Budapest, 1978. (16. évfolyam)

5. szám május - Szényi Gábor: A jövő szakmunkásai

EMLÉKEZÉS GÁRDOS MARISKÁRA Szüleim 1922-ben vas- és fémesztergályos ipari tanulónak szerződtettek a budapesti Fegyver- és Gépgyárba, ahol 1925-ben szakmunkásbizonyítványt szereztem. A Fegyvergyárban az 1900-as évek elején már számottevő volt a munkásmozgalom, így szervezett munkások között dolgoztam. Hamarosan beléptem a vasasszakszervezetbe, ahol rövid idő múlva, húszéves koromban, szakszervezeti bizalminak választottak. Ez azt jelentette, hogy a körülöttem levő dolgozók mozgalmi munkáját irányítottam; oktattam, és szükség esetén hasznos tanácsokkal láttam el őket. De még én is oktatásra szorultam, hiszen munkásmozgalmi tevékenységem nem terjedt túl a néhány filléres béremelésért, emberibb bánásmódért folytatott bérharcon. De apámnak, nagyapámnak és az üzemben dolgozó idősebb szaktársaimnak munkásmozgalmi tevékenysége is csak ösztönös volt. Régi szervezett munkások voltak, de a kapitalizmus megdöntésére ők sem gondoltak. , Ilyen ideológiai környezetben nevelkedtem, abban az életkorban, amikor sok kérdésre szerettem volna jó és helyes választ kapni. Az 1920-as években már nagyon sok munkás jáit a Fegyvergyárból a Csillag utcai (erzsébetfalvai) és a Posta utcai munkásotthonba. Közülük többel jó barátságba kerültem, és elmentem velük a Csillag utcai munkásotthonban működő Altalános Munkásdalkörbe, meg a Posta utcai munkásotthonban tevékenykedő munkásszínjátszók közé. Itt hosszú évekig énekeltem a munkásdalkörben, és szerepeltem előadásokon. Emellett igyekeztem politikai ismeretekre is szert tenni. A Csillag utcai munkásotthonban szemináriumi oktatás kezdődött Hertzka Sándor, majd Kovai Lőrinc és Hoffmann Árpád vezetésével. Hallgattam dr. Braun Soma előadásait is, amelyeket a Magdolna utcai vasmunkás otthonban tartott. 1933-ban tizenhárom évi bécsi emigráció után hazajött Gárdos Mariska, és szemináriumot indított a Népszava Conti utcai székházában. Örömmel vettünk részt az előadás-sorozaton. Mikor beléptem az előadóterembe, egy hosszú asztalsor körül 35 — 40 nő és férfi ült, akik halkan beszélgettek. Már eljött az előadás kezdésének időpontja, izgatottan vártam: mikor jön az előadó, mikor lép a pódiumra. Ekkor az asztalnál ülők közül megszólalt egy fekete hajú, élénk tekintetű asszony: „Kedves elvtársak, ma a kapitalizmus fejlődéséről beszélgetünk." A közöttünk ülő nő Gárdos Mariska volt. Az 1930-as években és később sem volt mindennapi esemény, hogy nő tanítja a munkásokat a szocialista eszme ismertetésére. Még meglepőbb volt, hogy nem katedráról, emelvényről, hanem köztünk ülve beszél. Gárdos Mariska minden szemináriumi előadását bel- és külpolitikai tájékoztatással kezdte. Beszélt a múlt harcairól, a Tanácsköztársaságról, a kommunista vezetők tevékenységéről, a Szovjetunióban végbemenő fejlődésről. Irodalmi és művészeti kérdésekről is tájékoztatott bennünket. Előadásainak erénye volt a szép magyar beszéd és az a szuggesztív erő, amely minden szavából sugárzott. Arra törekedett, hogy a politikai gazdaságtant, a filozófiát és a többi nehéz elméleti tantárgyat olyan egyszerűen és érthetően ismertesse, hogy azt a munkában elfáradt munkások kivétel nélkül megértsék. Hallgatóinak hozzá kellett szólniuk a tanult anyaghoz, ebből győződött meg róla, hogy a tanítványok megértették szavait. Időnként különféle témakörből kiselőadásokat kellett tartanunk. Tanításában olyan szellemi tartalom volt, amely hallgatóit, a későbbi munkásvezetőket felkészítette a napi harcokon túl a nagy változások megértésére is. Kritikai tudást nevelt belénk, növelte politikai érzékünket, szinte megkövetelte, hogy ne fogadjunk el semmit, aminek igazságáról nem győződtünk meg, és olyat különösen nem, ami ellentmond a marxista világnézetnek és a munkások érdekeinek. Két kedvenc témája volt: A társadalmi eszmék fejlődése és a forradalmak története. Azt vallotta, hogy az elsőből következik a második. Ezen keresztül ismerkedtek meg a munkáshallgatók az emberiség évezredes fejlődésével, az osztályok és az osztályharcok történetével. Felejthetetlen maradt számomra Gárdos elvtársnőnek 1934. február végén a „Csiliben" tartott előadása a bécsi és a linzi polgárháborúról. Az illegális összejövetelen nemcsak szemináriumi hallgatók, hanem vasasok és más szakmák dolgozói is részt vettek. Az előadás szokatlan