Budapest, 1978. (16. évfolyam)

4. szám április - A címlapon: A Déli pályaudvar részlete (Csigó László felvétele)

-r- '-Ä-V :JM- P - u • r.H.jrw^ij^-í i • • ii «um .inj ni • a • • Tahin Gyula felvétele ruházási keretösszeg. Hz azt is jelenti, hogy a főváros lakásfejlesztési előirányzata a IV. ötéves tervhez viszonyítva 90 százalékkal emelkedik. A város fejlesztése azonban nemcsak lakáskérdés. Ezt azért is szükséges hangsúlyozni, mert mindig találkozhatunk álláspontokkal, amelyek a városfejlesztésnek csak az egyik vagy másik tényezőjét hangsúlyozzák. A középületek egész sorát kell megépíteni, felújítani vagy korszerűsíteni, amelyeknek jórésze nem is csak helyi jelentőségű. A budai vár újjáépítésével például olyan kulturális központ alakul ki, amely az egész országé, sőt a több milliós idegenforgalomnak is egyik mágneses pólusa Helyi és országos szerepe lesz, a reméljük, mielőbb megépülő, új Nemzeti Színháznak, a felújított Operaháznak, a készülő Sportcsarnoknak, a leendő Budapesti Központi Könyvtárnak, új hangversenytermeinknek. Az új egészségügyi létesítmények ugyancsak országos szükségleteket elégítenek ki. Szelektív iparfejlesztés Előre kell lépnünk a szelektív iparfejlesztésben is. Az ipar világpiaci versenyképessége a műszaki fejlesztés összpontosítását követeli. Ezekben az évtizedekben a képzett munkaerőnek továbbra is szűkében leszünk, ezért a nem hatékony üzemekből át kell csoportosítanunk a dolgozókat. Az ipar decentralizálása lényegében megvalósult, további erőltetett iparcsökkentcsre, valamiféle újabb fordulatra már nincs szükség. Várhatóan a budapesti ipar országos részaránya valamelyest még csökken, de nagyjából ezen a szinten marad. A hagyományos, szervesen a főváros életébe épült ipartelepekre szükség van, ezek biztosítják a lakosság foglalkoztatásának egészséges arányait. Ezt követeli népgazdaságunk, és összhagban van ezzel a várospolitika érdeke is, amelyek harmonikusan kiegészítik egymást. Meggyorsítjuk viszont a budapesti ipar rekonstrukcióját. Vannak üzemeink, amelyek elavult épületekben, túlhaladott technikai felszereltséggel működnek, termelékenységük alacsony. Közülük nem egy rontja a városképet, szennyezi a levegőt. Most vizsgáljuk, hogy megfelelő átalakítással, viszonylag rövid idő alatt megszüntethető-e a szennyező hatás, megvalósulhat-e a korszerűsítés. Ellenkező esetben ezeket az üzemeket ki kell telepíteni a fővárosból. A fejlődés azonban nem állhat meg, nem lehet cél a fővárosi ipar mesterségesen alacsony szinten tartása, öncélú csökkentése. Egy világváros lakosságának igényei növekvőek, és ez különösen a szolgáltató iparok erőteljes fejlesztését igényli. Meg kell határozni ezek helyét, szerepét a város életében, biztosítva működésük technológiai feltételeit, összhangban a várospolitika kívánalmaival. Urbanizáció a fejlett szocializmus emberének igényei szerint A b'öld lakóinak 1950-ben 21 százaléka élt városokban; 1967-ben már 50, 2000-re pedig 90 százalékuk lesz városlakó. Az Amerikai Egyesült Államokban a városlakók aránya 1920 i960 között 53 százalékról 70 százalékra nőtt, 1980-ban 81 százalék lesz. A Szovjetunióban ez az arány 1920-ban 16 százalék volt, 1960-ban 49 százalék, 1980-ra pedig 68 százalékra számítanak. Magyarország népességének jelenleg 50 százaléka városlakó; ennek több mint a fele Budapesten és közvetlen környékén él. A világtendencia azonban nálunk másképp, más tartalmi jellemzőkkel, más ütemben, más társadalmi-szociológiai törvényszerűségekkel érvényesül. A szocializmus és a kapitalizmus urbanizációjának vannak azonos és eltérő vonásai. A városiasodás folyamata jellegénél fogva sűríti a korszak ellentmondásait. Ahogy Lenin írta: „A városok a nép gazdasági, politikai és szellemi éleiének központjai és a haladás fö hajtóerői.'' A Béke és Szocializmus című folyóirat 1977. 