Budapest, 1978. (16. évfolyam)
4. szám április - Dr. Gergely Pál: Az Akadémia pincéi
Pincerészlet (Siklós Péter felvételei) ga, ezek közt is többszáz utalványon, nyomdaszámlán a régi elnökök, főtitkárok aláírása, hogy „csak" Széchenyi, Teleki József, Eötvös József elnökök írásait említsem. Hogyan kerültek ide irodalmi kéziratok, folklór-gyűjtemények és Arany titoknoki fogalmazványai? Arany 1877 nyarán köszönt le (betegeskedése miatt) akadémiai főtitkári („titoknoki") állásáról, de élete végéig meghagyták a főtitkárság termei melletti családi lakásában. Ennek negyedik szobája, Arany és fia hálószobája, a palota belső sarkában volt, a mai Kézirattár IV. szobája, a nagy cserépkályhával, melyet kegyeletből meg is hagytak eredeti formájában. Arany özvegyének halála után, 1885-ben Arany László és neje kiköltözvén, régi szobájában hagyta „gondos őrzésre" apja hivatali fogalmazványainak kötegeit és azokat a népköltési gyűjtéseket, melyekből ő és Gyulai Pál húszévi szerkesztői munkásságuk alatt a Kisfaludy Társaság Magyar Népköltési Gyűjteményét adták ki több kötetben. A volt Arany-lakás átalakítása idején Rainprecht gondnok mindezt levitette az említett pincerészbe, és utódai is ottfeledték. Az altisztek pedig egyre több bútortörmeléket hordtak rájuk, míg a szerencsés véletlen a kezünkre adta ezeket a becses kéziratokat. Néhány fiatal könyvtári gyakornokkal együtt szétválogattuk az Aranyfogalmazványoktól a folklór-anyagot. A már jórészt olvashatatlanná vált, penészes (a pincében legalul hevert) iratcsomók kiselejtezése után összeszámoltuk e népköltési kéziratokat. Hatalmas mennyiség volt ez a Kisfaludy-társasági hagyaték: tízezernél több lapot tudtunk összeszedni, gondosan kiválogatva a székelyföldieket, melyeket Kriza János özvegye küldött Gyulaiéknak, mintegy a Vadrózsák II. köteteként. Ebből ki is adtak a Népköltési Gyűjtemény 3. kötetében 29 balladát, 35 régi székely népdalt s néhány mesét. De aztán Kriza özvegye is elhalván, az egészet félretették, maga Arany László sem törődött többé velük. Kriza anyagának megmentett ezernyolcszáz lapnyi kincséből éveken át tartó munkámmal két kötetre valót bírtam kiválogatni, mert hagyatékában egybekeveredtek a Vadrózsák 1862. évi kiadásának forrásai a későbbi gyűjtéseivel. A részben már penésztől pusztuló, elrongyolódott kéziratok hosszas szárítás, fertőtlenítés után váltak csak olvashatóvá. A Magvető Könyvkiadó 1955-ben adta ki „Székely Népköltési Gyűjtemény" címmel. A dalok kötetét az éri magyarázó jegyzeteimmel, a mesékét a kitűnő mesetudós, Kovács Ágnes jegyzeteivel. Igy sikerült közölnünk 7 ismeretlen balladát, 66 népdalt, igen bőséges közmondási, népszokás és táncszó gyűjteményt és 28 népmesét, mint újdonságokat; ámde közéjük válogattuk a Vadrózsák legszebb darabjait is, hogy a már nem kapható legelső Kriza-gyűjtésből is adjunk kóstolót. „Nunc venio ad fortissimum !" Az Aranykéziratok s egyéb akadémiai papírok feltárása, rendezése s részbeni kiadása végtelenül sok örömmel járt. Midőn kérésemre akadémiánk főtitkára, Alexits György professzor engem a Könyvtár kézirattárába osztott be, első dolgom volt a volt Kutilakás kincseit fölhozatni az egykori főtitkárság termeiből átalakított Kézirattár ún. páncélszobájába, mely akkor még be sem volt rendezve, s így csak a padlójára öntött, de már éveken át szárítgatott, fertőtlenített papírcsomagokat kellett széjjel válogatnom, rendeznem. Akadt köztük egy szétmállott spárgájú jókora csomag is, „Toldy F. úr hagyatéka" jelzettel és ebben egy pár eredeti tudósi levél, még Vörösmartytól is; utóbbiakat hamarosan ki is adta az Akadémia I. osztálya. De a legnagyobb értékűek Arany János 1865—78. évi fogalmazványai voltak. Ezeket kellett „tervmunkában" rendeznem, iktatnom, hogy majdan kiadhatók legyenek. A kritikai kiadás 13. és 14. kötetében adtam közre 1964—66-ban a nagy költő közel négy és félezer lapnyi kézirattömegéből, a még Kisfaludy társasági igazgatói korából is megmaradtakat, illetve a 14. kötetben azokat az akadémiai titoknoki jelentéseit s ezernyi levélfogalmazványát, melyekről csak annyit tudtak életrajzírói, amennyit a kinyomtatott Evkönyvek vagy Akadémiai Értesítő füzetei közöltek, ti. az évenkénti nagygyűlésekre írott főtitkári beszámolói, avagy néha egy-egy rövid bírálói szövegét. Ezért hiányzanak tehát az eddigi Arany-életrajzokból azok a roppant menynyiségű fogalmazványok, melyekkel a költő közel tizennégy éven át küzködött. Ezeknek a saját kezű vázlatainak alapján tisztázták le az írnokok Arany válaszait a temérdek címzetthez, köztük néhány német, angol, francia kültaghoz is. Szerencséje tudománytörténetünknek, hogy ekkoriban még nem volt írógép, amelybe ő egyszerűen lediktálta volna ezeket, s másik szerencsénkre: becses fogalmazványai mégiscsak megmaradtak a nyírkos pincében. Kollegáim éveken át „pincemesternek" tituláltak. Ezeken kívül másik két „leletben" is részem volt. 1946-ban a Pénzügyminisztérium József téri szénpincéjéből hoztuk át a Mikszáth-emlékeket, könyveket s levelezést az Akadémiai Könyvtár raktáraiba; s nemrégiben Szabó Dezső egykori ügyvédje özvegyének jóvoltából az író (részben szintén pincebeli penésztől pusztult) kiadatlan kéziratait, az ún. Ludas Mátyás füzetek vázlatait hoztuk be a Kézirattárba. 33