Budapest, 1978. (16. évfolyam)

9. szám szeptember - Vincze Oszkár: Az ésszerű lakásfűtés

Hogy a hazai tapasztalatokon ezt eddig nem igazolták, annak speciális okai vannak. Egyik oka, hogy fogyasztásmérő híján átalánydíjakat szednek. Ez kényszermegoldás, hiszen a fogyasztás egyik helyen irreálisan sok, másutt kevés. A Távfűtő Vállalat kalóriánként számlázott egységára nem alacsony és nem is túl magas. Körülbelül fele, egyharmada az egyedileg és központilag fűtött lakások egységnyi költségének. A távfűtés tehát olcsóbb, az Ingatlankezelő Főigazgatóság, az IKF-házak lakói számára, mint más fűtési mód. Az öröklakások tulajdonosai azonban, akik mind a gerincvezeték, mind a házakba való bekötés teljes költségét viselik — visszafizetendő állami kölcsönből — drágán jutnak hozzá a távfűtéshez. Amikor pedig az öröklakásos házakat a távfűtőhálózatba bekötik, a kölcsönből kifizetett vezetékhálózat és a Kőközpont teljes tulajdonjogát a lakók a Távfűtő Vállalatra ruházzák, mert a vezetékrendszert csak így tudják egységesen üzemeltetni. Mindezt azért indokolt elmondanunk, mert egyesek kiváltságnak, jogtalan előnynek ítélik a távfűtési díjszabás dotációját. Az elmondottak alapján nyilván nem tárgyilagosan ítélik meg a dotációt. Ha azt is hozzászámítjuk, hogy a távfűtés révén csökkennek a korróziós károk, tisztább lesz a levegő, kevesebb a légzőszervi megbetegedés, tehát csökken az SZTK-teher, nyomban más megvilágításba kerül a kérdés. * Az energiatakarékosság manapság a világsajtó — és a hazai sajtó — egyik legtöbbet tárgyalt témája. A lakótelepek energiafogyasztásának csökkentéséhez mindenekelőtt ismernünk kell az épületek állagának fejlődési irányait, a lakott lakások számának várható változásait az 1978—2000 közötti időszakban, és ugyanez vonatkozik a családi házak állományára is. Budapesten számolni kell azzal, hogy a lakott lakások kétharmad részében még 2000-ben is megmarad a helyi fűtés. Ez a legnagyobb fejtörést okozó szektor. A távfűtés várható jelentősebb terjedése (7%-ról 23%-ra) arra kötelez, hogy csökkentsük a túlfűtést, és kialakítsuk a tényleges fogyasztás elszámolását. A lakóépületek üzemeltetéséhez szükséges energia megoszlása országos viszonylatban a következő: fűtés-szellőzés 69, meleg víz 17, világítás, tv, rádió 3, főzés 5, háztartási gépek 2, egyéb 4 százalék. Ezek az arányok többé-kevésbé azonosak az energia fogyasztásának más fejlett országokban kialakult struktúrájával. Ez a szerkezet a következő évtizedekben aligha változik, ha a fogyasztás globális mértéke növekszik is. A fűtőenergia-takarékosságnak két fő lehetősége van: építészeti, épületszerkezeti és technológiai megoldás, továbbá az energiahordozók legnagyobb hatásfokú kiaknázása, jobb tüzeléstechnikai, fűtési és szabályozási rendszerek alkalmazása. A takarékos fűtés e két módszere kölcsönhatásban van egymással. A korszerű módszerek és automatikák elterjedése már az energiaválság kitörése előtt is megkezdődött: főként a növekvő komfortigény, a felügyelet nélkül üzemeltethető olaj- és gáztüzelésű kazánok, továbbá a terebélyesedő távfűtő hálózat miatt. Újabban egyes európai országokban az épületek hővédelmi javításában Is olyan eredmények mutatkoznak, amelyek a fűtőberendezések üzemeltetése szempontjából kedvezőbb feltételeket teremtenek. A fűtési hőveszteség csökkentésének három fontos építészeti tényezője: az épület tömegének formálása, a térelhatároló szerkezetek hőszigetelése és a nyílászáró szerkezetek (ajtókablakok) légszigetelése. Az üzemeltetési energia fogyasztásának csökkentésében igyekezni kell minden bevált kutatási, fejlesztési eredményt átültetni a gyakorlatba. Egyebek között az energiatakarékosságot fontos társadalmi üggyé kell emelni. Legyen az energiatakarékosság a helyes állampolgári magatartás egyik ismérve. Az energiatakarékossággal kapcsolatos műszaki előírások korszerűsítése folyamatban van Magyarországon. Lemaradás van azonban az üzemeltetési mutatók korszerű kialakításában. Ilyen a hőveszteség számításának bevezetése, amivel csökkenteni lehetne a túlfűtést. Ugyancsak a takarékos energiafelhasználás irányában hatna a fogyasztási normatívák alkalmazása, továbbá a berendezések, gépek minimális hatásfokának előirása. Mindezt hátráltatja az, hogy az építtető és a fogyasztó (természetes vagy jogi személy) általában nem azonos. A tervezőt és az építtetőt ez nem ösztönzi takarékos megoldásokra. A dotáció is gyakran pazarlást szül, s nem csupán a fűtési energia terén. Érdemes