Budapest, 1978. (16. évfolyam)

9. szám szeptember - Vargha Balázs: Csurka István grimaszai I.

Irodalmi városképek VARGHA BALÁZS Csurka István grimaszai I. „Metamorfózis" Ez a kisregény Csurka legrosszabb műve. Móricz Rózsa Sándorának katonafogási epizódja — népszínmú'vesen átköltve. Zselic Somogy megyei falu újoncnak befogott legényeit kiszabadítja Csatos Mihály betyárvezér. A betyárnak szeretője van a faluban, akire szemet vet a verbuválok magyar káplárja — Sütő András; az egyik betyár ott akarja hagyni a csapatot, ezért halállal kellene lakolnia, de aztán mégis . . . és így tovább, nagy bunyókkal és népdaléneklésekkel. Csupa hitelesség: valódi katonák és betyárok, valódi népdalok az igazi somogyi rengeteg erdőben. De amikor így kezdi szidalmazni a hűtlen cimborát az egyik betyár: ,,Hogy az a zöld zsalugáteres rossebb marjon szét" — akkor már sejthetjük, hogy az író elmondhatatlanul rühelli művét, az egész történelminépi-haladó realizmust, ahogy azt annak idején az írók elé tűzték. S nem sokkal e mondat után ki is száll a stílusból. Innen van a kisregény címe: Metamorfózis, amit akár az író metamorfózisának is gondolhatunk. Mert mikor a történet már kellőképpen összebogozódott, elejtődik egy másik gyanús mondat, mégpedig arról, hogy a mulatság háromfalú szobában játszódik. A háromfalú szoba pedigszínháziszinonima, és a színpadot jelenti. Csatos Mihály, akit az előbb félig agyonvertek, éppen lefegyverzi a rögtönzött bálban a katonákat, s egyszerre bukfencet vet a történet: ,,A nagy ordítás okozta-e, vagy egyéb technikai hiba, de hirtelen elsötétült akkor a terem. Nemcsak a színpad, hanem az egész zselici kultúrotthon is." Ahol az augusztus 20-i únnep fénypontjaként adódott elő az előbbi történet. A biztosíték megcsinálódik, betyárok és ulánus katonák lemossák a festéket és felhúzzák ,,a tizeaesi, őrvezetői vagy egyszerűen honvédi gimnasztyorkát." A kipakolt nagyteremben pedig ropják a táncot »Az én apukám egy olyan híres bohóc volt« dallamára. 1969-ben, Nász és pofon című kötetében közölte a Metamorfózist, dátum nélkül. Nem csodálkoznám, ha kiderülne egyszer: két dátuma van és mind a kettő korábbi. Mondjuk: 1950 és 1958. Elképzelem, hogy egyszer már félretette, azzal, hogy ezt nem lehet így folytatni, aztán kelt az az ötlete, hogy fügét kellene mutatni az egész — nagy buzgalommal és hozzáértéssel megírt — verbunkos-történetnek. Jó író rossz műve megérdemli a figyelmet. Már csak azért is, mert ami egyszer nem sikerült neki, azt máskor könnyedén megcsinálja. Még egy föltevést megkockáztatnék: a Metamorfózis mint irodalmi forgatókönyv megjárhatja valamikor a filmgyárat, s egy példánya ott pihen eltemetve a magyar irodalom gigantikus meddőhányóján, a Lumumba utcában.