Budapest, 1978. (16. évfolyam)

10. szám október - Zolnay László: Corvin János herceg képmása egy Vág menti templomban

Mozaik a főváros múltjából Könyvtárosi panaszok, kívánságok 1780-ban 1780-ban az egyetemi tanács elrendelte az Egyetemi Könyvtár ügyeinek felülvizsgálatát. A július 10-i ülésen először a könyvtári őrök panaszát hallgatták meg. Az alkalmazottak fizetését királyi rendelet szerint az Egyetemi Nyomda folyósította; azonban az előző évben 7, a folyó esztendőben pedig 6 hónapon át egyetlen krajcárt sem kaptak. Nem hihetik — mondották a könyvtárőrök —, hogy őfelsége annyira haszontalannak vagy feleslegesnek ítéli munkájukat, hogy fizetésüket be akarja szüntetni, de azt sem, hogy a nyomda pénzszűkével küszködik. A professzorok leginkább a kevés könyvbeszerzést kifogásolták, és ezzel kapcsolatban a következőket kérték: a) Azokat a munkákat, amelyeknek első része vagy részei megvannak, egészítsék ki a többi kötettel, mégpedig azonnal a megjelenésük után. b) Hasznos lenne, ha az uralkodó rendelettel utasítaná a nyomdákat kötelespéldány adására. Ez Európa-szerte szokásos, de Magyarországon még az Egyetemi Nyomda sem ad kiadványaiból ingyen példányt saját egyeteme könyvtárának. c) Járassák rendszeresen az újonnan megjelent könyveket hirdető újságokat, hogy ezekből a könyvtár céljainak megfelelőket kiválogathassák. d) Az olcsó beszerzésre jó alkalmat nyújtanak a könyvárverések; az ott eladásra kerülő művek jegyzékét kísérje figyelemmel a könyvtár. Szükséges azonban a licitációs eljárás megváltoztatása. Az érvényes szabályok szerint ugyanis a könyvtárnak az egyetemi tanácshoz kell fordulnia engedélyért, ennek a helytartótanácshoz, a helytartótanácsnak pedig Bécshez kell folyamodnia. Mire onnan az engedély megérkezik, a licitáció rég befejeződik. e) A könyvtári szabályzat 10. §-a szerint a "könyvtárnak kötelessége kéziratokat is vásárolni. Erre semmiféle anyagi fedezet nincs. f) A régi, értékes művek beszerzésére mielőbb alapot kellene létesíteni. Különben teljesen elkallódnak, vagy pedig a külföldiek megvásárolják és kiviszik az országból. A kívánságok elhangzottak, teljesítésükért azonban jóformán semmi sem történt. Egyedül a kötelespéldányok szolgáltatására adtak ki rendeletet, már 1780-ban. De ezt sem a professzorok kérésére, hanem azért, mert kötelezték az Egyetemi Könyvtárt, hogy a hazánkban megjelent művekről minden évben állítson össze egy jegyzéket — s ennek elkészítéséhez akartak segédeszközt adni. Mi legyen a hercegprímás magyar neve? Megrögzött nyelvújítók az 1830-as évek után is tovább kísérleteztek azzal, hogy egyes meghonosodott idegen kifejezéseket magyarral váltsanak fel. A Hírnök c. lap például nem volt megelégedve az esztergomi érsek „hercegprímás" elnevezésével. 1843-ban egy arany jutalmat ígért annak, aki ehelyett más elnevezést tud ajánlani. A pályázatra a következő kifejezések érkeztek be: védlőőr, védlőr, védőr üdvőr, üdvnök papnagy, üdvnagy, hitnagy püspök-főnök, honérsek áldornok, fődornok elsér, fő hit-őr, főegyháznok, elsész elsnök, elsődnök, egynök, elsőr, elsőddorász, fődorász Magyarország egyháznoki koronázó hercege A beküldött szavak — gondolhatjuk! — nem nyerték meg sem az újság, sem a közönség tetszését. A Hírnök egy ideig a „herceg áldornagy" kifejezést népszerűsítette — de azután beletörődött a hercegprímás használatába. Krajcár — minden mennyiségben A Lánchíd irodáján 1852 januárjában a hídon való áthaladásért fizetett díjakból rengeteg krajcár gyűlt össze. Ezért hirdetést tettek közzé: akinek aprópénzre van szüksége, jelentkezzék. Ki-ki anynyi bankjegyet válthat át krajcárra, amennyit csak akar. Akik legalább 500 forintot váltanak be, ingyen kapnak zsákot az elszállításra, és még a hídpénzt ís elengedik nekik: díjmentesen vihetik át pénzeszsákjukat a Duna túlsó partjára. Az első pesti bölcsőde 1852 áprilisában nyílt meg Pesten az első bölcsőde. Az intézménybe 14 napnál idősebb, de második életévüket még be nem töltött gyermekeket vettek fel. Az egy éven aluli kicsinyekért napi 2 pengőkrajcárt, az egy éven felüliekért 1 ezüstgarast (= 5 pengőkrajcár) kellett fizetni. Nyáron reggel 5-től este 8-ig, télen fél 7-től délután 6-ig tartottak nyitva. Ha szopott a csecsemő, az anyának a déli munkaszünet