Budapest, 1977. (15. évfolyam)

2. szám február - Tamás Ervin: Tatabánya

mint Tatabánya fénykorában. Nagyegyháza és Mány körzetében 250 millió tonna szenet és legalább 20 millió tonna bauxitot rejt a föld. Addigra majdhogynem kimerül az egykori szénmedence. — A folyamatos áttelepítés már meg is kezdődött az új bányákba — tájékoztat Mátyás Béla. — Lencsehegy, Csordakút már korszerű technikával felszerelt, nagy teljesítményekre lehetőséget adó új aknák. De az igazi, a legkorszerűbb a nagyegyházi és a mányi lesz . . . Rájuk épül a bicskei erőmű. A központ pedig továbbra is Tatabánya marad. A város Tatabánya 44 ezer dolgozójából 26 ezer az iparban keresi kenyerét. Sokukat foglalkoztatnak a bánya egyéb létesítményei: a műhelyüzem, az építőrészleg és a meddőhányókat eltüntető, tatabányai találmányt kiaknázó magyar—lengyel üzem, a Haldex. Csak ez utóbbi 20—30 millió forint tiszta hasznot hoz, ráadásul visszaadja a földet az életnek. Mi van még Tatabányán? Két hőerőmű, cementgyár, alumíniumkohó, karbidgyár — a kisebbekkel együtt harminc üzem. A harmadik ötéves tervben minden erőt arra összpontosítottak, hogy munkát adjanak a város asszonyainak, lányainak. A budapesti üzemek letelepítésével hétezer nő helyezkedett el a műanyagfeldolgozó szövetkezetben, a BHG-nál, a Gyapjúmosó- és Szövőgyár telepén. Azóta viszont sokat fejlődött az egészségügy, a kereskedelem, az oktatás — A Centrum Áruház A Sportcsarnok most már a női munkaerőhiány a gond Tatabányán! A lényeg mégis az, hogy együtt van a 70 ezer lakosú város. Mit jelent ez? Hallgassunk meg egy fiatal tatabányait, Honti Istvánt. Villanyszerelő az egyik hőerőműben. — Ez a város leginkább a betelepülőkkel növekszik — mondja —, mert a régi családok gyermekei közül sokan elmennek. Viszont az ország legtávolabbi részéből is jönnek ide, boldogulást keresni. Az üzemek légköre befolyásolja mentalitásukat, életmódjuk lassan megváltozik. Meggyökereznek. És ha sokszor nem is tudnak lépést tartani a fejlődés ütemével, általuk él a város. És hogy milyen az a bizonyos üzemi légkör? Egy MTI jelentésben olvasok arról, hogy újszerű együttműködés bontakozik ki a tatabányai gyárak között. Néhány nagyüzem meghatározott időre kölcsönadja szakembereit azoknak a gyáraknak, ahol népgazdasági érdekből gyorsítani kell valamilyen munkafolyamatot. A szénbányák vezetői pl. 23 lakatost irányítottak át hosszabb időre a cementgyárba, és a segítségükkel a gyár határidő előtt befejezhette a klinkerégető kemencék nagyjavítását. Több üzemben kezdeményezték, hogy adjanak kölcsönbe nagy teljesítményű gépeket is, mentesítve ezzel egymást olyan drága berendezések vásárlásától, amelyekre csak ritkán van szükségük. A cementgyár pl. több alkalommal bocsátotta a városépítés rendelkezésére külföldi dózerét. — Sokáig úgy tűnt, elhamarkodott volt Tatabánya városi rangra emelése — mondja Nagy István tanácselnökhelyettes. — Hiszen még mindig hiányoznak bizonyos városias elemek. De a rang mégiscsak kellett a fejlődéshez. Felsőgallán, a régi központban, mindent lebontottunk, nem kötődtünk semmihez. Kéc ötéves terv alatt két és félezer kolóniát szanáltunk. Bontunk folyamatosan — de még a hatodik ötéves tervre is marad vagy hatszáz szűk szoba-konyha. A tízezer bányászlakás-akcióban Tatabánya 1800-at kapott, ez meggyorsítja a telepek fölszámolását. 1980-ig 5500 új otthont építünk, 21 százalékkal többet, mint a megelőző öt esztendő alatt. A lakások 72 százalékát távfűtéssel látjuk el. Befejezzük az Újváros főterének kialakítását. 1976-ban átadtuk a posta korszerű épületét, s megkezdjük a 6 ezer vonalas crossbar távbeszélőközpont építését. Ugyancsak a főtéren kap helyet az új művelődési központ, a modern üzletnegyed. Felújítjuk az utakat, korszerűsítjük a közvilágítást, óvodákat, bölcsődéket, általános iskolát, ipari szakközépiskolát adunk át. Gyors kérdezz-felelek a tanácselnökhelyettessel a mai állapotokról: — Vízellátás, szennyvíz! — A vízellátás — nyugodtan mondhatom — az országban itt a legjobb. De a szennyvíz tisztításában két ötéves tervvel el vagyunk maradva . . . — Egészségügy! — Jobb, ha nem beszélünk róla. A kórházunkat még a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaság építette . . . Munkaszervezéssel, néhány