Budapest, 1978. (16. évfolyam)

9. szám szeptember - Gyáni Gábor: Egy lipótvárosi ház lakói a húszas évek elején

tűkben nincs közelebbi utalás a vagyoni helyzetre. További két főbérlő a tőke jellegzetes képviselőinek a soraiból rekrutálódott: Vámosattyai Fábry Samu, a Magyar Országos Bank ill. a Polgárdi Kő- és Mészipartelep rr. igazgatója volt az egyik, a másik özv. Lukács Zsigmondné, többszörös „milliomos" gyártulajdonos, a Brenauer Lajos Olajgyár részvényese. Vele lakott fia, szintén a cég tagja, kinek személyes jövedelme is tekintélyes volt: adóbevallása szerint évi jövedelme 15 000 koronára rúgott, és a cég nyereségéből 15%-os részesedés illette meg, valamint további évi 2696 korona rokkantsági nyugdíjat folyósított neki a Honvédelmi Minisztérium. Lukácsék, pontosabban az özvegy mentalitására jellemző, hogy«noha Lukács Zsigmondnénak ,,van több háza is, de itt lakik, meri így jobban jön ki, mintha a saját házának valamelyikében laknék," nemkülönben azért, mert bérieti la- t kásában lakó vejétől, aki úgyszintén tagja volt a cégnek, és személyes jövedelme akörül mozgott, mint Lukácsné fiáé, havi 100 korona albérleti díjat kapott. Az egész lakás évi bérleti díja egyébként 2366 koronát tett ki. Legvégül e lakáscípusok egyikében lakott Dessewffy Arisztid, a számottevő magánvagyonnai rendelkező nyugalmazott képviselőházi elnök. Egyik beadványához mellékelt, a képviselőház számvevősége által kiállított bizonyítvány tanulsága szerint korábban betöltött képviselőházi tisztsége után évi 16 800 korona nyugdíjat és évi 1840 korona lakbérnyugdíjat élvezett, 1920-tól még bizonyos lakbérnyugdíjpótlék is társult a föntiekhez. Együtt lakott felnőtt gyermekeivel, és azok családjaival: ifj. Dessewffy Arisztid képviselőházi osztálytanácsossal, valamint vejével, egy református pappai. A 140—150 m- alapterületű, ötszobás lakások bérlői — szociális összetétel szempontjából — már valamelyest változatosabb képet mutattak. Akadt közöttük egy földbirtokos, aki egyben tőzsdetag is volt, a „milliomos" Briinauer Endre. Ő kizárólag a téli idényben használta lakását, amelyet egyébként özvegy leányával osztott meg. Szászy Lajos, a házban lakást bérlő Hegyeshalmy veje, aki a gazdasági hivatalnokréteg felső, legmódosabb csoportját képviselte a ház bérlőtársadalmában: nevezett a Kassa—Oderburgi Vasútnak nyugalmazott főfelügyelője, ezenkívül aktív műszaki tanácsos az Egyesült Villamos Vasutaknál, ahol havi keresete meghaladta a 2000 koronát; tagja a Közúti Vaspálya Társaságnak, s több részvénytársaság felügyelőbizottságának, továbbá bírósági „automobilszakértő". Vagyoni helyzetére fényt vet 1919. évi adóbevallása: eszerint 30 000 korona jövedelem-adóalapot állapított meg az adóhivatal, s mindent egybevéve a tanács Szászy évi teljes jövedelmét 100 000 koronára becsülte. Jövedelméből ingatlanvásárlásokra is futotta: a Gellérthegyen gyümölcsöskertet, Pócsmegyeren pedig gazdaságot vásárolt. A fennmaradó két bérlő kereskedelmi vállalkozó volt. Egyikük, Neuwelt József „milliomos" nagykereskedő — a házban lakó dr. Emődi Aladár apósa — a Münk Mór és Tsa Utódai posztónagykereskedő cég tagjai közé tartozott. Nála lakott orvos foglalkozású fia is. A lakást Neuwelt idényjelleggel használta, a Svábhegyen volt nyaralója. A másik kereskedő, Eichner Gyula, akinek ugyanebben a házban jól jövedelmező fűszer- és csemegekereskedése volt. Ő is tartott albérlőt Komját Ernő, az Engel Károly cég vezetője személyében. Az előző négy bérlemény bérleti díja 2200—2400 korona között alakult, kivétel Dessewffy bérleménye, amelynek évi díja csupán 2050 koronára rúgott. A 110—130 m2

alapterületű négyszobás lakások bérlői közül kettő tőkés vállalkozások vezető pozícióit töltötte be. Az „igen vagyonos" Salgó Izsó a Magyar Ólomgyár és Fémkereskedelmi rt. központi igazgatója, a „jómódúnak" ítélt Horváth Lajos pedig, kinek felesége ugyanakkor a „gazdag" minősítést nyerte, a Pathé Kok Kinogép rt., valamint a Gál István Reszelőgyár rt. igazgatói székében ült. Salgó Izsó állandó jelleggel a Margitszigeten levő nyaralójában élt, és a házgondnoki felmérés fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ,..állandó autója is van." A harmadik, még nem említett bérlő dr. Városy Gyula fővárosi tanácsnok különösen figyelemre méltó. A húszas években a budapesti törvényhatósági bizottság tagja, akinek a felesége polgári iskolai tanítónő volt (!). Lakása szolgálati lakásnak minősült, s ezért 1920-ig bérmentes volt, 1920-ban pedig 1600 korona lakbért állapítottak meg. A másik két lakó közül Salgó 1450, Horváth 1900 korona lakbért fizetett a tízes években. A 90—100 m2

