiskerti virágok zavaros tarkasága. Ezekbe káposztafej, zellertö és ki tudná felsorolni, még mi minden vegyülhet. A harmóniabontó, a megragadó összképet szertefoszlató lakótelepi kertészkedés mögött kétségtelen a jó szándék és az időt, fáradozást sem kímélő igyekezet. Kevés ugyanis az olyan hely és iehetőség, ahol a budapestiek kiélhetik egyéni kertészkedő hajlamaikat. Elképzelhető, hogy milyen erős hiányérzet ébredhet föl előbb-utóbb azokban, akik életük egy részét — vagy éppen a javát — olyan lakásban élték le, amely ugyan többnyire nélkülözte a lakótelepi lakások komfortját, de legalább talpalatnyi szabad területrésze volt, ahol úgy ültethettek és ápolhattak növényeket, ahogy a legjobbnak látták. Sokaknak ez volt a legkellemesebb, idegnyugtató és egyébként is egészséges időtöltésük. Nem lehetne az ebből való kirekesztettség és a helyébe lépő bezárkózás, tétlenség ellen orvosságot találni lakótelepeinken? Bizonyára akadna ilyen, csak meg kell találni a megfelelő formáját. Akkor is, ha látszatra ez inkább csak az idősebbek érdeke; hiszen előbb-utóbb a ma és a jövő fiataljai szintén szembekerülnek ezzel a gonddal. A kiskertek birtoklása sem lehet tökéletes és mindenkor kedvező megoldás erre, nemcsak az idősebbek mozgáskorlátozottsága következtében, hanem a parcellázható területek és az erre fordítható összegek végessége miatt is. A követésre méltó lehetőségek egyikével élők közül néhányan már hallattak magukról. Érdemes felfigyelni példaként is említhető igyekezetükre. Azokról van szó, akik lakótelepi lakásukból már olyan kis, közeli — a többitől ügyesen elhatárolt — parkrészbe járhatnak le kedvük, idejük szerint, melynek egy-egy részét saját maguk rendezték be, ízlésüknek, igényüknek megfelelően. Ha apróságok is ezek, fontosak, mivel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy minél többen otthonosan érezzék magukat a lakótelepeken lakók mind népesebb táborából. Komiszár Lajos egy. adjunktus Bp. XII., Határőr u. Pest megye és a Főváros „Nagy érdeklődéssel olvastam a Budapest 78/6. számában a Pest megye a fővárosért című írást — írja K. Nagy János (Bp. XVI. Sasvár u.). — Azt hiszem, hogy újszerű tanulságokkal szolgált a cikk. íme, mi mindent tehet egy megye, annak érdekében, hogy tehermentesítse az oly sok szempontból zsúfolt fővárost. És teszi ezt úgy, hogy eközben — természetesen — a maga javát is szolgálja. Ismert tény, hogy jelenleg több mint 200 ezren járnak be dolgozni Budapestre, s ezek túlnyomó többsége Pest megyéből, az úgynevezett agglomerációs övezetből. Magam is közgazdász vagyok, és közvetlenül is foglalkozom a munkaerő-helyzettel. Pontosan úgy van, ahogyan a cikkben olvasom: ez a 200 ezer főnyi munkaerő nélkülözhetetlen a budapesti iparban. De azt hiszem, fel kellene készülni arra, hogy ez a szám esetleg csökkenni fog. Bár a munkaerő-mozgást igen nehéz évekre előre megítélni, és az is tény, hogy Pest megye lakosságának gyarapodása talán a legmagasabb az országban (8— 10 éven belül körülbelül 100—120 ezer ember vándorolt be valamelyik főváros-környéki községbe), ennek ellenére lehetséges, hogy a bejárók száma a jövőben csökkenni fog. De hadd térjek vissza a legfontosabbra: hogy milyen sokat tett Pest megye a fővárosért. Kölcsönösségi viszonyról van szó; a főváros is sok mindent tett és tesz a jövőben is Pest megyéért. A