Budapest, 1977. (15. évfolyam)

2. szám február - Zolnay László: Vigalmak a hajdankorban

Európának élén jártunk! (Tán ez is egyik oka annak, hogy hazánkat régente — kincsei, ásványai, gazdagsága, televény földje, vadas erdei, halas vizei okán is — afajta El Doradonak, új Kánaánnak, Schlaraffenlandnak tartották). Mert ugyanekkor Angliában az 52 vasárnaphoz csupán 50, Franciaoszágban pedig csak 20 ünnep járult. Ünnepeink számát tetézték az élet három nagy szerének — a születésnek, násznak, gyásznak — muzsika, dal és tombolás nélkül soha meg nem eső ünnepségei! Nem is győznek küzdeni a vigadozás, ivás, mulatság ellen a világi s az egyházi törvénykönyvek. A középkor „protokolláris" ünnepei Budán és Visegrádon, a királyi udvarban az ünnepeknek s vigalmaknak számát szaporították a király személyes ünnepei. Ilyen volt: a koronázás, a király lakodalma, a királyné megkoronázása, királyfiaknak, királylányoknak születése. Ünnep volt — gyászünnep — a király halálának, temetésének napja. Ünnepszámba vették a királylátogatásokat, főembereknek, követeknek Budára való bevonulásait is. Megülték — mégpedig hatalmas Te Deummal, ingyenes borkúttal, utcabállal s a hegyek örömtüzeivel — a seregnek az ellenség felett aratott győzelmeit. 1279-ben, amikor Kun László hatalmas diadallal legyőzte Ottokár király seregeit (s Ottokár ott is maradt a csatatéren), éppen úgy örömtüzek máglyái lángoltak a budai hegytetőkön, mint 1456-ban, amikor Budára ért Hunyadi János nándorfehérvári diadalának híre. 1464-ben, amikor Mátyás király Frigyes császártól visszaszerezte a szentkoronát, s azt szeptember 14-én Budára hozták, a korona fogadtatásának országra szóló ünnepét külön főember, Gáji Horvát György budai és diósgyőri várkapitány, a kunok bírája rendezte meg. Igazi népmulatság A legnagyobb — királyi rendezésű ünnep — hosszú századokon át a királykoronázás volt. Az egyházi és világi ceremóniákat nagy, nyilvános népmulatság követte. A középkorból sajnos nem maradt olyan ábrázolásunk, amely koronázási népünnepélyt megörökítene. Megtaláltuk azonban I. József király pozsonyi, 1687. december 9-én tartott koronázási népmulatságának ábrázolatát. Még elevenebb — ha újabb is — Jankó Jánosnak az a pompás sorozata, amelyet az 1867. évi koronázás napján a Vérmező mulatozóiról készített. E népmulatságok fénypontja az ökörsütés. Es van itt minden, ami szem-száj ingere! Vállalkozó kedvű sihederek póznamászó versenyt rendeznek. A higgadtabbak elmélyülten szemlélik a bábjátékos Vitéz László-előadásának, meg jókedvű komédiásoknak tréfáit. Óriás hordók ontják borok hektóit ingyen. Egyesek vedrekből, mások ennen csizmájukból vedelik az égi nedűt. Nem egy borissza annyira megerősíti magát, hogy elgyengül. Ezek a merevrészegek már a mozsárágyuk durrogására sem neszelnek fel. S nem vesznek részt abban a kivitógos virradatig tartó táncban sem, amelynek nyomán vagy félévig nem nőtt fű a Vérmező gyepén . .. Hát így védekeztek eleink a búbánat ellen! Bábjátékosok Komédiások Póznamászók