Budapest, 1978. (16. évfolyam)

8. szám augusztus - Gerle János: Vágó József életműve

följáratával a város egyik legszebb és legkellemesebb, csöndes sétahelye volna, ha a villamos élvezhetetlenné nem tenné. A villamost tehát, miután teljesen nem nélkülözhető, e szakaszon föld old kell sülyeszteni, s csak a Lánchíd, illetőleg Clark Ádám-tér után ismét fölszínre hozni." „Az Alagut-utca széles, virágos úttá bővíthető, hogy a pesti „kővárosból" átjőve az Alagút sötét nyílásán át egyszerre ragadjon meg bennünket a napsütötte kert, s érezzük a nagy változást: íme, pár perc alatt egy kertvárosba értünk. A Déli pályaudvar ez út végén lenne, az új Római-téren, ott, ahol most a régi Déli Vasút társaság teherpályaudvara van. A mostani kopott s a fővároshoz semmiképp sem méltó személypályaudvar lebontandó, területe lakóház célokra felosztandó, igy a most kettészakított városrész egyesül, s a ma távolinak, megtalálhatatlannak képzelt utak, utcák belekerülnek a város belterületébe" Az Andrássy út torkolatát a Bazilika kiszabadításával, a mai József Attila utca két oldalára épített szállodákkal és a mai Engels tér keleti oldalát lezáró nagyáruház építésével alakította volna át. Nem kívánom elképzeléseit bírálni, célom az, hogy bemutassam problémától problémáig haladó városépítési szemléletét, amivel máig kínzó gondjainkra irányítja a figyelmet. Ha egyes megoldásai korszerűtlennek tűnhetnek is mai szemünknek, az a szemlélet, amivel minden kis területet a nagyobb összefüggések láncolatába helyez, és amivel az egyes kérdéseket mégis önmagukban kerek egészként oldja meg, ma éppen úgy aktuális, mint 40 évvel ezelőtt. Ha az egyes épületek megformálása merevnek tűnhet is, mindenképpen el kell ismerni, hogy a városban nélkülözhetetlen rend legújabban feltart elveinek és feltételeinek is megfelelnek koncepciói: tengelyeket határoz meg, hangsúlyos pontokat alakít ki, figyelmeztet az utcáról látható dinamikus városkép fontosságára, a városi összefüggésben történetileg, természetileg kialakult hely hangsúlyozásának elsőrendű szempontjára. Első világháború előtti munkáit sajátos, más építészeti törekvésektől elkülönülő stílus jellemzi. Rajztudását későbbi városképi vázlatai éppúgy mutatják, mint épületeinek részletgazdagsága, térszervezésük változatossága, a díszítésekben feltárulkozó stilizáló készsége. A lechneri műhelyből indult — legjellemzőbben az aradi vértanúk ereklyemúzeumának pályázati terve mutatja a mester hatását. A magyaros, népművészeti eredetű motívumok egyre szigorúbban rendeződnek a szerkezetnek, tömegformálásnak megfelelően. Legérettebb terveit a kőburkolat raszterével összefogott, gazdagon, geometrikusán tagolt épülettömegek jellemzik, ahol a díszítés elsősorban a tektonikus jelleg, a fő szerkezeti formák hangsúlyozását szolgálja. Ez az út fokozatosan vezette a modern építészet elveihez anélkül, hogy a hazai szellemet, az ornamentika alkalmazását, a művészi részletformálás igényét feladta volna. Sikereinek csúcsán visszatért élete utoisó megépült művén dolgozó mesteréhez, és szerény segítőtársként részt vett Lechner Ödön pozsonyi Erzsébet templomának és gimnáziumának munkáiban. Élete delén, 42 évesen kényszerült vándorútra. Olaszország, Svájc után egy francia, pireneusi kisvárosban telepedett le. Ott élt haláláig, 1947-ig. Visszavonultságát csak gazdag elképzeléseitől súiyos levelezése enyhítette, amit néhány barátjával, elsősorban Bölöni Györggyel folytatott. Alkotó tevékenységének feltárása, elemzése, megmaradt műveinek megmentése éppúgy önmagunk megbecsüléséhez tartozó feladat, mint városépítészeti szemléletének aktualizálása. Gerle János A Deák téri nagyáruház terve. 1936 A Tabán újjáépítésének terve. 1936 A központi városhaza új épületének terve. 1936