Budapest, 1978. (16. évfolyam)

9. szám szeptember - Fabó Irma: A Nemzeti Torna Egylet

század végén újból és újból szó esett a testedző játékokról — ugrás, futás, labdajátékok — és az NTE ismételten próbálkozott is játéktér-bérietekkel, de a távoleső vagy öltöző nélküli terepeket sorra feladták. Nevezetes dátum 1894, amikor az ügetőpályán Maurer János és csapata futballozott. A labdát Deutschländer Nándor alapító tag hozta elsőül haza — nyilván Németországból, mert sok ottani tornaszösszejövetelen vett részt. Az NTE művezetői (a mai szakvezető és edző egy személyben) tanulmányozták a sorra kialakuló, kevésbé merev európai tornairányzatokat: a svájcit, a svédet és dánt, és a svéd rendszerből átvéve meghonosították a könnyedébb mozgást igénylő szereket (pad, gerenda, bak, mászórúd és -kötél). Érdemben mégis fenntartották a német torna túlsúlyát. Ez az egyletben már 1910-ben vitákat váltott ki, amelyek azonban kényszerűen szunnyadtak az első világháború éveiben, mert a férfiak tömeges bevonulása miatt megcsappant a sportolók létszáma. A hadköteles koron túl levők közül az egylet helyiségeiben kiképzettek a Budapesti önkéntes örseregben — az ún. „polgárőrségben" — teljesítettek szolgálatot, például a fővámhivatalt (ma: Közgazdaságtudományi Egyetem) dr. Székelyhidy Ferenc operaénekes parancsnoksága alatt őrizték. Módszertani forradalmat jelentett a Tanácsköztársaság ideje, amikor Gerentsér Ferenc igazgatásával és a női tornában többek közt Madzsarné Jászi Aliz gyógytornatanári működésével érvényesültek a mozgásos gimnasztika elvei. Ezt a sajnálatosan rövid időszakot megtorlás és újabb megmerevedés követte, erős közeledéssel a burkoltan katonai levente irányzathoz. Az NTE-ből tizenhat tagot kizártak (egyikük az emigráns dr. Lengyel Abris volt). 1920—1923 között mind több érdemes régi tornász lépett ki önként, és az egyletre mindinkább rátelepedett Gömbös Gyula és a MOVE — Magyar Országos Véderő Egyesület — szelleme. Taglétszámának növekedésében nem a hajdani demokratikus tornamozgalom fellendülésének volt szerepe, hanem a hírhedt különítményes tisztekből alakult, rájuk kényszerített céllövőszakosztálynak. Joggal emlegethetjük Goethe megállapítását: fájdalmas, hogy a testedzést a politikával oly gyakran összevegyítik... A Nemzeti Torna Egylet történetéhez szorosan hozzátartozik és működését 56 évig közérdekűvé teszi a tornatanárok képzése. Ezt megelőzően 1839-től tartott Clair Ignác tornatanítói vizsgákat magántanuló jelöltek számára. Első ízben két vidéki tanító vizsgázott sikerrel, majd hat. Később is csak kevesen, kivált az ország sok ezer iskolájához képest. A testgyakorlás kötelezővé tétele először az elemi népiskolákban valósult meg, de oktatása a tanítóképezdékben sokáig csak javaslat maradt. A rendszeres tornatanítóképző tanfolyamok megindulása és támogatása mégis Eötvös Józsefnek és közoktatási törvényének köszönhető, és már az ötpacsirta utcai Tornacsarnokban megkezdődött, az NTE-ben pedig 1868-tól állandósult. A képzés tíz hónapig tartott, a nyári tanfolyam gyakorló tanitók részére nyolc hétig; csak a bizottság előtt letett vizsga képesített a testgyakorlás tanítására a különböző iskolafokozatokban. Meg is lehetett bukni: alig volt év enélkül! Maurer Jánosnak, az NTE évtizedekig kiváló művezetőjének, a nemzetközileg elismert szakembernek 1870. szeptember 17-én keit tornatanítói oklevele a következő tárgyakból letett vizsgák alapján adott képesítést „elemi oskolák, gvmnasiumok és hasonló tanintézetek" számára: „Tornászati általános ismeretek; bonctan, élettan és életrendtan; Müller Dávid versenytornász 1914-ben a tornatanítás eimélete; szabadgyakorlatok és csapatgyakoriatok vezetése; saját tornászati képesség." Ezeket a tárgyakat sokáig három előadó tanította, akiknek egyike orvos volt. Mindez ötven év múltán is alig váitozott, csupán játék és vívás egészítette ki a vizsgatárgyakat — pedagógia nem. Az alapvető szakművek Matolay Elek jegyzete, majd Tornazsebkönyve (1869), a „tornakártyák" és Maurer Jánostól A Tornázás Elmélete (1898) voitak; az utóbbiban máiszó van játékokról, futásról, ugrásról, dobásról és labdarúgásról is. A képzőbe való felvételhez 1895-től kellett érettségi vagy tanítói-tanári oklevél, nőket 1880-tól vettek fel és képesítettek leányiskolái oktatásra. Végül is a tanfolyam ötvenhat évi fennállása alatt összesen 2512 oklevelet adtak ki. Megjegyzendő, hogy a tornatanárok a múlt században nem voltak egyenrangúak tanártársaikkal, először meg kellett küzdeniük a tornamesteri helyett a tornatanítói, majd a tornatanári címért, azután besorolásukért és nyugdíjképességükért. Az érdekvédelem hozta létre a Tornaszövetséggel egyidejűen, ugyancsak az NTE kezdeményezésére, a Magyarországi Tornatanítók Egyesületét, és az egylet rendszeres támogatásával, a tornatanítói alapot. A módszertani viták természetesen elsősorban a képzésben részt vevőket foglalkoztatták, de a Tanacsköztársaság idejének átmeneti feiszabaduitságán kívül érdemi változást alig hoztak. 1919-ben érvénytelenítették a férfi hallgatók 1918 19. évi oklevelét, és csak kegyelemből engedtek egyes jelölteket újabb képesítő vizsgára. Testnevelési főiskoia létrehozását az NTE és mások régóta sürgették, mert állandóan kevés volt a tornatanár, s nem egy közülük hiányosan képzett, sőt szabadtéri sportvezetőket egyáltalában nem képeztek ki. 1918 végén az NTE szorgalmazta a főiskola elhelyezését valamelyik katonai épületben, majd stadion létesítésével együtt a Vérmezőn. A tornatanárképzőt 1920-ban államosították, s főiskolai rangot kapott. Elméleti előadásaival 1924-ben a Győri úti polgári iskolai tanárképzőbe költözött. Ezzel lezárult a Nemzeti Torna Egylet közérdekű korszaka. A Szentkirályi utcai épület előcsarnokában számos emlékét találjuk a Nemzeti Torna Egylet hőskorának. Az idézett feliraton kívül ott áll Matolay Elek mellszobra is, talapzatán a felszabadulás utáni hagyományos nemzetközi Matolay-emlékversenyek győzteseinek a névsora olvasható. 41