6. száma egy ankét hozzászólásait ismerteti, amelyet a szerkesztőség rendezett ,,A városok szociális problémái és a kommunisták politikája" címmel. A konferencián a nyugat-európai és kelet-európai kommunista pártok képviselőinek hozzászólásaiból világosan kitűntek a kétféle fejlődési irányzat azonos vonásai és lényegi különbségei. A városiasodás olaszországi sajátosságait például így jellemezte R. Ciaiolo: „A városokban sok millió olyan ember gyűlt össze, akinek nincs szakképzettsége, nincs lakása. Azok viszont, akik tudtak lakást szerezni, lakbérre kénytelenek költeni keresetük óriási részét, néha a felét. Az urbanizáció sok város kulturális elszegényedésével, gazdasági helyzetének rosszabbodásával járt." ,,A lakbérhátralékok összege írta feljegyzésében a francia M. Rosette aggasztó mértékben növekszik. Lakbérhátralék esetén lefoglalják a család ingóságait, utcára teszik az embereket, sok családtól megvonják a gáz- és villany szolgáltatási. A válságos lakáshelyzetet súlyosbítja, hogy nincs elég vagy egyáltalán nincs kulturális és közösségi rendeltetésű objektum, és hogy pusztul a természeti környezet." Ahhoz, hogy az urbanizáció spontán folyamatból tudatosan szabályozott folyamattá változzék, elengedhetetlenek a mélyreható társadalmi átalakulások. Az urbanizáció szocialista keretek között sem egyszerű feladat. Saját tapasztalatainkkal is megerősíthetjük azt, amit az említett ankéton D. V. Brunsz szovjet várostervező fejtegetett: ,,Egységes egészként kell felfogni a gazdasági és a társadalmi problémákat. A városi problémák tekintetében ez azt jelenti, hogy megoldásuk kulcsa a város társadalmi-gazdasági fejlesztésének tervezése, a tervezés és a céltudatos szabályozás módszereinek kiterjesztése a városi életnek azokra a területeire is, amelyek a múltban nem szerepeltek az általános városfejlesztési tervben. A múltban például a város általános terve főleg városépítési dokumentum volt, s kevéssé vette figyelembe a város társadalmi szerkezetében, az emberek életmódjában végbemenő változásokat." Mindennek azonban feltétele a munkáshatalom, a párt vezetése, a tervgazdaság, amelynek keretében óriási erőfeszítések történnek nálunk is, hogy biztosítsuk a tervszerű, arányos fejlesztést, a társadalmi rétegek települési és ellátottsági egyenlőtlenségeinek tudatos leküzdését. Milyen várospolitikai feladatok megoldását igényli a tervezőktől, városunk dolgozóitól és vezetésétől a fejlett szocializmus építésének pártunk programnyilatkozatában körvonalazott korszaka? Induljunk ki abból, hogy a fejlett szocialista társadalomnak „magasabb szintű és szilárdabb gazdasági alapjai" lesznek, s ezen a bázison magasabb lesz a lakosság életszínvonala: a fogyasztás 15 20 év múlva a jelenleginél két és félszer nagyobb lesz; másfélkétmillió lakás épül. Meddig terjed a térben, hogyan alakul a város fejlődése? Még nincs ötven éve, hogy József Attila megrázó költői képekbe foglalta a város peremén élő emberek keserves életkörülményeit. A polgári Budapest ugyanúgy épült, ahogy mindenütt a világ nagyvárosai: kialakult a városközpont, középületekkel, szórakoztató negyeddel, s ezt gyűrűként vették körül az ipari területek, amelyekhez egyre szorosabban kötődött az elmaradott munkástelepekből álló külső övezet. Ez az újra lejátszódó, a polgári városiasodásra jellemző fejlődés a munkáshatalom történelmi fordulatával ahogy azt Budapesten az elmúlt évtizedekben tapasztalhattuk gyökeresen más irányt vett. Megváltozik a város hagyományos szerkezete, közelebb kerülnek a központhoz a külső telepü-161