Budapest, 1978. (16. évfolyam)

10. szám október - Vargha Balázs: Csurka István grimaszai II.

hogy az egész erkély-lezuhanást visszaköltöztesse a képzelődések belső világába. Még egy grimaszt megkockáztatva, kissé karinthys fordulattal: „Majd a Nemzetinél letisztíttatom a cipőm! Mi? Hogy a Nemzetit már lebontották?" A sárkefe, amit egész képzelt repülőútján a kezében tartott, címszereplővé lépett elő a hatásos rádiójátékban, ami máris a zuhanással kezdődik. Vagyis ezzel a hanginstrukcióval: „(Furcsa süvítés, léghuzat.)" Az uszálykormányos beleépítése a hangjátékba nem okozott sok gondot. Ám az uszálykormányosi állás csak záróötletnek volt alkalmas, az életrajzot el kellett mozdítani erről a nyugalmas pontról: Később aztán otthagytam a folyamhajózást. Voltam átképzős, voltam kultúros, voltam szállítómunkás, végül rendeződtek a dolgaim. Most pedig ezek a rendeződött dolgaim is itt zuhannak velem." Mivel a sárkefe és a zuhanás megmaradt, sőt a hangjáték fő motívuma lett, szükségesnek látszott a sáros cipő indoklása. „Őszi latyak" van, hogyne volna a városban, de nem árt a tömörebb indoklás: egy erdei szerelmi séta nyomait őrzi a cipő. Á zuhanásnak ettől némi enyhe, nem kívánt „istenke büntetése" színezete támad, viszont a játék gazdagodik egy vadonatúj szereplővel, Anitával. Az udvar is nagyobbat játszik (engedelmet a stúdiótájszólásért), munkások hordják arrébb a puhább esési helyet ígérő homokot — persze még a zuhanás közben —, ezt a párbeszédet provokálva ki: „FODOR: Ne kapkodjanak, emberek! bedobok maguknak egy százast, ha várnak egy kicsit annak a homoknak az elszállításával. II. MUNKÁS: Ez már más beszéd. I. MUNKÁS: Én nem hagyom korrumpálni magam. Különben is, hogyan tudna ez egy százast bedobni, amikor maga is esőfélben van? Azt hiszed, a százasa előbb leér?" De nemcsak abszurd dialógusokkal dúsult a téma, hanem rajzos részletekkel is. A Kényszerképzet hősével erkélyrács szakad le (igaz, hogy udvarra néző erkélyé, ami ritkaság), a hangjáték azonban gangot emleget, s némi környéket is fest hozzá: „Egy becsületes jó családapa ezzel kimegy az erkélyre és ott kotorja le. Csak hát ennek a mi nyomorult kis lakásunknak nincs erkélye, félig-meddig külváros. Csak gangja. Az udvar felé. Ennyire vittem. Kibattyogtam szépen a gangra. Feltettem a lábam a gang vaskorlátjára és előredűltem, kezemben a sárkefével." A hangjáték új építőelemei közül a befejezés a legötletesebb, s lélektani tételként is helytálló: Fodor a szerencsés zuhanás után taxival megy ügyeit intézni, kezében még mindig a sárkefével. Egy több tonnás nagy jármű csaknem eltiporja őket, de ő részvétlenül hallgatja a sofőr átkozódásait. Kényszerképzete, a fantáziált halál annyira elfoglalja, hogy a reális életveszélyt nem is érzékeli. Luciánó, a fenomén Minden irodalomnak megvannak a nagy hóhányói, hantásai, fantasztái, akik egy-egy históriájukkal helyrebillentik a kizökkent világrendet, s legalább a mesélés idejére igazságot szolgáltatnak. Elsősorban maguknak, aztán sorstársaiknak. A mi Háry Jánosunknak nem egy leszármazottja és örököse született újabban. Jeles tagja a családnak Csurka vén bohóca, Luciánó a Hét tonna dollár című közgazdasági filmregényben. Az ötlet maga nem hamvasan új, s valószínű, hogy Csurka a pesti folklórt termő flaszterről emelte fel és rakta zsebre: ha volna csalhatatlan rulett-szisztéma, külkereskedelmi vállalatot alapíthatnánk rá, s hivatásos magyar játékosok robbantanák a játékkaszinók bankjait, egyensúlyba hozva így hazánk dollármérlegét. Természetes, hogy egy irodalmi műben ez az akció nem indulhat „fentről". Nem juthat eszébe például egy szerencsejátékot is kedvelő külkereskedelmi főembernek, hogy ilyesmit javasoljon. A megálmodója — még ha álom is az egész — csak leglent tengődhet. Mint Luciánó, aki a filmtörténet indulásakor egy bukófélben levő vándorcirkusz vállalat viharvert bohóca. A csőd oka a kulturális osztály vezetőjének rideg értetlensége. Vég elvtárs így replikázik a cirkusz igazgatójával : „— Tegye a szívére a kezét, Darnógyöngyei elvtárs, maga szerint ez szocialista cirkusz? — Még nem, de egy kis támogatással azzá lehetne tenni. Most keményen összenéz a két férfi. Jól összeakadtak. Nem könnyű legény egyikük sem. Darnógyöngyei ez után a kis szünet után mégis egész bátran teszi hozzá: — Pénz