Budapest, 1978. (16. évfolyam)

3. szám március - Harrach Erzsébet: A Rákóczi út színei

FÓRUM Budapestnek mint világvárosnak sajátos történeti kialakulása a múlt század harmadik harmadára és a XX. század első évtizedére esik. Ennek köszönhető az az egységes századfordulói városkép, amely ma már Európában szinte páratlan, melyet a városi belterület reprezentatív főútvonalai (pl. Kossuth Lajos utca, Rákóczi út) mutatnak. A történelmi eseményeket látott Hatvani utcát 1894 óta nevezik Kossuth Lajos utcának. Ez nem csupán névváltoztatást jelentett, hanem az Erzsébet-híd megépítésével együtt kiszélesítették az utcát. Mai formájában a századfordulón épült ki, a Felszabadulás térrel együtt. A Rákóczi út elődje a Kerepesi Ország-út, volt, amely a Hatvani kapunál érte el a régi Pest erődfalait. Mai nevét és formáját lényegében 1873 után nyerte el. Az egy ideig „megvetett" eklektikus és szecessziós városképet ma már egyre inkább kezdi értékelni mind a nemzetközi, mind a hazai építészettörténet, építészeti esztétika. Történeti, gazdasági okai vannak, hogy ez a maga idején más európai városokra is jellemző városkép, az 1945-ös ostrom és a bombázások ellenére Budapesten érintetlenebbül, egységesebben maradt meg, mint bármely más európai fővárosban. Ezért nagyon lényeges, hogy megőrizzük fővárosunknak ezt a ma már értékes történeti hagyományt képviselő városképét, ha még nem is áll törvény szerint műemléki védettség alatt. A tervszerű védelem első lépése az 1957 — 58. évi tatarozás volt. A Fővárosi Tanács VB a főépítész javaslatára létrehozta e munka szervezésére és felügyeletére az akkori VIII., Városrendezési és Építészeti Osztály keretein belül a „Kiemelt Felügyelőségét". Ez az építészekből álló gárda irányította a tervezést, állandóan ellenőrizte a kivitelt, és ellátta a munkával kapcsolatos hatósági teendőket is. Ez a hatáskör lehetővé tette, hogy egységes irányelvek alapján, összehangoltan készüljön a helyreállítás. A házak tatarozásán túl ekkor végezték el a Rákóczi úton az árkádosítást, számos portál korszerűsítését. Az esti utcakép újjáélesztésére korszerűsítették a világítást, fényreklámokat szereltek a város főútvonalaira. A munkát nehezítette, hogy a tervezést különböző állami és magánszemélyek végezték. A kivitelezés sem volt könnyebb, mert ott is össze kellett hangolni a különböző vállalatok tevékenységét. Mindehhez járult még a korlátozott minőségű festékanyag, a homlokzati munkákban gyakorlatlan kivitelező gárda, a hagyományos állványozási mód és sok más, a külső szemlélő számára nem érzékelhető probléma. A város közvéleménye — mint az a korabeli sajtóból kiderült — figyelemmel kísérte a helyreállítást, és nehezen viselte el, hogy színesebbé vált a város. Ezen azonban az erősen szennyezett levegő „segített", és a nagy gonddal színezett főútvonalak elég gyorsan egységes szürke árnyalatúak lettek. Nemcsak a színek tűntek el, hanem a homlokzatok vakolatát, a kőépületeket, téglaburkolatokat is megtámadta a közismerten gázokkal szennyezett városi levegő. így vált halaszthatatlanná egy újabb átfogó tatarozás. Örömmel kell üdvözölnünk az 1976 — 77. évi sortatarozás nyomán újjávarázsolt Kossuth Lajos utcát és Rákóczi utat, amelynek eklektikus és szecessziós bérpalotái a korszerű festékek jóvoltából soha nem látott színekben pompáznak. Az előkészítő munka most is nagyon sokoldalú volt. Öröm nézni ennek eredményét: a vidám, élénk színeket, amelyek az egyes épületek tagozatait, gazdag ornamentikáját kidomborítják, új életre keltik, ha helyesen alkalmazzák őket. Ez azonban nem mindenütt sikerült, s ezért álljon itt „ünneprontásként" néhány jó és rossz példa, kritikai elemzés, a teljesség igénye nélkül. Jól sikerültek azok a