alatt meg kellett etetnie. A bölcsőde-egyesületben alapító tag az lehetett, aki 35 Ft-ot, s pártoló tag, aki 10 Ft-ot befizetett. Aki ennél kevesebbel támogatta az intézményt, az az adakozó címet kapta. Az alapító és pártoló tagok évente egyszer, karácsony másodnapján összeültek és igazgató-bizottságot választottak. A bizottság 1 elnökből, 1 orvos-alelnökből, 6 férfi és 12 nőtagból állt; az utóbbiak közül választották a pénztárost és a titkárt. A nőtagok közül egynek, meghatározott rendben, naponta hosszasabban kellett időznie a bölcsödében. A gyerekek fürdetése, az épület tisztán tartása, a szellőztetés, a napi bevétel könyvelése az elnök által kinevezett ápolónő feladata volt, aki ezért lakást, tüzelőt és 100 Ft fizetést kapott. Segítségül egy nöcselédet adtak mellé. A napi sajtó hozsannákat zengett az intézmény nagy hasznáról, mert a szegény anyák így — gyermekeiket jó kézben tudván — nyugodtan mehetnek dolgozni, s a gyermekek, akik addig nélkülözték a társadalom támogatását, minden nélkülözéstől, szenvedéstől megkíméltetnek. „Azon hatást sem hagyhatjuk említetlenül — folytatja a Magyar Hírlap ismertetése 1852-ben —, melyet az intézet erkölcsi tekintetben a nép iegalsó rétegeire gyakorol, mert amellett, hogy a szülők kezét a munkától el nem vonja, egyszersmind mustrául szolgál a gyermekek ápolására, s alkalmat ad a házasságon kívül született gyermekek törvényesítésére, miután az intézetbe csak törvényes gyermekek vétetnek fel." Az intézménynek a nép erkölcsére való nagy hatását azonban kétségbe kell vonnunk, ha megnézzük a statisztikát. Az első hónapban ugyanis összesen 10 gyermeket vittek a bölcsődébe, s ezek közül egyet 21 nap, egyet 20, egyet 14, egyet 9, egyet 8, kettőt 5, egyet 2 és egyet 1 nap gondozás után kivettek. A második hónapban sem sokat emelkedtek ezek a számok: 11 gyermeket összesen 121 alkalommal adtak be a bölcsődébe. Egy dajka és egy cseléd nem is tudott volna több kisgyereket jól ellátni . . . A gellérthegyi szörny Alaptalan és hihetetlen rémhírek mindig voltak, vannak — és lesznek is, mert „az emberi ostobaság határtalan". íme, egy példa rá 1854 júniusából. Akkor az a hír terjedt el a fővárosban, hogy a Gellérthegy belsejéből egy rettenetes állat szabadult ki, és a Rudas-fürdőbe fészkelte be magát. Egy asszonyt agyonharapott, egy férfit úgy megijesztett, hogy ruhátlanul menekült el a fürdőből és nyavalyatörést kapott. A férfi később részletes leírást adott a szörnyről: feje az oroszlánéra hasonlított, szőre fehér volt, szemei tüzesek. Elbeszélésének természetesen mindenki hitelt adott. A Vasárnapi Újság szerint a történetet a fürdőbérlőnek egyik ellensége találta ki, hogy csökkentse a fürdő látogatottságát! Pénzreform 1858-ban Az 1858-as pesti Lipótnapi vásáron eladók és vásárlók jóformán mást sem tettek, mint számoltak, vitatkoztak, veszekedtek és átkozódtak. Mindezt a novemberben bevezetett új pénzrendszer okozta, amelynél bonyolultabbat nehezen lehetett volna kitalálni. A régi pénzt, a pengőforintot, amelyben 60 krajcár volt, az újforint váltotta fel, ebben azonban 100 krajcár volt. A régi pénzek is forgalomban maradtak, s mellettük megjelentek az újak. A bankjegyeknél „aránylag" egyszerű volt az átszámítás: egy régi forintos egy forint öt krajcárt ért, a kétforintos két forint tíz krajcárt. Az aprópénzeknél bonyolultabb volt a helyzet. Egy régi félkrajcáros egy fél újkrajcárt ért, az egykrajcáros azonban másfelet, a kétkrajcáros hármat, a „hatos" vagyis a hatkrajcáros tízet, a tízkrajcáros tizenhetet! Az 1852 óta vert húszkrajcáros, továbbá az 1820 előtt vert kisebb, de vastagabb húszas átváltási kulcsát 35 újkrajcárban szabták meg, a többi 1820 előtt vert húszasét pedig 34-ben. A kétféle pénzt az is könnyen meg tudta különböztetni, aki nem tudott olvasni, mert az utóbbi nagyobb és vékonyabb volt, és ha soká használták, vörösebb is. Az értékkülönbséget a felhasznált érc silányabb minősége okozta. Az öt pengőkrajcárt érő ezüstgarasért a kevesebb érctartalom miatt 5'/4

helyett csak 5 újkrajcárt adtak, az úgynevezett „ezüst-ötösért" viszont nyolc és felet. Arany pénzérméket is használtak. A félkoronás régen 6 Ft 34 2/7 pengőkrajcárt ért, a reform után 6 Ft 90 krajcárt. De mivel az arany tőzsdei árfolya-42