Budapest, 1978. (16. évfolyam)

10. szám október - A címlapon: Károlyi Mihály — Varga Imre szobra. Hemző Károly felvétele

BUDAPEST XVI. ÉVF. 10. SZ. 1978 OKTÓ BER ARA: 10 Ft A szerkesztő bizottság elnöke: FARKASINSZKY LA|OS, a Fővárosi Tanács elnökhelyettese Főszerkesztő: MESTERHÁZI LAJOS Főszerkesztő-helyettes: VARGHA BALÁZS A szerkesztőség címe: 1014 Budapest I., Országház u. 20. Telefon: 351-918 Kiadja: a Lapkiadó Vállalat VII.. Lenin krt.9—11. Felelős kiadó: SIKLÓSI NORBERT ® 78.1582 Athenaeum Nyomda, Budapest Felelős vezető: SOPRONI BÉLA vezérigazgató Terjeszti: a Magyar Posta Központi Hírlap Iroda Budapest V.József nádor tér 1. sz. Telefon: 180-850. Postacím: 1900 Budapest Index: 25151 HU ISSN 0007—2885 Megjelenik minden hónap elején. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Iroda címén. Előfizetési díj: negyedévre 30,— Ft, fél évre 60,— Ft, egy évre 120,— Ft. Szerkesztőségi fogadóórák: hétfőn 11—13 óráig I., Országház u. 20. Olvasószolgálat: VIII., Népszínház u. 2-4 Telefon: 130-022 Főmunkatárs: JÁVOR OTTÓ Olvasószerkesztő: SEBŐK MAGDA Képszerkesztő: SÍVÓ MÁRIA Tördelőszerkesztő: BUZÁSSY LÁSZLÓ Szerkesztőségi titkár: WEISZ IMRÉNÉ A lap íves mélynyomással készül A TARTALOMBÓL: Károlyi Mihályné: Otthonaim 2 Kende János: A forradalom hétköznapjai . . 7 Dr. Békési László: Félidőben 12 Tamás Ervin: Mezőkövesd 16 Barta András: Krúdy felfedezése 20 Vargha Balázs: Csurka István grimaszai II. 22 Szabadi Judit: Vajda Lajos gyűjteményes kiállítása 24 FÓRUM Farkas Imre, Mihály Éva, Szinai János: Van hely a tetőn 28 Borsos Zsuzsanna: Színház, nehéz időkben .... 32 Dr. Czagány István: Budapest településeinek kialakulása a tatárjárás előtt 35 Zolnay László: Corvin János herceg képmása egy Vág menti templomban 38 A címlapon: Károlyi Mihály — Varga Imre szobra. Hemző Károly felvétele A hátsó boritón: Vajda Lajos: Szentendrei házak feszülettel. Schiller Alfréd felvétele Szerkesztő bizottság: BUZA BARNA szobrászművész; FEKETE GYULA író; GARAI GÁBOR költő; GRANASZTÓI PÁL építész; Dr. HORVÁTH MIKLÓS, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója; PATAKI )ÁNOS, az MSZMP Budapesti Bizottság Agit-prop. osztályának vezetője; RÉVÉSZ FERENC, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója; Dr. SÁGVÁRI ÁGNES, a Fővárosi Levéltár főigazgatója; SZILÁGYI LA|OS építésügyi-és városfejlesztési miniszterhelyettes; Dr. TRAUTMANN REZSÓ, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának elnöke Fiatalságunk szépsége Hatvanadik évfordulóját ünnepeljük a magyar történelem máig ható „világos pillanatának", az 1918—19-es forradalmi folyamatnak. Úgy emlékezünk rá, mint jelenünk kezdetére; okkal, hiszen az eszméiben, céljaiban ott volt mindannak elképzelése, aminek megvalósításán felszabadulásunk óta dolgozunk, s még nemzedékek dolgozni fognak. Forradalom volt, vagyis gyökeres szakítás a múlttal, és merőben új programja a társadalmi rendnek, merőben új megfogalmazása a politikai, gazdasági, kulturális életnek, a morális magatartásnak, a nemzeti és a személyes lét értelmének. Kezdet, tiszta lappal. Ám, akik az események aktív szereplői voltak — milliók a tömegben, ezrek és ezrek a különféle vezetőkezdeményező szerepekben és posztokon —, nem és talán nem is elsősorban a kezdetet érzékelték, hanem a győzelmet, vagyis a befejezést, egy