Budapest, 1978. (16. évfolyam)

4. szám április - Pereházy Károly: Jungfer Gyula kovácsművész

26 Mint a műkovács meste­rek legjobbjai, Jungfer Gyula is kialakította egyéni stílusát. Noha valamennyi stílusformát egyforma kedvvel alkalmazta, utánozta, annyit tett hozzá azonban a maga egyéni­ségéből, hogy jóformán újat te­remtett. A monumentális iránti érzé­kenysége párosult a finom esz­közökkel formálható apró, sőt miniatűr alkotások komponá­lásával. Széles regiszterű mun­kásságában az ötvös jellegű tár­gyak éppen úgy helyet kaptak, mint a német kovácsművészek vasfaragásaihoz hasonló vas­szobrász munkák. Jungfer készítette a Steindl Imre díszalbumnak — már az ötvösség körébe tartozó — ezüstből kovácsolt vereteit (1899), de ide sorolható az a finomművű vaskazetta, melyben egy magyar író- és művész­csoport a turini emigrációban élő Kossuth Lajosnak szülőföld­jéről, Monokról vitt emlékül földet 1889-ben. Ennek — a szó szoros értelmében is — vas­kos ellentéte a budai királyi palota számára készült 8,5 m magas, 4 m széles, 75 q súlyú nagykapu (1898). A műlakatosok elsősorban épületfelszerelési tárgyakat (ka­puk, rácsok, cégérek, pántok) készítettek, de a legkiemelke­dőbbek — és így Jungfer is — rendszeresen készítettek ipar­művészeti tárgyakat a Magyar Iparművészeti Társulat karácso­nyi kiállításaira. Dohányzó-kész­let, csillár, világítótest, gyertya­tartó, asztal, szék egyformán szerepelt az alkotások sokasá­gában. Jungfer iskolát teremtett mű­vészetével, az utána követ­kező nemzedék tagjainak közvetve vagy közvetlenül ő volt a mestere. Nála sajátítot­ta el a művészi kovácsmester­séget Forreider József és Tiringer Ferenc, Magyarország két első aranykoszorús műlakatos mes­tere. A két világháború közötti évek egyik érdemes és tehetsé­ges műlakatosa Polgár Károly, aki Jungfer alkalmazottjaként az Országház kovácsoltvas szer­kezeteinek készítésében orosz­lánrészt vállalt, szintén az ő tanítványa volt. Tanult Jung­fertől az ország minden műlaka­tosa, mert a remekléseiről ké­szült mintalapokat az ipart foly­tató mesterek és a felnövekvő műlakatosgárda is haszonnal forgathatta. Kimagasló technikai felké­szültsége, művészi érzékenysé­ge a nagy kovácselődök iránti tisztelettel párosult. A hazai barokk nagy kovácsművészének, az Egerben alkotó Fazola Henrik­nek XiX. századi utódjává és művészetének méltó folytatójá­vá lett. Törekvéseit és eredményeit kitüntetések hosszú sora jutal­mazta. Tizennégy alkalommal díjazták munkáit. 1900-ban Pá­rizsban és 1904-ben St. Louis­ban Grand Prix-t kapott. Intenzív közéleti tevékenysé­gét jellemzi, hogy 19 éven át volt a Budapesti Lakatos Ipar­testület elnöke, majd haláláig tiszteletbeli elnöke, levelező tagja a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarának, igazgatósági tagja a Képzőművészeti Társu­latnak, egyik alapítója a Techno­lógiai Intézetnek. A volt Technológia kapujának rész­lete. 1888 — VIII., József körút 6.

Next

/
Thumbnails
Contents