körülmények között zajlott le. Az előadó asztalán csak egy nagyon gyenge fényű lámpa égett. Az előadás előtt leoltották a terem összes lámpáit. Szokatlan volt ez a sötétség! Teljes csend volt, amíg elmondta a bécsi polgárháború történetét: a munkásházak ágyúzását, a Schutzbund hősies harcát. Beszélt arról, hogy a fasizmus esetleges győzelme esetén milyen súlyos veszély zúdulna Európára és a világ népeire. Emlékezetesek az 1933 és 1944-es évek között rendezett közös kirándulások a budai, pilisi hegyekbe, a Kamaraerdőbe, a gödi Fészekbe és a Lupa szigetre. Rendszerint kisebb csoportokban mentünk a megbeszélt kirándulóhelyre, közben politikai eszmecserét folytattunk, megvitattuk a különböző üzemekben, munkahelyeken felmerült problémákat, és tanácsokkal láttuk el egymást. Aztán letelepedtünk, ettünk, játszottunk, majd Gárdos elvtársnő a bel- és külpolitikai helyzetről tájékoztatott bennünket, főleg a Szovjetunióban épülő szocializmusról. Utána vita következett, majd Petőfi, Ady és József Attila verseit szavaltuk, és munkásdalokat énekelve mentünk hazafelé. Tanítványai közül néhányan, köztük én is, akiknek irodalmi érdeklődése erősebb volt, rendszeresen feljártunk Gárdos elvtársnő lakására, szinte egy kis irodalmi kört alkotva, ahol haladó szellemű írók és költők műveit olvastuk és elemeztük. Különösen Petőfi, Ady, Tóth Árpád és Juhász Gyula versei álltak hozzánk közel. így szerettem meg írásaikat, ezek az összejövetelek ösztönöztek arra, hogy eljárjak irodalmi előadásokra Pesterzsébet, Csepel, a peremkerületek munkásotthonaiba, a Magdolna utcai vasas otthonba, a pesti Vigadóba, a Zeneművészeti Főiskola nagytermébe és sok illegális rendezvényre is. Gárdos elvtársnő a lakásán tartott összejöveteleken és a közös kirándulások alkalmával is sokat beszélt életéről, munkásmozgalmi tevékenységéről. Beszélt sanyarú gyermekkoráról (amelyet az óbudai, Lajos utcai Jász-házban töltött), a munkásokkal való első találkozásáról. Apja időnként őt is elvitte az óbudai kiskocsmákban tartott munkásgyűlésekre. 10—12 éves gyermekként verseket mondott a munkásoknak. Igen fiatalon, 15 éves korában cikke jelent meg a Népszavában az iskolákban folyó protekciózásról: elnyomják a munkás szülők gyermekeit, és érdemtelenül kedveznek az úrigyerekeknek. 1903-ban, 18 éves korában nőgyűlést tartott Nagyváradon, amelyről az akkor ott élő Ady Eridre is megemlékezett. 1905-től az ő szerkesztésében jelent meg a Nőmunkás. Ebben az évben nagyszabású nőgyűlést szervezett a pesti Vigadóbari, ahol az előadók megrázó szavakkal szóltak a nők jogtalanságáról, kizsákmányoltságáról. De tartott előadásokat vidéken is, az 1905-ös orosz forradalom hazai és nemzetközi jelentőségéről. Az amerikai Szocialista Párt magyar szekciójának meghívására 1912—1913-ban mintegy húsz, magyarok által lakott amerikai városban tart előadásokat. Rövid ideig az amerikai Előre című magyar nyelvű lap felelős szerkesztője. 1919-ben tagja az Ötszázas Forradalmi Munkás- és Katonatanácsnak és a Vörös Újság szerkesztőségének. A Tanácsköztársaság bukása után elfogatóparancsot adnak ki ellene. 1919 decemberében Bécsbe emigrál, és ott 13 évig a Világosság csoportban tevékenykedik. 1932. október 16-án saját elhatározásából érkezett haza, s a Szociáldemokrata Párt vezetőinek megbízásából még az évben lekezdte az oktatást a Conti utcai pártházban. Kezdetben naponta háromszor tartott előadást, délelőtt a munkanélkülieknek, délután és este a dolgozóknak. Később a peremkerületekben és külöböző szakszervezetekben is sorra kezdődtek a Gárdos-szemináriumok, amelyeknek népszerűsége nemcsak abban rejlett, hogy jól képzett előadó és szónok volt, hanem abban is, hogy a munkásokkal közeli kapcsolatba tudott kerülni. Nemcsak az érdekelte, hogy tanítványai megtanulták-e a leckét, hanem az is, hogyan alakul egyéni életük a családban és a munkahelyükön. A felszabadulás évében töltötte be hatvanadik életévét. Tisztes kora ellenére megőrizte ifjonti lendületét. Sajnos, amúgy is gyenge lárása fokozatosan romlott. 1949 nyarán megoperálták, a műtét után szeme bevérzett, és teljesen megvakult. 1955-ben mintegy százötven tanítványa és barátja körében ünnepelte születésének hetvenedik évfordulóját. Halála után, 1973-ban utcát neveztek el róla Óbudán, gyermekkori lakóhelyén. Tizenöt szocialista brigád vette fel a Gárdos Mariska nevet. Hidasi János 17