Budapest, 1978. (16. évfolyam)

9. szám szeptember - Tamás Ervin: Dunaújváros

Somogyi József: Kohász A Lenin tér Tamás Ervin Dl) HAÚJ VÁROS „Az ország első szocialista városa az elmúlt negyedszázad alatt bebizo­nyította létjogosultságát, a tájban be­töltött szerepköre alapján 1971-ben a kormány a vidéki városok harmadik hierarchikus fokozatába, a részleges felsőfokú központok közé sorolta... Amellett, hogy az ország egyik leg­jelentősebb nehézipari bázisa, számos kisebb-nagyobb vonzáskörzetre kiter­jedő, magasabb szerepkört tölt be." (A Központi Statisztikai Hivatal Fejér megyei Igazgatóságának a város­ról szóló 1976-os kiadványa.) „Húsz évvel ezelőtt, amikor hozzá­kezdtek az új vaskohászati kombinát s a hozzá tartozó város építéséhez, Dunapentele az ország érdeklődésé­nek középpontjába került. Szenzáció volt: az újságok naponta hirt adtak az építkezésről. A közvélemény név szerint ismerhette a legjobb építőket: a filmhíradókban premier planban mosolyogtak a közönségre. Az ország által dajkált új település szimbólummá nőtt. Sztálinvárosnak keresztelték el. Aztán jött egy idő­szak, amikor az újságok elfelejtkezni látszottak róla. Ekkor volt, hogy Dunaújvárosnak keresztelték át. A po­zitív szimbólumból sokak szemében antiszimbólum lett. Akárcsak a met­ró, amely ma már nem szimbólum és nem antiszimbólum, hanem közle­kedési eszköz. Utazunk rajta, mégpe­dig kitűnően. Ezt az utat járta meg Dunaújváros is. Manapság nem hallunk róla sem többet, sem kevesebbet, mint a többi új ipari városról. A társadalom egyik teljesítménye, de nem szenzációja többé: beolvadt az ország gazdasági életébe. A kialakuló, forrongó tele­pülésből pedig nagykorú város lett. Húszéves." (Havák Katalin: Dunaújváros a nagykorúság útján — Élet és Irodalom, 1970. június 27.) „Aki arra vállalkozik, hogy a szo­cialista város fogalmának forrásvidé­két bejárja, és iparkodik szerény lehetőségei szerint e fogalom tartal­mának tisztázásához hozzájárulni, egy idő után különös tapasztalatra tesz szert. Dunaújvárost nem lehet a brosúrák eszközeivel megismerni és megközelíteni, ebben a városban sem a városi tanács, sem a vasmű vezetői nem azzal kezdik a tájékoz­tatást, hogy papírtömeget nyomnak az érdeklődő kezébe, hanem barát­ságosan karon fogják, és kiviszik a színhelyre. Az irattárak még őrzik néhány példányát annak a brosúrá­nak, amely „Szakszervezeti Ismeiet­terjesztő Előadások" címmel jelent meg annó dacumál, s olyan létesít­ményeket magasztalt az egekig, ame­lyek még el sem készültek. Ezek a munkáscsalogató mézesmadzag-bro­súrák az irattárba kerültek, újabb kiadásukkal pedig nemigen lehet találkozni. Jó pár évvel ezelőtt az éppen elkészült Hideghengerműben nehéz helyzet alakult ki. Egy rövid újsághír nyomán eljutottam Duna­újvárosba, hogy riportot írjak a Hideghengermű meleg napjairól. Ta­pasztalataim alapjan azt vártam, hogy a kapun belül nyomban elkezdődik az újságírókkal szokásos hintáztatás, de Borovszky Ambrus vezérigazgató bejelentés nélkül is azonnal fogadott, meghallgatta kérésemet, azután fejé­be csapta a fejvédő kobakot, egyet a kezembe nyomott, és indított: — Ha a Hideghengerműre kíván­csi, gyerünk a Hideghengerműbe. így kaptam az első leckét abból, hogy a szocialista városnak sok más. egyéni jellemvonása mellett van egy egészen különös tulajdonsága. A szo­cialista város — nyílt város." (Baráti Géza: Szocialista város — Magyar Nemzet, 1976. május 18.) „— Igen, sokan mondják, hogy Dunaújvárosnak nincsenek hagyomá­nyai, de ez akkor lenne igaz, ha úgy fogalmaznánk, hogy csak negyedszá­zados hagyományai vannak. Akik az ötvenes evekben, fiatalon kerültek ide, és benépesítették a barakktábo­rokat, sokszor embertelenül nehéz körülmények között ásták ki a város alapjait, joggal érzik, hogy hagyo­mányt is teremtettek. A termelés­ben évente több, mint egymil­lió tonna acélt, 25 ezer tonna szalmacellulózt, 1500 tonna fésűs­fonalat, 300 ezer öltönyt, 760 ezei ébresztőórát és még ezernyi más terméket készítenek, azaz ipari kul­túrát teremtettek..." (Interjú Sófalvi István tanácselnök­kel — Népszabadság, 1978. április 20.) Apám, anyósom mesél a városról. Az utóbbi egykori újságcimekre em­lékezik, az előbbi nyitott tenyerében 12 ujtaüiMagfiLOPO ORSZÁG

Next

/
Thumbnails
Contents