nélkül nem lehet szocialista cirkuszt csinálni. — Én arról nem tehetek, hogy maguk üres házak előtt játszanak. — En nem mondanám ezt ilyen határozottan a maga helyében. Tegnap azért nem volt közönségünk, mert a kultúrházban ugyanabban az időben volt egy TIT-előadás: „A KGST szerepe gazdasági életünkben" címmel, és a közönség apraja-nagyja odament." A magas tárgyalófelek nem jutnak megegyezésre, amit Darnógyöngyei utolsó mondata is nyilvánvalóvá tesz: „Nem baj. Vég elvtárs, tudja mit mondok én magának, én még mindig ennek a kis gebines cirkusznak az igazgatója leszek, amikor maga már régen nem lesz nacsalnyik." Luciánónak csodálatos képességei itt kezdenek kibontakozni. Először csak egy biliárd játszma győztesét jósolja meg, aztán a pénteki lottóhúzás számait. S mivel azon a héten mindenkinek ötös találata van, akinek valami köze van Darnógyöngyei gebines cirkuszához, az egész truppot börtön fenyegeti. Sőt még nagyobb a veszély: az ötösök dömpingjébe belerendülhet közéletünk talpköve: a lottó. Ám ha Luciánó rejtélyes képességét a kapitalizmus rovására értékesítik, akkor szent a béke. A bohóc szisztémája fantasztikus, olaj nélküli olajsejkséggé változtatja hazánkat. Luciánó és szerelmese, Margit, kilép a Blaha Lujza téren felállított fényes cirkuszsátorból. „Luciánó körülnéz egy pillanatra. A tér három nagy, jellegzetes saroképületén saját hatalmas, legalább tízszer tíz méteres nagyságú arcképe áll a mostani neonreklámok helyén. Az egyik bohócarckép, a másik civil és Margittal együtt ábrázolja, a harmadik pedig rajz, és egy ugyancsak hatalmas bőségszaruval mutatja, amelyből végtelenül dűl az arany, a dollár stb." A pesti autóbusz: „Egy nagy hal. Kopoltyú az ajtaja, és a farkának lusta csapkodásával hajtja magát nesztelenül." Taxi? „A városból már mindenféle robbanómotor ki van tiltva. Aki siet, az rááll a mozgó járdára. A főútvonalakon öt sebességű mozgójárdák vannak, a mellékvonalakon három. De úriember nem jár mozgójárdán." Úriember elefánton jár, az a taxi. „Az Erzsébet-hídon megy át az elefánt, miközben elegáns urak és hölgyek lóháton ügetnek el mellette, konflisok és elefántok jönnek vele szembe, gyermekek és ifjak pónilovakon közlekednek." A Tabán dombjain félmeztelen férfiak talicskáznak. ,,— A felső tízezer. Iszonyú pénzt fizetnek azért, hogy egy napot kubikolhassanak az ősi szabályok szerint. Nem építenek semmit, illetve amit nappal kitermelnek, azt éjszaka egy automatikus vezérlésű buldózer elsimítja, és másnap egy újabb csoport megint kitermeli kézi erővel. De hát ide nem lehet bejutni még pallérnak se." Ez a nagy magyar eldorádó csak az utolsó oldalon foszlik semmivé, hiteles népmesei (vagy shakespeare-i) fordulattal. Mindezt Luciánó ábrándozta végig, míg a cirkusz girhes öreg tevéit eteti. A filmregény fantáziaelemeiből fura bohócmennyország épül fel. Amihez csak egyetlen hangulatot ad hozzá a szerző a személyes tartalékából: a honfiúi öniróniát. Mi, szegény magyarok, így tudunk meggazdagodni: egy bohóc vágyálmaiban. Luciánó így lesz Arany cigányvajdájának, Csórinak a leszármazottja. Csurka egy remek humoreszkben is megcsillogtatta közgazdasági — és nyelvészeti ihletettségét. A címe: Valutáink. „Mi a negatív pénz? Természetesen az, amelyik nincs. «Egy vasam sincs.» A vas tehát egy ilyen negatív magyar pénz. Gazdagságunkat mi sem bizonyítja jobban, mint hogy negatív pénzünk több van, mint pozitív. Ezek a mi negatív pénzeink sehol a világon nincsenek forgalomban. Fizetni még nálunk sem lehet velük, csak a fizetésképtelenséget kifejezni, azt igen . . ." (Grand, buznyák s egyéb árva negatív valuták.) „Remélem, most már elhiszik, hogy gazdagok vagyunk. Én magam is. En például ezért a kis cikkért X tallért kapok. Y dinárral tartozom az egyik barátomnak, és ugyancsak őneki azon nyomban adok 2 pskuniát kölcsön, harminc ruppót levonnak adóba, húsz frongyóért luxuscikkeket vásárolok, a maradék W aranyat elkéri tőlem a feleségem, de ötven forintot visszasírok tőle. Valami mégis legyen az ember zsebében. Ha forint — forint. Az is pénz." Csurka kesernyés grimasza mögött őszinte vágy rejtezkedik: legalább magunkat érjük utói. A világgazdasági versenyben dobogóra nem kerülhetünk — ez csak bohócálom. De jobbak, sőt szerencsésebbek is lehetnénk. S ehhez még közgazdasági szisztémáink is vannak. 23