Budapest, 1978. (16. évfolyam)
3. szám március - Vadas József: Vedres
Furulyázó fiú (1904) Amikor 1910-ben a legifjabb képzőművész nemzedék „Nyolcak" néven táborba szerveződött, kiderült: a nyolc festő mellett nincs szobrász. így került közéjük a vendégként meghívott Vedres Márk. Mit tükröz ez az epizód? Mindenekelőtt azt, hogy a század eleji Magyarországon, Tisza István Magyarországán a (társadalomban is) változást akaró, és (a művészetben legalábbis) változtatni tudó festők akadtak, hasonló szellemiségű szobrász azonban jószerivel csak kettő volt: Fémes Beck Vilmos es Vedres Márk. Ők is csak némi jóakarattal nevezhetők hasonló szellemiségűeknek. Hiszen a fiatal Vedres Márk — németországi és párizsi tanulmányutak után — akkor éppen Olaszországban élt. Onnan küldte haza szobrait. Ezekkel a hazaküldött szobrokkal szerepelt kilencedikként a Nyolcak kiállításán. Magángyűjteményekben látott szobrai alapján fedezte fel őt, és írt róla a Nyolcak fő patrónusa, Bölöni György. Bölöni — több mint hatvan év távlatából nyugodtan mondhatjuk — pontosan fogalmazott. Jól látta meg Vedres jelentőségét. Nemcsak a jelenséget, hanem az okát is. Azt tudniillik, hogy a millenniumi mecénatúra és a millenniumi ízlés emlékműszobrászata nem szobrászat. „Hogy belső lelki kényszer alatt meglátott dolog kipattanása legyen nálunk a szobor . . . ilyen fölsőbbrendű célokkal a mi szobrászaink még meg nem barátkoztak.'''' Ilyen környezetben, Uyen környezet ellenében tehát ,,ma egyetlen komoly emberünk jöhet e pompás területen számításba: Vedres Márk." Óvatos — a viszonylatokat plasztikusan érzékeltető — az érvelés. Mert tény: az akkori Vedres Márk még elsősorban tagadás volt. Nem vállalta a hazafiaskodást és a millenniumi emlékmű-szobrászatot. De nem vállalta — akkor még — a modernséget sem. A Nyolcak legjelentősebb festő tagjai Cézanne bűvöletében (s Gauguin, Van Gogh vad színeinek ismeretében, a kubizmus forradalmának tudatában) formálták valóban modern, minden ízében huszadik századi piktúrájukat. Ezzel szemben Vedres — az impresszionizmustól megkísértett Rodin tanulmányozása után — éppen a szintén Firenzében időző Hildebrandnak, a német Éneklő fiú (1903) 24