Budapest, 1978. (16. évfolyam)
8. szám augusztus - Konrádyné dr. Gálos Magda: „Váci utca, tündérvilág”
udvaron egy múzeumi fényképen megörökített falikút nyomait. Nemcsak ilyen apró emlékek nyoma veszett el. Eltűnt a Rózsa tér, mint ennek a környéknek többi, múltat idéző, romantikus, de időszerűtlenné vált terecskéje. A Hal tér, ahol a 19. század elejéig még ott csúfoskodott a pellengér, a Sebestyén tér, ahol Vörösmarty és az első Magyar Nemzeti Színház művészeinek törzshelye : a Csiga állt. Már a nemzedék is kihalt, amelyik ismerte. A Szépészeti Bizottmány városrendezési tervei alapján egyenesebb, „tágasabb" útvonalakat építettek. Ki gondolta volna, hogy a 20. században már ezek is szűknek bizonyulnak. Az Erzsébet-híd építése változtatott a századfordulón még a képen, sok új, hatalmas háztömb épült. Az utcát most a hidra vezető Szabadsajtó út választja ketté. Utunkat folytatva, déli szakaszán még sok érdekesség akad a lakóházak sorában. A 43. számon emléktábla hirdeti, hogy itt pihent meg XII. Károly svéd király, aki 14 nap alatt lóháton tette meg az utat Törökországtól Stralsundig, miután Poltavánál 1711-ben vereséget szenvedett az oroszoktól. Az épület mellett áll a néhai klastrom (Angolkisasszonyok) — ma egészségügyi szakiskola és tanulóotthon. Az 51—59. számig nagyjából változatlanok maradtak a házak. Az 51. számot gondosan restaurálták, körfolyosója szép. A bejárattal szemben, a földszinti falnál két sütőkemence állt, (művészeti könyvekben szerepelnek). Az ott lakó idős asztalos mester még emlékszik romjaikra. Üde színfolt takaros, virágos udvara. Szomszédja azonos stílusú, korú. Az 55-ös, eredetileg klasszicista, a múlt század közepe óta romantikus stílusú (átépítette Diescher) házból, a hajdani Rutterschmidt pékségből, csak felsőfokokkal jellemezhető kenyér- és süteményillat áradt. A földszintet a közelmúltban modernizálták, bemutatóterem készül itt. Az emeletek, a kapualj, a márvány csigalépcső megőrizték múltbeli formáikat. Szép az 59. és a 65. számú ház kovácsoltvas kapuja. A 69-cs számút, eredetileg Hild alkotása, az átépítés során ión pillérekkel, címerrel díszítették. Visszafelé sétálva, a páros oldal is rejt talán eddig fel nem tűnt meglepetéseket. A szerb templom elé épített egyházközségi ház (66. sz.) domborműves díszítése gazdag; érdekes levegős, árkádos udvara. A 62—64. számú, olasz reneszánsz homlokzatú, a Steindl Imre építette „Üj" Városháza (1875). Telkén hajdan Árpád-kori temető volt, ahol gótikus maradványokat is találtak. Közvetlenül a Városháza felépítése előtt a Városi Sörház állt itt. Az épület belseje ma is figyelemre méltó: öntöttvas oszlopos főlépcsője, tanácsterme, Lötz freskói pompásak. Méltó otthona volt az egyesített főváros vezetőségének, míg egyre nagyobbá váló városunk ki nem nőtte. Azóta a nagykiterjedésű Invalidus palota a Tanács otthona. A Váci utcai épületet különböző hivatalok népesítik be, hétköznap bejuthatunk körülnézni. Az 54. szám udvarában kőkonzolos, barokk függőfolyosót csodálhatunk meg. Eredeti formájában restaurálták a nemes vonalú, kétemeletes, Hild József épitette házat (50. sz.), melynek a főbejárata a Nyáry Pál utcáról nyílik. Régen mellette állt a kis Cziráky palota. Megmaradt képei szerint a kapu, a boltozatos bejárat hangulatos lehetett. A múltból még a 10. számú ház őrzött meg valamit: eredeti, lekerekített sarkú függőfolyosójának vonalát, a homályban, a lépcső alján egy nőalak szobrát. * A Váci utca vendéglátó helyiségeinek forgalma már a múlt században élénk volt, pl. a röviden Hétválasztónak nevezett, már említett fogadóé. Egy jurátus naplójában kétszer is szerepel József nádor megjelenése. Vidéki íróknak, így Berzsenyi Dánielnek, Kisfaludy Sándornak is kedvelt szállása volt. Díszterme Pest kultúreentruma volt. Márványtábla hirdeti, hogy itt tartotta a gyermek Liszt Ferenc első nagy hangversenyét, 1823-ban. A Vigadó megnyitásáig (1833) megőrizte ezt a szerepét. Vendéglője és kávéháza is sokáig az elsők közt maradt, de a negyvenes években nyílt korszerűbb és díszesebb új szállókkal már nem állta a versenyt. Bérházzá alakították. A hatvanas években a Nemzeti Szálló léte-XII. Károly svéd király emléktáblája, 43. sz. Szobordísz, 38. sz. \ \ 1 í Dombormű a 13-as számú házon A 11/a számú ház homlokzata A 10-es számú ház lépcsőháza