Budapest, 1978. (16. évfolyam)

4. szám április - Prof. Bókay Árpád: Színházi élet a múlt szazad második felében II.

hogy Pestre jöjjön, örvendezve láttuk a mi kedves öreg Szilágyi bácsinkat, de aggodalommal lestük, hogy a ló nem fog-e illetlenkedni. (Ilyen kényes situációt ugyanis egyszer átéltünk a „Zsidónő" egyik előadásán, mikor az első felvonás utczai jelenetében a király még lóháton jött be kíséretével a színpadra, s emlékeztünk, hogy a kellemetlen inczidens milyen pánikot okozott néhány pillanatra úgy a szmpadon, mint a nézőtéren. Persze szívszorongva lestiik, hogy a színházi jelenetben, az Othello-ban, Zajtay meg fogja-e gátolni Desdemona legyilkolását, s midőn Zajtay az Orchesterből felugorva lefegyverezte Othellot, és tiltakozott a törvény nevében, hogy az ártatlan nőt Othello leszúrja, megnyugodtunk, csak azt nem tudtuk gyermekfejjel megérteni, hogy miért haragudott meg ezért Desdemona, holott hálásnak kellett volna lennie.) Persze másnap Jancsika mást se énekelt otthon, mint „Hortobágyi pusztán fúj a szél, fúj a szél, Szegény juhászlegény útra kél". Ha Liszt ezt hallja, bizonyára ír belőle egy pompás rhapsodiát, olyan egyszerű, szép és magyar ez a nóta. A „Vén bakancsos és fia, a huszár" se volt utolsó darab. A vén bakancsost Tóth József, ez az Üjházynál is jobb jellemszínész játszotta; a hülye korcsmárosfiút, aki mindig egy sonkacsonttal jön ki a színpadra, Szerdahelyi. A félkarú huszárt Tamássy személyesítette meg. ő és Blaháné énekeltek, mint a pacsirták. Emlékezetes marad mindig számomra, hogy ott voltam, mikor Blaháné először fellépett a Nemzetiben, 1871-ben, a Tündérlak Magyarországon czímű darabban. A színfalak mögött kezdték énekelni Tamássyval a „Cserebogár, sárga cserebogár" kezdetű nótát. A közönséget fascinálta hangjuk, és mikor énekük mind közelebbről hallatszott, s megjelent a két tősgyökeres, szép magyar alak, batyuval a vállán, tombolt az egész színház. Ezzel megtalálták Hegedűsné, valamint Füredi utódát, akiket pedig pótolhatatlannak tekintett addig mindenki. Pompás darab volt a legelső magyar népszínmű, mely ezt a műfajt megalapította: Szigligeti Ede Szökött katona-ja. Ebben a svindler szabólegényt Szerdahelyi játszotta. Mikor 1875-ben a Népszínház megnyílott, s a népszínmű átment oda Blahánéval, Tamássyval, igen sajnáltuk. A szép, magyar nótaéneklésben ők páratlanok voltak, az ő szájukból hangzott az a legzamatosabban. Tönkre is tette a Népszínház ezt a műfajt hamar. Vígjáték, dráma, tragoedia, akkor mind sokkal nemesebb fajta volt, mint most. Seribe, Augier, Sardou, Moliére vígjátékai — Egy pohár víz, Jó barátok, Jó falusiak, Idegesek, Tartuffe, Tudós nők — voltak a kedvenczeink. A színművek közül Erdő szépe, Tiindérujjak, Szegény ifjú története, Sheridan; a tragoediák közül Schiller és Shakespeare művei azok, melyekre emlékezem. Utóbbiakban Tóth József, Szigeti József, majd Molnár György voltak a starok. Különösen a III. Richárdot hallgattuk szívesen, kit a kitűnő Molnár György alakított. Szerettük a darabot, különösen, mert Volkmann előjátékával és kísérőzenéjével hallottuk. Molnár III. Richardja nagyszerű volt. Egyszer megtörtént, hogy a statisztaként szereplő, szegénysorú bölcsészhallgatókat, kik III. Richard hadseregét képezték. Molnár annyira magával ragadta szavalatával, hogy azok majdnem fejüket vesztették, és midőn az utolsó jelenetben, sátrában, dühtől eltelve felkiáltott „Egy országot egy lóért!", oly vadul rontottak az ellenségre, hogy ha a rendező kellő időben le nem inti őket, vér folyt volna a Nemzeti színpadán. Modern franczia darabok, pl. ifj. Dumas darabjai, már csak egyetemi hallgató korunkban kerültek színre. Ekkor Nagy Imre és Helvey Laura brillíroztak nagystylű produkcióikkal. Szigeti József a kedélyes apá, kat, Falstaffot, Büffen Tóbiást személyesítette meg. Öccse, Szigeti Imre mint komikus is, Feleki Miklós mint intrikus és hidegvérű angol, néha azonban szintén mint komikus, nagy népszerűségnek örvendett. Szerdahelyi, a férfiszépség és kedvesség netovábbja, mindenki kedvenczének számított. Bonviván szerepeket játszott. Ő volt Náday elődje. Liliomfija utolérhetetlen maradt. Igaz, neki írta a szerepet Szigligeti. Lendvay Marczit mint hőst, hatalmas hangjával, szikár, magyar alakjával és arczával mint Rákóczit, Balassa Bálintot, Sheridant, mint Szegény ifjút, Percyt, a karzat kedvenczévé fogadta. Patday, a Böske apja, szerelmes ifjakat játszott. Okos, de rossz színész volt. Tóth József fölötte állott Üjházynak, aki később tőle vette át szerepkörét. Mint Tartufte, Fösvény, Lear király, Velenczei kalmár, Schiller Fiesco-j&b&n Muley Hassan, a mór, brilliáns alakítást nyújtott. A kisebb színészek is elsőrangúak voltak: pl. Réthy Mihály, Tóth József