több évtizedes harc diadalmas végét. Kegyetlenül kemény volt az a harc, az ész és igazságérzet harca a felelőtlen gőggel. Időnkint véres is volt az a harc, áldozatait nem vettük, nem is vehetjük mind számba, az utcai sortüzek, a tizedelések, a ki végzőpalánk halottait. Mint ahogy nem vehetjük számba mindazokat, akik — Ady és Szabó Ervin módjára — az életük gyertyáját két végen égették el abban a harcban, s még annyi vigasztalásuk sem maradt, mint nekik kettejüknek: hogy legalább derengeni látták az ég keletjét. Emlékeznünk kell rájuk; nem nekik: magunknak tartozunk vele! Hogy mai sorsunkat a maga minél teljesebb — nemzeti és európai — történelmiségében láthassuk. Mert jogos a büszkeség, hogy íme, kicsinységünkben is, lebírhatatlan túlerővel szemben is, egyszer ismét bátran az élén jártunk az emberi fejlődésnek; jogos, de üres, ha nem látjuk a jelenség mögött a törvényszerűséget, helyzetünk és fejlődésünk immanens elemeit csakúgy, mint a világtörténelmi hatásokat. E nélkül nem lehet a történelem „az élet tanítómestere". E nélkül nem élhet meg bennünk a meggyőződés, hogy — nehezen és lassan, számtalan akadállyal szemben, hétköznapok szürkeségében, de —- ma is azok közt haladunk az élen, akik az emberiségnek új utat törnek. Lássuk tehát 1918—19-ben életünk szép kezdetét. De lássuk ugyanakkor annak a bizonyos „Második Reformkor"-nak győzelmes végét, amelynek közvetlen, minthogy szerves előzményei Táncsicsig, sőt Petőfiig nyúlnak vissza. Történészeinknek ma már nem tehetünk szemrehányást: a „legújabb kor" sokáig elhanyagolt — ködösített — vidéke egyre több kitűnő tudósnak kutatási területe, és a kutatások mind több új elemet hoznak felszínre, mind alaposabb megvilágítást adnak az összefüggéseknek. Más kérdés, hogy a tudománynak ezek az eredményei mennyire közismertek, milyen mélyen hatoltak be a köztudatba, mennyire alakítják máris a nemzeti önismeretet, a közgondolkodást. E téren minden bizonnyal még nagyon sok a tennivaló. S ha nem vennénk ki, erőnkhöz képest, mi is a magunk részét, méltatlanok volnánk az indulásunk óta hirdetett programhoz. Minden egyébtől eltekintve is: 1918—19 sajátosan budapesti ügy. És nem azért, mert az események jó része itt játszódott, hanem mert „a magyar imperializmus fővárosa", „a kirakatváros", a kizsákmányolást és nemzeti elnyomást jelképező „székváros" — 1848 óta ismét egyszer és egyesített Budapest mivoltában először — valóban a magyar nép fővárosa lett. Bizonyítványát erről nem más állította ki, mint az, akit — szemét-könnyűként — a levert forradalom nyomán a vákuum mindenki számára oly váratlanul — és következményeiben oly tragikusan — magasra szívott, ő nevezte „bűnös városnak" Budapestet, „gyülevész népségnek" a budapesti népet, mintha nem az egész ország volna jelen abban a népben. Ha van eset, amikor az ellenség szidalma a legnagyobb dicséret — ez minden bizonnyal az. Legyünk büszkék rá! Az őszirózsás Forradalom, a KMP megalakulása, az első Népköztársaság, a Tanácsköztársaság: kezdet és egyben következmény. Egészében az a mindössze kilenc hónap, a nélkülözésnek és áldozatkészségnek, a szorongattatásnak és hősiességnek az a néhány hónapja csodálatos történelmi korszak volt. Szertelenül csodálatos, mint a fiatalság. Emlékezzünk rá, ahogy a fiatalság szépségére emlékezik mindig az ember. 1