Budapest, 1977. (15. évfolyam)

2. szám február - Benedek István Gábor: A győztes troli

— Megfagy az a szegény ember — mondta az asszony. A konyhában ültek, de a konyha Is hideg volt, mert alig volt valami fa odahaza, talán öt darab és az asszony várt az utolsó percig, mert az urának vizet kell melegíteni, meg a vacsorát is meg kell enyhíteni. A szobában nem is fűtöttek. De ezekben a pesti lakásokban az nem volt nagy baj. itt a lakások melegítik egymást. De nekik még az a nagy szerencséjük is van, hogy a pincében pékműhely van s annak a kéménye a szoba falán megy fel. Ez a pékműhely nagy áldás télen. E miatt nem lehet elköltözni a lakásból, mert hol kapnak ők mégegyszer központi fűtést? — Jaj, megfagy — ismételte. — Olyan vékonyan van öltözve, nincs neki téli jó ruhája, a kabátja is vásott, csak azok a sálok tartják benne a lelket, de az meg csak az orrát, meg a nyakát melegíti. Kabayné duzmaszkodva és mérgesen hallgatott. Csak hallgatta, amit ez az asszony dumál. Azért jött, hogy egy kis fát kérjen kölcsön. De már látja, hogy abból semmi se lesz. Legalább három darab fa kellene, hogy ő is megfőzzön egy kis teát legalább a saját komisz disznó urának, mert ha semmit se tud neki adni, legalább egy kis meleget, akkor kész a nagy veszekedés. Dehát öt darabból hármat nem kérhet el, de még kettőt, vagy egyet se. — Jaj, az a szegény ember, csak szalad, csak dolgozik a családjáért — mesélt tovább az asszony, aki kötelességének tartotta, hogy legalább szóval tartsa a szomszédasszonyt. Meg aztán jól tudta, hogy milyen rossz ember ennek az ura, hát legalább avval eldicsekedhetett, amije van, a jó urával. — Mert az csak azért dolgozik, azért szenved. Most is egyik telepről a másikra dobálják. Öt kilométerről kell most neki hazajönni. Es az ember, ha az orrát kidugja már lefagy. — Nem kell az embereket félteni — mondta Kabayné. — Tudja nagysád, Csatári úr is megtalálja néha a jó meleget. Meg bizony. Ahol a körmét megmelegítheti. A háziasszony megdöbbenve nézett a szomszédasszonyra. Igen, még most is eszében van, hogy mikor az ura még legény volt, hogy tudott a lányokkal beszélni. Alig is lehetett megfogni. Még az utolsó percben sem volt biztos, hogy meg lesz-e a házasság, mert akkor is elkésett. Azóta jól viseli magát, legalább, míg a felesége látja, de ő mindig fél, hogy mi lesz, ha egyszer feltámad a régi rossz természete. — Ne mondjon ilyet szomszédasszony —, s a homiokát törölte. — Minek mond ilyet az én uramról. — Én csak mondom, amit tudok. — Mit tud maga? — Hát édes szomszédasszony, maga nem is tudja, hogy Csatári úr hova jár? — Nem. Jaj istenem, hova? — Hát, mikor mentem a Máriás utcán, hát kit látok, minta Csatári urat karonfogva menni egy utcai lánnyal. Csatáriné azt se tudta, hova ájuljon. Még ha ez a Kabayné nem mondta volna ilyen kárörömmel és szívesen, mézesen, mázosan, talán el se hitte volna, de így kénytelen volt készpénznek venni és elfúlt a lélegzete. Egy asszony sem biztos a maga ura felől. Már régen gyanús volt neki, hogy az ura minden szombaton kevesebbet hoz haza s hiába mondta, hogy folyton leépítenek, mert rettenetes érzés volt benne, s már meg volt győződve felőle, hogy azt a két pengőt, két pengő ötvenet, amennyivel a múlt héten is kevesebbet hozott, mint az előző héten, a szeretőjének adja. De erőt vett magán s halkan csak ennyit mondott: — Jaj istenem, ezt nem hittem volna soha, hogy az én uram másokkal elmenjen, hiszen soha se jön későn haza. — Igen, pedig így van, szegény Csatáriné asszony — örült a szomszédasszony —, mert én nem szoktam hazudni. Ezzel, mint aki dolgát jól végezte, elment haza. Otthon bizony nem volt egy darab fa sem. A bútort is mind felvágták már, amit csak lehetett, csak a kezét dörzsölgette, hogy legalább megzavarta egy kicsit a Csatáriék életét. Nem járja, hogy ezeknek olyan jól megy, még a pékkémény is az ő lakásukon megy át. Könnyű úgy jóba lenni egy asszonynak a férjével, ha nem kell fűteni még ebben a nagy télben sem. Szegény embernek a legnagyobb fájdalom, már egy szegény asszonynak, ha a felebarátai békében élnek, mikor ő egy ilyen ádáz gyilkosnak a markában szenved. Egész sötét este leste, hogy mikor jön meg Csatári a munkából s boldog volt, amikor végre megérkezett s számolgatta a perceket, hogy mikor tör ki a csata a szomszédban. A munkás nyugodtan ment a lakásába. Szeretném azt mondani, 20 Móricz Zsigmond A megfagyott ember