volna fontolóra vennünk, hogy milyen intézkedésekkel lehetne előírni a családi- és társasházak részére korszerű fűtőberendezések alkalmazását. Gyakran ugyanis nem is számottevő az az összeg, ami miatt az olcsóbb, de gazdaságtalan, nem korszerű megoldást választják az építtetők. Nagy a pazarlás a távfűtött állami, társas és szövetkezeti lakásokban. Kellő szabályozó berendezések híján például egyes épületek lakásaiban 24—27, sőt 28° hőmérsékletet is mérnek. Gyakori eset, hogy egyik lakás hőmérséklete 24—28° között ingadozik, ugyanakkor a lakások másik hányadának átlagos téli hőmérséklete 17—18°. Ennek oka leggyakrabban az ajtók, ablakok kedvezőtlen állapotában keresendő. Az Újpesti rakparton például a Dunára néző lakások nagy részében — főként szeles időben — a lakások hőmérséklete 16°-ra süllyed. Viszont ugyanannak az épületnek a Pozsonyi útra néző lakásai túlfűtöttek. A lakók a túlfűtöttséget úgy ellensúlyozzák hogy ajtót vagy ablakot nyitnak, ahelyett, hogy a radiátorokat zárnák el. Igaz viszont, hogy a vaskereskedésekben évek óta nem lehet kapni radiátor elzáró kereket, így aztán valóban nincs más védekezési mód, mint az ajtó vagy ablak kitárása. Igen jellemző a nyílászárók eleve rossz szigetelése vagy elhasználódottsága. Széljárta helyeken a nyílászárókat ki kell javítani, az új házakat pedig tökéletesebb szigetelő és térelhatárolófalakkal kell megépíteni. Van olyan elképzelés is, hogy napszakonként változtatni kellene a távfűtés hőfokát, mivel az emberek nagy része a nap folyamán otthonától távol dolgozik. Ez azonban nem helytálló érvelés, hiszen az országban 2,2 millió nyugdíjas él. Sem őket, sem az otthon tartózkodó kisgyerekes mamákat nem lehet kitenni a hőingadozás káros hatásának — a takarékosság jegyében. A túlzott központi takarékosság azért sem vezethet célhoz, mert az emberek az önsegély útjára lépve, öntevékenyen gáz-, olaj- vagy villanyfűtőtestek beállításával teremtenék elő a megfelelő, elviselhető hőmérsékletet. Ez pedig takarékosság helyett pazarláshoz, a rendezés, a szabályozás helyett dezorganizációhoz vezetne. Végül is ez azt súitaná legkeményebben, akinek nincsenek meg az önsegélyhez szükséges anyagi eszközei. Minél többet töprengünk az energiatakarékosság megoldási lehetőségein, annál inkább rádöbbenünk, hogy a siker a lakosság fegyelmezett, öntudatos viselkedésén, a felelősségtudat erősítésén és nem elsősorban a hatósági szabályozás eszközein múlik. A hatósági szabályozás lehetőségét — elsősorban a szocialista országokban — abban látjuk, hogy az építési szabályzat reformjával olyan nyílászáró szerkezeteket, szigetelőanyagokat kell alkalmazni, amelyek a nagy költséggel és egyre nehezebben beszerezhető tüzelőanyagokkal termelt hőenergiát optimális módon tárolják. Az új építési szabályzat esetenként előírhatja az új épületek tájolásmódját, az üvegezés megoldásait és a térelhatároló falak méreteinek és minőségének értékeit. Budapesten mérési eredmények bizonyítják, hogy egyazon épület kedvező fekvésű lakásaiban 5—6 Celsius fokkal magasabb a hőmérséklet, mint például a szeles, északi fekvésű szárnyakban. Az automatikus szabályozó berendezésekről eltérnek a vélemények. Egyes vizsgálatok 50 százalék megtakarítást említenek. A reális megtakarítás 15—25 százalék között van. Ez sem elhanyagolható eredmény. A falak és a tetőzet utólagos hőszigetelése költséges eljárás, bár e célra külföldön már fejlett módszereket alkalmaznak. Magyarországon az Építéstudományi Intézet fejlesztett ki utólagos beépítésre alkalmas szigetelő eljárásokat. Ezeknek elterjedését kedvezményes állami kölcsönökkel kellene szorgalmaznunk. Külföldön e célra gépészeti eljárásokat is alkalmaznak az épületek energiatakarékos üzemeltetésének javítására. Ez utóbbi eljárásokat természetesen elsősorban is az új épületeken alkalmazzák. Ilyen eljárás: a hőfiltráció csökkentése kiegyenlített szellőzéssel, tömören záró ablakok és a belső hőmennyiséget jól hasznosító gépi berendezés kombinációjával, különböző rekuperatív és regeneratív hőkicserélők beépítése a hulladékhő hasznosítására. További lehetőségek: hőszivattyúk üzemeltetése, a napenergia és a geotermikus hő hasznosítása. Télen meleg, nyáron hűs lakásra minden embernek joga van. Csodák azonban nincsenek. A lebontandó lakások helyén és az új lakótelepeken a lakásokat úgy kell tájolni, olyan hőszigetelő anyagokkal kell megépíteni, amelyek mind a mai hőigénynek, mind a hővédelem követelményeinek a legmesszebbmenő mértékben megfelelnek.