színezések, ahol a homlokzat nagy része nyers tégla, kő vagy mozaik burkolatú pl. Rákóczi út 16., 27 a-b., 29., 42., 49., 56., 61., 74-76-, 80., 86., 88. Ezeknél a tagozatok választott színe, a redőnyök színe, a mázolás színe jól összeülik. A szürke kő mellett kellemes és vidám az ablakok világoskék mázolása és a piros erkélyrács a 27 a—b. számú épületnél. Tény, hogy az olyan homlokzatoknál, amelyeknél a falmezők zöme nemes burkolóanyag, tehát kő vagy tégla, szinte kizárt, hogy következetlenül legyenek színezve a keretek, párkányok és más tagozatok. Sokkal fogósabb kérdés a csupán vakolatarchitektúrával gazdagon tagozott, eklektikus és szecessziós homlokzatok színezése. Ezeknél sokszor elkerülhetetlen a következetlenség, különösen akkor, ha ehhez még hozzájárul a helyreállításnál elvégzett egyszerűsítés, lekopasztás. A leggyakoribb hiba a párkányok színezésénél tapasztalható. Sok épületnél a főpárkányokat a homlokzat alapszínével színezték, míg az ablakkereteket, osztópárkányokat más színnel emelték ki. Erre példa a 24., 26. sz. épület. A 24. sz. épületnél az is zavaró, hogy csonka a párkány. Ez feltételezhetően a háborús pusztítás, maradványa, amelyet az előző tatarozásnál sem korrigáltak, esetlensége azonban zavaró. A következetlen párkányszínezés másik fajtája, amikor a képszék részeket — amelyek pedig szerves részei a párkánynak — nem a párkány színére, hanem a homlokzat alapszínére festették. Az ablakok alatti kötényrészeket hasonlóan színezték néhány épületnél. Ezekre néhány példa: 36., 69., 71., 78., 82. és 84. sz. épület. Sok helyen vitatható az épület földszintjének és a felette levő egy vagy több emeletnek eltérő színezése. Ehhez kapcsolódik az emeleteket összefogó oszlopok, lizénák színezéssel történő kiemelése. Amíg a földszintek markánsabb színezése általában szerencsés, addig a lizénák vagy ezekhez hasonló, az alapsíkból kiemelkedő, több emeletet összefogó tagozatok színezése sok helyen hibás. Ennek egyik példája a 9. sz. épület, amelynek nagyon kellemes mogyoróbarna a színe, jól választották hozzá a mázolás zöld színét is, mégis van szépséghibája. Az I—II. emeletet összefogó lizéna-kötegnek csak egy részét színezték világosabbra, a III. emeleten ennek folytatását már egységesen kiemelték. Hasonló a hiba az 59. számú épülethomlokzatnál, ahol az egyébként kellemes színekkel megoldott homlokzaton a II —III —IV. emeletet összefogó féloszlopok és lizénák csak részben vannak kiemelve. Hozzá kell tenni, hogy ennél az épületnél valóban nagyon nehéz az elválasztás. A tagozatok színezéssel, kontraszthatással történő kiemelésére kiválóan sikerült példa a Nemzeti Szálló épülete a Blaha Lujza téren. Jó érzés, hogy kiléptünk az unalmas egyszínűségből. A homlokzatok a barna, sárga, zöld, sőt még a kék színek különböző árnyalataival vannak befestve, s a mázolás színei még ennél is szélesebb skálán mozognak. Az örömbe azonban üröm is csöppen, amikor egy homlokzaton indokolatlanul sok színnel találkozunk. Ilyenek például 7., 11., 14., 17.,25.,58.,86.A 86. számú épületnél a téglavörös és fehér merész, de nem tűnne soknak, ha nem vibrálnának mellette a világoskék redőnyök. Ugyanez a redőnyszín pl. az 57 a—b. és a 28. számú épületeknél nagyon kellemes látvány. Csíkos, sőt pepita homlokzatot eredményezett a hibás színezés a 17., 52., 58. számú épületeknél. Ezek közül az 52. számú épületnél kellemetlenül kiemelkedik a színezés miatt az utólagos és kissé sematikusan megépített emeletráépítés. A főútvonalak sortatarozása bizonyára tovább folytatódik. Megjegyzéseimet nem a munka megbírálásának szándékával írtam, hanem azért, hogy a továbbiakban a hasonló részletek is kifogástalanul sikerülhessenek. Harrach Erzsébet 2P ü Rákóczi ut színei