új intézménnyel csökkentjük a körzeti rendelők zsúfoltságát, az éjszakai ügyeletes orvosi ellátás javítására URH-láncot építünk ki. Persze, ez mind kevés. — Vendéglátás, kereskedelem! — Tatabánya az egyetlen megyeközpont, amelyiknek nincs szállodája. Az Árpád-szálló építése körül rengeteg a bonyodalom. Talán 1979-ben már lakhatnak benne. Gyermekcipőben jár a vendéglátás, kevés az iparcikk-bolt. A szolgáltatás viszont sokat fejlődött. — Kulturális élet! — Harmincezer lakosú városrésznek egyetlen klubkönyvtár. A népház zárva. A három mozi közül egyet nem lehet annak nevezni, a városlakók „harisnyamozinak" hívják. Majd az új művelődési központban . . . — Mire büszke! — Nézze, mi tudjuk, honnan indultunk. Büszke vagyok hát Tatabányára, ahogy városiasodik, ahogy épül. És lehet már benne sétálni . . . Ötven millió forint volt öt év alatt a társadalmi munka. Nálunk megy legjobban az Egy üzem — egy iskola mozgalom. Amikről ai előbb beszéltünk: súlyos gondok — de minden évben egy gonddal kevesebb. Felszabadul a tüdőszanatórium; gastrofol ételgyár létesül, éttermek, bevásárlóközpontok épülnek. A legbüszkébb mégis arra az ötven millió forintra vagyok! Ez valódi bizonyíték a városszeretetre A rendhagyó turul 1896-ban, a millennium évében rakott fészket a hegyoldalon a hatalmas, kiterjesztett szárnyú bronzturul. Az egykori elképzelések szerint az ősök Szvatopluk feletti diadalát, a bánhidai győzelmet, a honfoglalók utódainak dicsőségét, változatlan hatalmát kellett volna hirdetnie, időtlen-időkig. Ám a büszke madár szárnyai alatt az elnyomott munkásosztály talán legforradalmibb rétege: a bányamunkásság szervezkedett, tanácskozott, s ülte a maga ünnepeit, a május elsejéket. A hegyoldalból jól látni az elterpeszkedő Tatabányát: az Óvárost, a Kertvárost és az Újvárost. Utóbbi a szakemberek véleménye szerint az ország egyik legcélszerűbben elrendezett települése. Ritka becsben tartják a Gerecsét a városlakók, és erejüket megfeszítve fáradoznak azon, hogy legyőzzék az ipar átkát: a piszkot, a port, amely a levegőben száll, a A Turul emlékmű szennyeződést, amelyet a víz továbbít. Említettem már a Haldex-et, a magyar—lengyel közös vállalkozást, mely a kimerült bányatelepeket adja vissza az embernek; szólhatok a sétaútról, amely ide, az óriás turulhoz vezet; és arról, hogy az 1-es erőmű kéményét 160 méteresre emelték, a szennyeződés csökkentésére. A Cement- és Mészművek viszont minden eddiginél több port produkál. A városi tanács lemondott a büntetésről, a cementgyár pedig vállalta, hogy jövőre multiciklont épít be kéményeibe, ami a pormennyiség 75 százalékát leköti. Az Alumíniumkohó figyelmeztetést kapott, hogy csökkentse a vízbe eresztett fluortömeget. 1981-ben már a pernyehányó sem rontja Tatabánya levegőjét. — Az intézkedéseknek azonban egyelőre nincs sok nyoma — mondja a tanácselnökhelyettes. — Hazudnék, ha tiszta városnak mondanám Tatabányát, vagy azt állítanám, hogy ózondús a levegőnk. De a városi tanács kezdeményezésére elkészült már Tatabánya környezetvédelmi terve. A nagyszabású munkába bekapcsolódott a település minden jelentős üzeme, intézménye. Részletes intézkedési terv kidolgozására köteleztük azokat a vállalatokat, amelyek vezetnek a levegő, a talaj, a vizek szennyezésében. A Szénbányák már eddig is több mint száz millió forintot fordított környezetvédelmi célokra, a bányászkodás külszíni nyomainak eltüntetésére. Tanácsunk kötelezte a helyi termelőszövetkezetet, hogy szüntesse meg mészégető üzemében a gumiabroncsok égetését. Ezzel egy újabb városrészben szüntettük meg a panaszokat. Az anyagi erőforrások koncentrálásával további környezetvédelmi intézkedéseket foganatosítunk. Ismét sajátos feladatok várnak a Tatabányai Szénbányákra: a bezárt bányák helyén mintegy 900 hektárnyi területet fásítanak. Kísérleteket végeznek annak érdekében is, hogy a szénből iparilag kivont humusszal fokozzák a talaj termőerejét. Az autópálya tatabányai szakaszánál erdősáv telepítését tervezzük, hogy csökkenjen a zaj, s tisztuljon a levegő. És ami talán a legfontosabb: a Turul parkerdőfejlesztése. A hagyomány ide köti az embereket. Amikor innen néznek le a városra, még a port pipáló kéményekre sem tudnak haragudni. Iß