alapterületű, háromszobás lakások bérlőinek társadalmi állása és anyagi helyzete vajmi kevéssé tért el a ház többi, nagyobb, igényesebb lakásainak bérlőjétől. Szerepelt közöttük két, foglalkozására nézve magánzó személy, akik közül az egyik, Ledefszky Mihály „milliomos", volt zálogháztulajdonos, a lakást kizárólag a téli idényben lakta. Vagyoni erejére jellemző adalék, hogy egyik fiának, aki mellesleg a Gellérthegyen két saját villával is rendelkezett, Soroksárott gőzmalmot, a másiknak pedig földbirtokot vásárolt. A másik magánzónak nevezett bérlő, özv. Schwarz Lipótné magántisztviselő foglalkozású fiával lakott együtt, és rendszeresen tartott albérlőket. A felmérés időpontjában egy műegyetemi hallgató lakott nála, aki havi 100 koronát fizetett. Tekintve, hogy a lakás egész évi bére 1908 óta változatlanul 1150 korona volt — 250 koronával maradt el Ledefszky lakbérétől —, az albérlő által fizetett bérleti díj teljes egészében fedezte az egész iakás bérleti díját. A még hátralevő bérlők egyike Breuer Gusztáv, kit „vagyonosnak" minősített a felmérés, és foglalkozására nézve a Magyar Cukoripari rt. igazgatója, a másik dr. Levitzky János államrendőrségi orvos, tanácsos volt, aki egyúttal magánpraxist is folytatott. E két lakás évi lakbére 1250—1350 korona. A ház legkisebb alapterületű lakásában, a kétszobás és 58,7 malapterületű lakásban özv. Stein Hugóné nyelvtanárnő lakott, akiről a felmérés készítője csak gyanította, hogy vagyonos, hiszen néhai férje a Modern és Breitner posztó- és bélésáru nagykereskedő cégnek volt a vezetője. A lakás évi bére 920 koronában lett megállapítva a tízes években. Bepillantás egy életformába Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a vizsgált ház lakásainak bérleti díjai jelentős mértékben elmaradtak a városnegyed egészére érvényes lakbérszinttől. Ugyanakkor a ház bérlőtársadalma hűen tükrözte a városnegyed, azaz a Lipótváros akkori szociális arculatát: a ház bérlőinek zömét az ipari-kereskedelmi és üzleti élet vezető pozícióit birtokukban tartók, valamint magas jövedelmű, de immár értelmiségi, főként ügyvédi, foglalkozásokba átnyergelő rokonaik alkották. Mellettük, csekélyebb arányban, ott találjuk a fővárosban csupán mellékesen lakást fenntartó vidéki földbirtokos típusát, továbbá az állami, városi közhivatalnokság felsőbb, legmódosabb, és a tőkés nagypolgársággal gazdasági, de számos esetben családi kapcsolatban álló csoportjainak egyes képviselőit is. Igen szembetűnő, hogy a ház bérlőiben élénken élt a tágabb családi közösség együtt tartásának igénye. A ház hat főbérlő lakója állott egymássai szoros rokoni kapcsolatban, és a főbérlőknek közel a fele, noha anyagi körülményeiből ez nem következett szükségképpen, együtt élt felnőtt, családos gyermekével vagy gyermekeivel. Jellemző példaként említhető Dessewffy Arisztid, de más is. A lakáshasználat módja szerint több típust lehet könnyűszerrel megkülönböztetni. Az egyik típust alkották azok, akik bérlakásukat idényszerűen vették igénybe, az év nagyobb hányadát azonban vagy vidéki kúriájukban (a földbirtokosok), vagy budapesti (!) nyaralójukban, esetleg szanatóriumokban töltötték. Ezekben a lakásokban a főbérlőn kívül rendszerint lakott még egy-két családtag is — egy esetben pl. albérlői minőségben —, akik viszont egész évben használták a lakást. Ebbe a típusba a ház bérlőinek egynegyede (7 fő) sorolható. A másik típusba tartoznak azok, akik lakásukat egész évben folyamatosan lakták, sőt bizonyos részeit kiadták albérletbe is, havi 80—100 koronáért. Az albérlők nem egy esetben a közvetlen családtagok közül kerültek ki, rendszerint a vejek szerepeltek ilyen minőségben. Az ebbe a típusba besorolhatók a ház főbérlőinek további egyötödével (5 fő) voltak azonosak. Albérlőt döntően talán nem is anyagi előnyök miatt, hanem magányuk ellenszeréül fogadtak gyakrabban a fent említett magas jövedelmű bérlők lakásukba. A ház bérlőinek fennmaradó fele lakását teljesen egyedül és állandó jelleggel használta. Közöttük nagy számban fordultak elő ügyvédek, orvosok. A ház főként Lipót körúti oldalának földszintjét elfoglaló üzletek tulajdonosai is zömmel ebben a házban laktak. Akik eltérően a ház többi, elsősorban járadékos vagy haszonélvező lakójától — döntő hányadukban még aktív, kereső tevékenységet folytattak, s akik számára a lakás egyszersmind munkahelyül is szolgált. A Lipót körút 17. számú ház bérlőinek példáján keresztül bepillantást nyerhettünk egy, a kutatás számára mindenkor nehezen elérhető réteg életmódjába.