fővárosban ma már nagyon nehéz várakozás nélkül vásárolni, az üzlethálózat kapacitása nem győzi a folyton növekvő forgalmat. A cikkben felteszik a kérdést: hol bonyolítsák le vásárlásaikat a fővárosba bejáró dolgozók? Budapesten vagy alakóhelyükön? Nos, az írásból kiderül: Pest megyében helyesen ismerték fel a tehermentesítés jelentőségét, és ma már jónéhány vidéki áruház, bevásárló központ nyújt kényelmes, jó bevásárlási lehetőséget. Örömmel és nem kis meglepetéssel olvastam, hogy ma már nem utaznak mindenért Budapestre jónéhány Pest megyei körzetből, miután lakóhelyükön jobb az ellátás, mint a zsúfolt fővárosi áruházakban. Ezt kellene még több helyen megvalósítani." Hogyan élünk? Hogyan éljünk? Lapunk évek óta napirenden tartja a lakótelepi ember, a lakótelepi család életmódjának változásait. Ezúttal több levélírónk (Márton M. Béla XI. Ulászló u., Cziba Ferenc XI. Szakasits Á. út, Kutassy Kálmánná XXIV. Füredi út) is írt erről a témáról. Valamennyien megegyeznek abban, hogy a lakótelepi életet éppúgy meg kell szokni, mint a nem lakótelepit, bár ez utóbbi sokkal könnyebb volt, hiszen magával hordozta a megszokott életformát. „Milyen legyen a lakótelepi életforma? — teszi fel a kérdést levelében Cziba Ferenc. — Szerintem nincsen helye a türelmetlenségnek. Mindenekelőtt az együttélés szabályait kellene jobban tudatosítani. Tehát azt, hogy nagyobb legyen a csend az esti órákban, se tévé, se magnó ne zavarjon senkit. Ezekre vannak általánosan érvényes szabályok, de úgy vélem, hogy a lakótelep mégis sok szempontból kivétel. Sokhelyütt ezrek és ezrek laknak a legközvetlenebb szomszédságban, mégis alig tudnak egymásról valamit. Nos, éppen itt kell a nagyobb megértés és türelem. Az idő azután itt is meghozza az eredményt." „Jobban kell bízni a fiatalokban! — írja a többi között Márton M. Béla. — A lakótelepi életet elsősorban ők tehetik szebbé, jobbá, mássá. A fiatalok, mindenekelőtt a fiatal házasok, szerintem szívesen résztvennének (számosan részt is vesznek) társadalmi megmozdulásokban, ha erre meghívják őket. Munkámmal jár, hogy sokat megfordulok a lakótelepeken; tanúsíthatom, hogy szívesen szót váltanak velem idegenek is. Az együttélés adva van, miután „összezártan" él a rengeteg ember, ám ez még korántsem jelenti azt, hogy sikerül kialakítani a szocialista együttélés új szabályait. Szerintem a legtöbbet a Hazafias Népfront tehetné, amely a tanácsokkal karöltve számos kezdeményezésnek lehetne elindítója vagy folytatója. Mert azért az az igazság, hogy kiváltképp a régebbi lakótelepeken (pl. Újpalotán) sokat változott a helyzet, mégpedig előnyösen. Most arra kellene törekedni, hogy a már megszerzett jó tapasztalatokat minél hamarabb elterjesszék az új lakóközösségek között." „Hét hónapja lakom a telepen — írja Kutassy Kálmánné — és az az érzésem, hogy a liftben odavetett kedves szavak sok mindent takarnak, mégpedig azt, hogy jó néhányan szívesen kötnének új barátságot. Azt hiszem, ezt nem lehet összetéveszteni a régi értelemben vett szomszédolással. Ennek az idéje itt lejárt. De valahogy hiányzik az a keret, ami lehetőséget nyújt egymás kicsit alaposabb megismerésére. Sajnos, ilyesmire nekem sincsen javaslatom, de úgy gondolom, hogy ha sok emberben megvan a szándék az új baráti kapcsolatok kialakítására, akkor az előbb vagy utóbb, de mégiscsak kialakul." 48