Budapest, 1978. (16. évfolyam)

10. szám október - Károlyi Mihályné: Otthonaim

ta felét Mikes Ármin gróf bérelte, ami jól jött leapadt családi kaszszánknak. így csak rövid ideig, a háború kitörése után használtuk a fő lakást az Egyetem utcára néző fogadótermekkel, a nagy lépcsőházzal, a tükörcsarnokkal, és férjem kertre nyíló egyablakos írószobáját a híres íróasztallal, melyen egy bronz tábla jelezte: itt írta alá Haynau, a „bresciai hiéna", a halálos ítéleteket. Az íróasztalt (950-ben elvitték a palotából, azóta is keresik. De az írószoba sincs többé, mert a falakat lebontották még Horthy idejében, amikor a Károlyi palotát, a férjem elleni hazaárulási per következtében, kisajátították és képtárrá alakitották. Ugyanez történt a régi ebédlővel, ahol Batthyány Lajost, Magyarország első független miniszterelnökét letartóztatták Ferenc József katonái. Ügy hiszem, most irodahelyiségekké alakították. Mindig hiányoltam, hogy ott nem őrzi tábla Batthyány emlékét. A Károlyi-kert a Magyar utcáig terjedt, magas kerítés vette körül, és csak a család rokonai, barátai és gyermekeik használhatták. A seiymes pázsiton, lugasok, virágzó bokrok között teáztunk délutánonként, és fogadtuk ismerőseinket. A kertet nem Az Óra utcai villa tartottuk magunknak. Itt alakult meg 1918 októberében a Nemzeti Tanács. A közfalat mostanában, a Petőfi-kiállítás alkalmából, lebontották. Szerintem ezt a szobát is meg kellett volna tartani eredeti állapotában és történelmi nevezetességét táblával jelezni. Ott gyűltek össze az ablakok alatt a tüntetők az Őszirózsás Forradalom első napjaiban, a békét és a köztársaságot éltetve. Ott dobtam le a vaserkélyről az a fák, a kilátás, az illatok hoztak vissza valamit a múltból. Amenynyire csak lehet, kerülöm a viszontlátást; azt akarom, úgy maradjon meg emiékeimben, amilyen akkor volt. A háború aiatt budapesti otthonom a Károlyi-palota lett. Sokat hallottam már eljegyzésem előtt arról, hogy Károlyi el ta a békés felvonulást, közéjük lőttek, és a nemzeti zászlót el akarták venni tőlük. Sógornőm, Pappenheim Erzsébet és én a gyermekszobákat — a gyermekek Párádon voltak — szükségkórházzá alakítottuk, ott helyeztük el a sebesülteket. A forradalom izgalmas heteit egyébként — mikoris otthonunk az esemenyek egyik központja volt könyvemben már részletesen megírtam. Ugyanide, a Károlyi-palotába Gyermekeim akarja adni a palotát, és a nagy értékű telken bérházakat építtetni, hogy zilált vagyoni helyzetét rendbehozza. Amikor még nem sejtettem, hogy közöm lesz az „öreg házhoz" — ahogy a Károlyi családban nevezték —, nagyon rosszallottam Károlyi tervét, és boldog voltam, amikor házasságunk után elejtette ezt a szándékát. A háború alatt a paloadtuk át a Mikes családnak, sőt a mahagóni fából faragott könyvtárat sem, amely az én budoáromból nyílt. Mi a melléklépcsőházat használtuk, a főkaputól jobbra, folyosón át; ott vannak ma a Károlyi-szobák, amelyekben két gyermekem: Éva és — két évvel később — Adám született. Az Egyetem utca déli oldalán fekvő két fogadótermet megáltaluk követelt nemzeti lobogót és a férjem fényképeit; ott súgta fülembe Batthyány Tivadar rémülten: „Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg". A tömeg a Várba indult, hogy a királytól követeljék a Nemzeti Tanács programjának jóváhagyását. IV. Károly Gödöllőn volt, így csak a falra szegezték ki a kiáltványt. A katonaság azonban megtámadjöttünk vissza 23 éves emigrációnk után. Bécsből kocsin indultunk Budapestre, a határon Tildy köztársasági elnök megbízottja fogadott, a Károlyi-palotában Riesz igazságügyi miniszter adta át a palota kulcsait férjemnek. Ezzel szimbolizálta, hogy a Horthy által elkobzott vagyon most jogos urára száll. Soha el nem felejthető pillanat Vence-ban, férjemmel 5